2011 08 07 Simontornya

Csécsy István küldte be 2011. 10. 23., vasárnap, 16:41 időpontban

Lekció: Jn 11:17–44
„Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban. Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira; És a zsidók közül sokan mentek vala Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérök felől. Márta azért, amint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala. Monda azért Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten. Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred. Monda néki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala. És amint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az ő testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged. Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne. Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, ahová Mártha elébe ment vala. A zsidók azért, akik ő vele otthon valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon. Mária azért, amint odaére, ahol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem. Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsula lelkében és igen megrendüle. És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg! Könnyekre fakadt Jézus. Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette őt! Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg? Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta. Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Márta: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét? Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem. És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki! És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”

Textus: Jn 11:21, 32, 37
„Monda azért Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.Mária azért, amint odaére, ahol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem. Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

Ezekben a hetekben a János írása szerint való szent evangéliumot olvassuk, abból a tegnapi napra jelölt szakaszt, Lázár feltámasztásának történetét hallhattuk az imént, s abból is kiemelve 3 verset, melyek alapján, Isten Lelkére hagyatkozva szólni kívánok köztetek.
A történet ismert. Lázár, aki két nőtestvérével élt, megbetegszik. Hírt adnak róla Jézusnak, de ő így szól: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.” Nem megy, majd megérzi, hogy „Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt.”
Mivel fogadják? Márta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” Mária: „Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.” Némelyek pedig: „Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?”
Napjainkban és zengnek a miértek! Miért engedi, miért bünteti Isten? Sokan vannak úgy, hitben ugyan, de valahogy mégis tévúton, akik azt gondolják: amit csak kérnek az Istentől, megadja nékik az Isten.
Hát nem! Az imádság nem kívánságlista – hanem a hálaadásé a lényeg benne!
Isten a szükségest adja meg – mi pedig nem biztos, hogy a szükségest kérjük!
Ha itt lettél volna, megtehette volna – valóban. De Lázár esetében: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.”
Az általunk sorolt mai esetekről ez talán nem mondható el. Lázárnál láthatjuk, hogy a végső eredmény valóban az lett, hogy Isten dicsősége lett láthatóvá, a Fiú hatalma bizonyosodott meg!
Mi a hasonlók megismétlését kérnénk, várnánk.
De – bármily kegyetlenül hangzik is első hallásra – Jézus nem azért jött, hogy betegségekből meggyógyítva életben tartsa az embert, hanem azért jött „hogy életük legyen és bővelkedjenek!” Hogy a bűn büntetésétől megszabadítva az örök életre tartsa meg. Nem a test merőzése, hanem hallhatatlan lelkünk megmentése a célja!
Nem mondhatjuk: Ha itt lettél volna, akkor ez nem történhet meg! Mert ha ezt mondjuk, akkor ebben a kijelentésünkben benne foglaltatik az is, hogy kétségbe vonjuk Jézus szavahihetőségét! Hiszen megígérte: „íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Ugyancsak Jézus mondja, mégpedig főpapi imádságában: „én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképen mi egy vagyunk: Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek!” (Jn 17:22-24)
Jézus velünk van, mégpedig azért, hogy amiként az Atya szerette Őt, mi is abban a szeretetben éljünk. Abban a szeretetben, mely ugyan engedte kereszthalált szenvedni az egyszülött Fiút, de feltámasztotta halottaiból, s magához emelte, örökkévaló dicsőségébe. Jézus azt akarja: „Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek!”
Miért történnek hát a tragédiák, miért a sok fájdalom, szenvedés, ártatlan ifjak, gyermekek halála? Nekünk mindent tudnunk, értenünk kell? Nem tudjuk hittel fogadni, hogy a mégoly bűnös, gonosz szándékot is, az emberi elme pillanatnyi kihagyásait, a múlandó test „üzemzavarait” kész és képes Megváltó Urunk arra fordítani: ahol Ő van, azok is Ővele legyenek! Azoké ez a kiváltság, akiket néki adott az Atya. Akik meghallották és megismerték a Jó Pásztor hangját és szavát, akik követték, akik barátaivá lettek, mert barátaivá fogadtattak: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” (Jn 15:14-16)
Jézus teljesíti minden ígéretét – velünk van, minden napon, percben, lélegzetvételben. Velünk van – hogy el ne vesszünk – hanem örök életünk legyen!
„Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” – ebbe szeretünk belekapaszkodni. S most mondhatjátok: no lám, ellenmondásba kerültem önmagammal, hiszen azt mondta nemrég: Az imádság nem kívánságlista – hanem a hálaadásé a lényeg benne! Lehet akármit kérni? Ferrarit vagy Lamborghinit kérjek – lenne így kisfiam fő problémája. A bármittől könnyen eljuthatunk a bármenyiig. Hiszem és vallom, ez arra vonatkozik: bármit megad az Atya Jézus barátainak, hogy Ővele lehessenek, ott, ahol Ő van. Szeretnél te is ott lenni? Ülvén az Atya kövelében, részesévé lenni dicsőségének?
Fia barátait befogadja az Atya. Jézus tesz róluk bizonyságot: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. – Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.” (Jn 15:17)
Tetteink, életünk tegyenek bizonyságot, hogy Jézus barátaiként élünk – s akkor mint egykor Lázárt, minket is előhív majd: Jöjj ki! Ámen.

Jézus szól: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 31:34)