Lekció: Jn 1:32-52
„És bizonyságot tett János, mondva: Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy galambot; és megnyugodott őrajta. És én nem ismertem őt; de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nékem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta megnyugodni, az az, aki keresztel Szent Lélekkel. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia. Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül; És ránézve Jézusra, amint ott járt, mondta: Íme az Isten Báránya! És hallotta őt a két tanítvány, amint szólt, és követték Jézust. Jézus pedig hátrafordulva és látva, hogy követik azok, monda nékik: Mit kerestek? Azok pedig mondták néki: Rabbi, (ami megmagyarázva azt teszi: Mester) hol lakol? Monda nékik: Jöjjetek és lássátok meg. Elmentek és meglátták, hol lakik; és nála maradtak azon a napon: volt pedig körülbelül tíz óra. A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották és őt követték, András volt az egyik, a Simon Péter testvére. Találkozott ez először a maga testvérével, Simonnal, és mondta néki: Megtaláltuk a Messiást (ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus); És vezette őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hívatni (ami megmagyarázva: Kőszikla). A következő napon Galileába akart menni Jézus; és találkozott Fileppel, és monda néki: Kövess engem! Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt. Találkozott Filep Nátánaellel, és monda néki: Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát. És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg! Látta Jézus Nátánaelt őhozzá menni, és monda őfelőle: Íme egy igazán Izraelita, akiben hamisság nincsen. Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felelt Jézus és mondta néki: Mielőtt hívott téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál. Felelt Nátánael és mondta néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya! Felelt Jézus és mondta néki: Hogy azt mondom néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. És mondta néki: Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.”
Textus: Jn 1:46 – 47
„Találkozott Filep Nátánaellel, és monda néki: Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát. És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Jézustól ezt a parancsolatot vettük: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…”
Többen el tudják mondani: Ennek alapján indultak egykor távoli kontinensekre sokan, hogy Jézus tanítványaivá tegyék az ott élőket.
Az előzmény: Jézus találkozott Fileppel, és mondta néki: „Kövess engem!” Filepnek ezért lett lehetősége megszólítania Natanáelt! Mert ez hír volt!
Az egyik bennszülött hírt adott a másiknak: Találkoztam egy fura szerzettel, aki Jézusról, Isten Fiáról beszélt. (Már ha meg tudták oldani a nyelvi nehézségeket!) Akkor, ott dönteniük kellett: ez a hír jót vagy rosszat jelent? Kövessük – vagy meneküljünk e fura ember elől? Egy messziről jött hozhat-e valami jót?
Nem csak másoknak, de személy szerint nekünk is szólt a parancs: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…” Mit jelent ez a számunkra? Nem feltétlenül azt, hogy messze tájakra kell indulnunk, mert a minden népekben benne foglaltatnak gyermekeink, unokánk, szomszédaink, egykori iskolatársaink, munkatársaink is. Számunkra elsődlegesen ők a minden népek, azok, akiket tanítványokká kell tennünk! S azért tehetjük, mert egykor nékünk is mondta: „Kövess engem!”; azért kell tennünk, mert egykor mi is kaptuk parancsát! Mert nem a magunk tanítványaivá, csodálóivá kell tennünk, hanem Jézusévá! Nem lehet az a célunk, hogy mindenki úgy nézzen ránk, mint kicsiny gyermekünk: Az én apukám, anyukám nagyon okos!
Ha volt találkozásunk Jézussal – s hiszem, hogy volt – akkor az Ő tanítványává kell lenni, az Ő tanítványaivá kell tenni! Elsőként a hír meghallásával – majd a meggyőződést követően a továbbadásával!
De bír-e közöttünk hírértékkel: „Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust! Megtaláltuk a Messiást!”
Körülöttünk másféle hírek járnak: Hallottad? Nyugdíjba ment! Hallottad? Ujjat kell keresni! És még sok-sok más…
Miért néznénk talán még mi is furcsa tekintettel arra, aki a Jézussal való találkozása öröméről beszél, aki azzal szólít meg, hogy itt van, eljött már akit a szent atyák vártak, a nagy királyok akit óhajtottak!
S akik hallják, akik halljuk e hírt, hogyan reagálunk? Netán úgy vagyunk, mint a bennszülöttek a hittérítővel? Nehezen tudjuk eldönteni: Hozzá fussunk vagy előle!
Nem úgy vagyunk-e mi is, mint Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Az, akitől a hírt halljuk, szól-e igazat? Van-e abból bátorítás? Lesz-e általa áldás? Támadhat-e valami jó? S ha a mi híradásunkra reagálnak ekként, mit teszünk? Sértve érezzük magunkat: én szóltam, a többi a te dolgod! – vagy merünk még egy kis pluszt, kicsiny bátorítást, döntésre segítést adni hozzá: „Jer és lásd meg!”
Nem másra kell rávennünk a ma nátánaeljeit, mint arra, hogy ne a közvélemény alapján mérjenek, ítéljenek, hanem személyes meggyőződésre tegyenek szert. Ehhez pedig kevés az, ha hallok róla, kevés az, ha beszélek róla! Mert senkit nem tudok Jézus tanítványává tenni, ha csak beszélek neki Jézusról. Hiába mondom el a legszebb szavakkal, teljes átéléssel, hogy mit adott nekem a Vele való találkozás, ha annak élményére nem segítem el. Nem biztos, hogy mindenkit ugyanúgy érint. De ha nem találkozik az élő Úrral, akkor tagjává lehet egy társaságnak, csapatnak, közösségnek, de nem lehet egy a Mester tanítványi közül!
A tanítványokat a Mester szeretete köti egybe, „hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére” (Kol 2:2) A Jézussal való találkozás nélkül erre nem lehet eljutni, mert sem én, se te, sem senki nem tud mást meggyőzni, csak Krisztus evangéliuma, mert az az Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére!
Dönteni pedig kell! Az is döntés, ha elutasítom a döntést, ha elodázom, majd…
Dönteni pedig kell! Ha megláttad, ha megszólított, ha átformált, ha erőt merítettél tőle, ha bölcsebbé tett – hírt adsz-e róla? Hírt adsz-e: Van megoldás!
S ha kérdezik: Belőled, közületek, munkátok, bizonyságtételetek által támadhat-é valami jó? – mit válaszolsz? Elszaladhatok sértődötten: kutyába sem vesz, aki ilyet kérdez! Kioktathatnám – de minek?
Inkább Jézus arcát látom meg magam előtt, amint rám tekintett, mikor én is így kérdeztem! Amikor azt mondtam: Hiszem, ha látom! És megláttatta magát! Nem apám, anyán és Dezső bácsi szavaiból ismerem – hanem mert lehetett vele találkozásom.
A mi minden népeinket: gyermekeinket, testvéreinket, barátainkat, szomszédjainkat nem azzal tehetjük Jézus tanítványaivá, ha azt mondjuk nekik: Menjetek Jézus után! Azzal még kevésbé, ha így: Kövessetek engem! Mert nem küldenünk kell Jézus után másokat, nem magunkhoz kell láncolni másokat – hanem tanítvánnyá tenni úgy lehet, ha látszik rajtam, hogy én nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak a tulajdona vagyok. Ha látszik rajtam: kihez tartozom. S ekkor hívhatok életem példájával is: Kövessük Jézust!
S ha követjük, beteljesedik ígérete is: „íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”
„Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldte őt, hogy megáldjon titeket” (Act 3:26)