2011 06 19 Decs

Csécsy István küldte be 2011. 10. 14., péntek, 19:34 időpontban

Lekció: Rm 9:14-18
„Mit mondunk tehát: Vajon nem igazságtalanság-e ez az Istentől? Távol legyen! Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert azt mondja az írás a Fáraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. Annakokáért akin akar, könyörül, akit pedig akar, megkeményít.”

Textus: Rm 9:16
„Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

A ma bennünket megszólító ige így kezdődik: „Mit mondunk tehát: Vajon nem igazságtalanság-e ez az Istentől?” Korábban arról van szó, hogy „Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Miképpen meg van írva: Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Mit mondunk tehát?” Erre mondjuk, hogy még mielőtt meg sem születtek, akkor mondatott meg, hogy a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Vajon miért döntött így Isten? Nem igazságtalanság ez, hogy anélkül döntött így Isten, hogy megpróbáltatnának: melyik hallgat Rá és melyik nem engedelmeskedik? Már dönt? A nagyobb szolgál a kisebbnek? S Pál, Istennek Lelkével – a Lélek által vezetve – azt mondja: „Távol legyen! Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
Szentháromság vasárnapján Teremtő, Megtartó, Megszentelő Istenünk mint a könyörületesség Istene mutatkozik be számunkra.
Láthatjuk az Ő könyörületes voltát a teremtésben, amikor a bűnössé lett, engedetlen ember ítélete nem a megsemmisítés, pedig... Épp itt mondja Pál, itt hivatkozik arra – a Római levél folytatásában – hogy a fazekasnak hatalma van az agyagon, hogy amit úgy lát, hogy meghorpadt vagy megrepedt a napon, összetörje, másra használja. Isten mégsem összetörte az embert, nem újat formált helyette. Hiszen az elsőt a maga képére és hasonlatosságára, tökéletes szentségben, igazságban jónak teremtette. Nem megsemmisítés lett az ítélete, sőt! Még azt is megengedte Isten, hogy az ember uralkodjék a mindenségen: az ég madarain, a tenger halain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Az ítéletét szenvedjük e hőségben: verítékes munkával élj és egyed a mezőnek füvét!
De ugyanez a könyörületesség, az ítéletet elhalasztó könyörületesség látható még az egyiptomi szolgaság idején is, abban az időben, amikor Isten meghallva a Hozzá kiáltók szavát, elhívta Mózest. 40 éves korában földönfutóvá tette őt, hogy 80 évesen visszaküldessen, s általa vezetessék ki Istennek népe az egyiptomi szolgaságból, s a kivezetésben fogadtassék valóságosan Istennek választott népévé Izrael.
Meghallja a kiáltásokat és munkálja szabadulásukat, de nem úgy, ahogy ők kérik. Nem úgy, ahogy ők gondolják. Azért támasztotta a Fáraót is, hogy őbenne mutassa meg Isten az Ő hatalmát. Mert a fáraó nem az első szóra engedi el Izraelt. Csapások sora után, akkor is erős haddal üldözve a népet. Mégsem a nép vész el, hanem az erős sereg, mintegy hullámsírban, a Vörös-tengerben, hogy megmutassa Isten az Ő hatalmát és hirdessék az Ő nevét az egész földön. Hogy meglássák: „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Aki könyörül azon, akin könyörül, s kegyelmez annak, akinek kegyelmez.
Igazságtalan az Isten? Mennyit szenvedett az Ő népe? Mennyit szenvedtünk, tűrtünk mi is!? Mózes születésekor hány gyermek szenvedett fogságot és halált!? Jézus születésekor csecsemők ezrei – az aprószentek – lettek vértanúvá!? Igazságtalan mindez Istentől? Ha emberi módon, a mi értelmünk szerint gondolkodunk, akkor azt mondjuk: Kemény Istenünk van. De vannak, kik úgy mondanák, hogy gonosz. Hány ártatlannak a halála lett miatta. De hiszem, hogy akiket így, életről hívott el gyermekként, hogy mások számára rajtuk mutassa meg hatalmát, azokat nem a kárhozatra hívta, hanem az üdvösségre.
Mi miérteket kérdezünk. Miért? Miért? Miért? Nem a mi dolgunk tudni – csak ebbe nem tudunk belenyugodni. Mert ha feltesszük miértjeinket, tanítóink, tiszteleteseink pedig azt mondják: nem a ti dolgotok tudni – akkor arra gondolunk: persze, ők sem tudják! Pedig Jézus is mondta tanítványainak: Nem a ti dolgotok tudni az időket és az alkalmakat. Vannak dolgok, amit még nem a ti dolgotok tudni. „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” De a Szentlélek, akit küld az Atya, a Vigasztaló, az megtanít majd titeket mindenre.
Rengeteg miért van, aminek az azértját nem tudjuk. Nem a mi dolgunk tudni! Nem a mi dolgunk tudni, hogy miért azon könyörül akin könyörül, és miért annak kegyelmez, akinek kegyelmez! A mi dolgunk annyi: vizsgálja meg az ember magát, vajon a könyörületességre, a kegyelemre elhívottak között vagyok-e? Nem azért, mert akarok, nem azért, mert futok. Milyennek ismerem az Istent? Ítélőmnek vagy kegyelmezőmnek? Könyörületességének gazdagságát ragyogtatja rám, vagy büntetésének vesszejét érzem magamon?
Istené a kegyelem, Istené a megkeményítés. Mindezekkel népét vezette, hogy népévé legyenek! Hogy eljussanak a Sínai hegyhez, hogy szövetséget kössenek vele, hogy eljussanak hazájukba, hogy legyen hazájuk, hogy várják a Megváltót, bűneikből szabadítót. Nem érdem, nem rang, nem származás szerint, nem az áldozatok gazdagsága szerint, hanem: „könyörülök azon, akin könyörülök, kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek.”
A kegyelemnek, a szabadításnak az ígérete – ahogy egy hete hirdettetett Péter bizonyságtételéből – néktek adatott és gyermekeiteknek, mindazoknak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Ezért szólhatta Péter mindenek felé: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg a bűnöknek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát.” S bizonyságot tesz az evangéliumban Jézus: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.” Akié a kegyelem, az könyörületre elhívott. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Mert könyörületességgel szólíttatott meg, mert kegyelemre hivatott.
Nem azért, mert akarja. A hitet nem lehet akarni. Hányan sírtak: Úgy szeretnék hinni, de nem tudok! Hányan könyörögtek: Vajha hinne az én fiam, leányom! Nem tudjuk adni a hitet! Milyen jó lenne becsomagolva, konfirmációi ajándékként szép szalaggal átkötve odaadni! Nem tudjuk adni, mert nem szüleinktől, nagyszüleinktől kaptuk! De hálát adhatunk, ha látói lehettünk az ő hitüknek, ha az példa volt előttünk, hogy tőlük tanulva felismerjük Istenünk megszólító, hívó szavát!
A hitet nem mi adhatjuk, hanem Istennek Lelke! Akinek adja, annak adja! Nekünk el kell tudnunk fogadni: az egyiknek van, a másiknak nincs. Az egyiket gazdagságra hívja, a másikat éhezésre. Egyiket egészségre, késő öregkorig aktív életre, másikat ifjan betegségre. Miért? Miért?
Miért vannak emberek, akik négy ujjal születnek? Miért vannak emberek, akik hat ujjal születnek, mikor a nagy többségnek öt van?! Miért, miért és miért? Lehet mondani: valami kromoszóma elváltozás, valami ok – és az miért van? Ha elkezdjük a miértjeinket sorolni, ha elkezdünk megpróbálni felelni rájuk, akkor újabb és újabb miértek jönnek! Rengeteg kérdés, sehová sem vezető, hiábavaló válaszokkal! „Könyörülök azon, akin könyörülök. Mert nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!”
„Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik!” Aki elfogadja Isten hívását, elhívó szeretetét, üdvösségre jut! Aki nem fogadja el, annak sorsa ugyanaz, mint azoké, akiket meg sem szólít!
Pál így tanít tovább, hogy talán kicsit jobban értsük meg Isten döntésének hátterét, amit ugyan teljességgel nem a mi dolgunk tudni, így mondja tovább: „Mondod azért nékem: Miért fedd hát engem? Hiszen az Ő akaratának kicsoda áll ellene? Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-e a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az Ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánva, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, és hogy megismertesse az Ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene?”
Vannak becstelenségnek edényei és vannak dicsőségnek edényei. Van levesestál és van éjjeli edény. Mindkettőre szükség van a maga helyén, csak nem szabad felcserélni a helyüket, mert abból van a botrány és a káosz! Mindkettő Isten tervében szerepel. Nem megértenünk kell a miérteket, hanem elfogadni az Isten tervében való helyünket. Mert ott még a becstelenségre teremtettnek is tisztessége van – ha a maga helyén marad! Volt tisztessége a fáraónak, volt tisztessége Nabukodonozor királynak – mert igaz, hogy Isten választottait égő, tüzes kemencébe vettette, oroszlánoknak vermébe dobatta, hogy Isten megmutassa szabadítását! És a király rendelte el: senki rossz szót ne merjen mondani Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen! Mert nincs más Isten, aki így megszabadíthasson! Igaz, nem mondta a király: Jertek el, népeim, és áldjátok és szolgáljátok Sidráknak, Misáknak és Abednégónak Istenét!
Ahogy Mózes, úgy a fáraó is Isten kezében volt. Az Ő akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a mi fejünkről sem! S ha hittel ajándékozott meg, ha Fiát, mint Megváltónkat ismertette meg velünk Szentlelke munkálkodásával, akkor ugyanezen Lélekben bízva nem zúgolódnunk kell: Miért csináltál engem így? – hanem elfogadni hálával: Ilyen vagyok. Talán kopaszodok, talán őszülök, talán nehezen mozognak a csontjaim, talán betegségeket kell hordoznom, talán szenvednem kell, talán könnyeznem kell – s hányan hányféleképpen folytathatnánk! Ha tudjuk, hogy Isten Lelkétől, a reánk töltöttől, a minket megszólítótól: ott vagyunk, ahova Ő rendelt, akkor kell tudnunk hálával fogadni – ilyen vagyok, Uram! Ilyennek alkottál! Ő tudja életem miértjeinek válaszát, s nem hagy el, amíg Őt hívom segítségül, amíg elfogadom Tőle rendelt helyem, amíg mindezért Őt áldom minden nap, kiválasztó szeretetét hálaadással fogadva, nem azért, mert akarom, nem azért, mert futok, hanem azért lehetek a Tied, mert könyörülsz rajtam.
Azért imádkozzunk Szentháromság vasárnapján, hogy megismerjük Isten könyörületességének gazdagságát. Azért imádkozzunk, hogy az Ő Lelke mind többeket szólítson meg! Pontosabban fogalmazva: A mindeneket megszólító Lélek hívó szavát mind többen hallják meg, hogy nem ítélő, hanem könyörülő Istenünk van, hogy ne ítéljük egymást, hanem tudjunk együtt a Könyörülőhöz menni, a Kegyelmezőhöz, mert Övéi vagyunk, mindannyian. Ámen.

„Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.
(1Thess 5:23-24)