Lekció: 1 Jn 5:1-12
„Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, amely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek: és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy. Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
Textus: Jn 11:25-26
„Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
János apostol levelét olvassuk ma, Bibliaolvasó Kalauzunk szerint – s arra „rímelnek” az evangélium szavai.
Mondhatnátok: sokat és sokszor beszélek az örök életről, a feltámadásról, a szeretetről. Lehet, még azt is hozzátenné valaki: bizonyára azért, mert öregszik…
Igen, öregszem. Így már nem azt akarom bizonygatni, mi mindent tudok, mi mindenre vagyok képes, hanem sokkal inkább arra kívánom felhívni a figyelmet, ami a leglényegesebb, ami hitünk, megmaradásunk, békességünk, Istenhez és egymáshoz való kötődésünk alapja.
János apostol, amikor e levelét leírta, igen meglett korú volt. Az evangéliumban ő jegyezte le jó igyekezettel Jézus legtöbb szavát. Hosszú évekkel később pedig a szeretetről, mint az Isten és az Őhozzá tartozók lényegéről ír: „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.” A feltámadás és az élet jött hozzánk, hogy feltámadásunk és életünk legyen! Egykor Márta, testvére, Lázár halála után azt mondta a hozzá érkező Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Erre Jézus „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?”
Hiszed-é? Csak hiszed – vagy van valami több? „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” Mártától Jézus azt kérdezte: „Hiszed-é ezt?” Ahogy hallgatjuk a Szentírás szavait, a nekünk szóló kérdésre mi is tudjuk mondani: Hiszem! DE mit ér a hit cselekedetek nélkül? Mit ér, ha azt mondom: úgy van, szeretem az Istent! János apostol keményen fogalmaz: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” Tehát az, hogy szeretjük-e Istent, abban fogható-mérhető, hogy mennyire szeretjük egymást! Nem csak elviseljük, eltűrjük, hanem szeretjük! „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” Mik ezek? „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34) Feltámadásunk és örök életünk áll vagy bukik azon, tudjuk-e szeretni egymást! Látjuk-e egymásban, hogy nem csak én, hanem ő is – minden különbözőségünk ellenére is – Istentől születtünk, Istenek Lelke lakozik bennünk?
Le kell győznöd a világot – a mulandóságot, gonoszságot, halált – ehhez elsőként önmagadat kell legyőznöd, hogy a másikban is meg tudd látni a jót, az Isten terve, rendelése szerint valót! Ez az első lépés talán a legnehezebb! Belátni, megvallani, hogy a másik is legalább annyira – ha nem jobban – szerethető, mint én. De Krisztus elfogadta őt, elfogadott téged, hogy egyek legyünk Ővele, s Őbenne az Atyával. S ha eggyé lettünk Krisztussal, akkor Őbenne-őáltala mindazokkal is egyeknek kell lennünk, akiket elfogadott, akikben él! S az által, hogy elfogadjuk egymást, amint vagyunk, egyszerre két dolgot érünk el: teljesítjük az Atyának parancsolatát, láthatóvá tesszük Isten iránt való szeretetünket, és mindezek által örök életet nyerünk! Hiszen „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
„Hiszed-é ezt?” Nem elég elfogadni a szavak igazát, rábólintani: igen elhiszem. Akkor most másként fogalmazom meg a kérdést: Meggyőződéssé érett-e benned Isten kijelentésének igazsága? Miért mondom ezt? Talán más a hit és más a meggyőződés? Igen, bizonyos tekintetben más. Pál apostol írta a Rómabeliekhez intézett levelében: azt hiszem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől. Így, hiszem-mel olyan erőtlenül, bizonytalanul hangzik. De Pál nem bizonytalankodott, hanem bátran mondta: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Rm 8:38-39)
Fordítsuk hát vissza Jézus szavaira: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.” Meg vagy győződve erről?
A hiszem-ben van valami bizonytalanság: hiszem, mert elfogadom azokat, akik mondják, akiktől hallottam. Elfogadom, hogy anyám, nagyanyám, szüleim, nagyszüleim nem akartak félrevezetni, becsapni. Rajtuk kívül hányan mondták még – s tán vannak még, akik ma is szólnak így – higgy nekem! Hittek, hittünk, s egyszer mégis arra a felismerésre jutottunk: megvezettek, becsaptak, a saját céljaikra használtak! Ha ráébredtünk erre – akkor az a hiszem nem vált meggyőződéssé! Akkor még semmi sincs elveszve!
Amit egykor Mártától kérdezett Jézus, más, mint amint tőlünk kérdez, még ha a szavak azonosak is. Azért más, mert Mártától kereszthalála, feltámadása, mennybemenetele előtt kérdezte! Akkor igaz lehetett: elfogadom, elhiszem, amit Jézus mond! De éppen kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele bizonyította, erősítette meg Jézus szavai és tetei igazát, és ezért mi, akik megváltó halálának megajándékozottjai vagyunk, nem bizonytalankodhatunk: igen, hiszem, valószínűleg úgy van. Abból, amit értünk tett, amit nékünk adott Istennek Fia, egyenesen következik: bizonyosságra jutottunk általa! Amikor szeretteink tanításait elhittük, bizonyságait felfogtuk – a „hiszem” fogalmazódott meg bennünk. És Isten Lelke a maga megfoghatatlan munkájával alakította kiben-kiben úgy, hogy meggyőződéssé érjen, erős alappá váljon!
Ezért most nem mind elhittet, hanem mint életünket megtartani hatalmas meggyőződést ismétlem az Igét: „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” (1Jn 4:7-21)
Testvéreim! Meg vagyok győződve, hogy Jézus a feltámadás és az élet: aki Őreá bízza magát, ha meghal is, él; És aki csak él és Őreá bízta magát, soha meg nem hal. Ámen.
„Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.” (1Jn 4:9)