Lekció: Acta 2:1-13
„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt voltak. És lett nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és ült mindenkire azok közül. És megteltek mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk. Lakoztak pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lett, egybegyűlt a sokaság és megzavarodott, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni. Álmélkodtak pedig mindnyájan és csodálkoztak, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Pártusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodtak pedig mindnyájan és zavarban voltak, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.”
Textus: Acta 2:14-18, 38-39, 41-42
„Péter azonban előállt a tizeneggyel, felemelte szavát, és szólt nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És éppen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. Péter pedig mondta nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Akik azért örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek; és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek. És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Pünkösd a Lélek ünnepe. Kitöltetésének, ajándékainak megújuló-megújító áldásaira emlékezünk. Arra az ajándékra, ami képessé tette az addig visszahúzódottakat, hogy kiálljanak a sokaság elé és szóljanak.
A tizenegynek nevében Péter szólt. Péter állt elő – azok elé, akiktől félt, akik elől 53 napig – Nagypéntektől Pünkösdig – szinte bujdosott. Amikor test szerint gondolkozott, életét féltve, akkor megtagadta Jézust. Ez volt a visszahúzódás kezdete: Nem ismerem Őt! – mondta ott a főpapi udvarban. S amikor észrevette, hogy már harmadszor mondja – amint Jézus azon az éjszakán megjövendölte neki – akkor elfutott.
De mikor vette a Lélek ajándékát, akkor már – nem test szerint gondolkozva, hanem a Lélek adta bátorsággal – elő mert állni és szólni! Mert tudta azt, amit Pál majd később fogalmaz meg: „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”
Péter ezért szólhatott. Mert az Úrnak Lelke volt rajta. Különben, e nélkül a Lélek nélkül hallgat – vagy továbbra is fél. Fél, mert talán ebben a sokaságban is van valaki, aki ott volt a főpapi udvarban, és még meg találja kérdezni: Péter, éppen te beszélsz Jézusról, te, aki háromszor megtagadtad? Hogy veszed magadnak a bátorságot, hogy szólj róla? Mert a tagadásnak sok tanúja volt, a szeretet megvallásának pedig kevés.
Mert a kettő között – a tagadás és a szólás között – volt valami! Amikor a tanítványok elmentek halászni, s a parton megjelent Jézus, Péter kiúszott. Jézus sült hallal és kenyérrel várta őket, majd csak Péterrel félrevonult, s megkérdezte: „Szeretsz-é engem? Jobban szeretsz-é engem ezeknél?” S a háromszori tagadást a szeretet háromszori megvallásával próbálta meg jóvátenni Péter: „Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy én szeretlek Téged!” De ennek kevés tanúja volt. A pünkösdkor egybegyűltek közül csak a tanítványok voltak ott. Azok is csak távolról hallhatták, amint Jézus kettesben beszélget Péterrel.
De a Lélek adta Péternek a bátorságot, mert vette a Lélek erejét-ajándékát, és ezzel szólhatott: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”
Valakiket csak elhív magának! Mert Ő választ ki, Ő szólít meg, számunkra csupán egyetlen lehetőséget hagyva, egyetlen kötelességet adva: döntsünk! Engedelmeskedünk – vagy megtagadjuk? Valami módon péteri magatartást kell tanúsítanunk! Mit mondunk? Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy én szeretlek Téged!? – vagy: Nem ismerem!?
Egykor régen, konfirmálásunkkor az ismeretünkről adtunk számot. De ha az ismeretünk talán megkopott is, itt van szívünkben a vallástétel: Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy én szeretlek Téged!
A sokaságban bizonnyal voltak az 53 nappal korábban »Feszítsd meg!«-et kiáltók is. Talán volt, aki bánta, hogy akkor szólt, akkor rosszul szólt. Hányszor – nem 53 nap, hanem talán 53 hónap után – bánjuk azt, amit a többiekhez csatlakozva, mintegy a többiek hatására kiáltottunk mi is. Hányakat vitt el a tömeg szele különböző irányokba? S utána milyen nehéz visszajönni, s azt mondani: Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy mindezek után és mindezek ellenére én mégis szeretlek Téged! Hozzájuk szól Péter! Az egész tömeghez, válogatás nélkül, mindenkinek mondja: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára.” és akik megtértek és megkeresztelkedtek, mindnyájan veszitek a Szent Lélek ajándékát.
A Lélek hívására örömmel fogadták Péter beszédét. Megtértek és megkeresztelkedtek a Lélekre hagyatkozva, ajándékát véve, és foglalatosak voltak az apostolok tudományában, a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben – azon a napon mintegy háromezren. Valakiket csak elhív magának az Úr!
Most téged hív! Az apostolok tudományára, közösségre, a kenyérnek megtörésére, könyörgésre. Akik engedik magukon a Lélek munkálkodását, azoknak nincsen immár semmi kárhoztatásuk, mert Lélek szerint járnak, és nem test szerint.
A Lélek szerinti, a Krisztusban élő, a Lélek dolgait szólja és teszi. Megtérésre, bűnök bocsánatára hív. Annak az az öröme, ha azt szólhatja – az igével mondva: „Jertek el, mert immár minden kész!” Hogy vehetjük a Léke ajándékát, vehetjük Istennek kegyelmét, bűneink bocsánatára!
A test szerint élő a test dolgait szólja. Azt mondja: Mit hagyatkozol a lélekre? Nézd, milyen emberek mennek oda? Mi keresnivalód van ott? Meghasonlást támaszt és nem Jézus hírét viszi, az örömüzenetet, hanem a kárhoztató beszédet szólja. Aki nem tudja a bűneit megvallani, az csak vádolni tud másokat bűnökkel!
A tömeg – mert a Lélek erejével szólt Péter – nem vádolni kezdi az apostolokat, gúnyolni őket, 53 nap után, hanem csatlakozik hozzájuk. S megkeresztelkednek azon a napon háromezren. Nem jegyzi fel Lukács, hogy honnan vettek kenyeret hány cipó kellett, hogy jusson mindenkinek a megtört kenyérből. De foglalatosak voltak imádságban, könyörgésben, kenyér megtörésében – a közösség gyakorlásában; átélték, átérezték, hogy mi mindnyájan Krisztus megváltottai vagyunk! Mindnyájunknak megbocsátotta bűneinket!
Testvéreim! Ez az ígéret nekünk lett! Az évtizedekkel ezelőtt konfirmáltaknak, az ő szüleiknek, gyermekeiknek és unokáiknak. Hogy aki a megtérés – a péteri fordulat: Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy én szeretlek Téged! – érzésével közeledik Jézushoz, ennek megvallásával: Amint vagyok – az veszi a Szentlélek ajándékát. „És nincs immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.”
Erre a Lélek szerinti járásra hív minket a mi mennyei Atyánk.
Ezért tölti ránk Lelkét, hogy tanítson, hogy vezessen, hogy Rá hagyatkozva, iránta, Hozzá való hűségben néki éjünk és Őt szolgáljuk a Lélek erejével és bátorságával. Ámen.
„Az Úr pedig minden napon szaporítja a gyülekezetet az idvezülőkkel.”
(Acta 2:47)