Lekció: 1 Jn 1:1-10
„Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről. (És az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk;) Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen. És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő ígéje nincsen mi bennünk.”
Textus: Jn 1:1-18
„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; Ez a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett őróla, és kiáltott, mondván: Ez vala, akiről mondám: aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Nagyon sokan szeretik átugrani a Prológot (a bevezetést, nyitányt). Valahogy úgy gondolják, hogy ami ebben van, annak jelentős része – sokkal részletesebben – le van írva a Szentírás első lapjain, két változatban is, a teremtéstörténetben. Pedig ez az egyik legkomolyabb része a János írása szerint való szent evangéliumnak. Az Alap. Nemcsak a teremtés rövid, filozofikus leírása. Kezdetben volt az Ige, a teremtő isteni szó, Isten lényege, ami által lett minden. Ritkán szoktam héber szavakat idézni, de van egy teremtő szó, a »dábar«, ami egyszerre szó, megnyilatkozás, világot formáló erő. Maga Isten. Nagyon nehéz elképzelni a teremtés előtti pillanatot. Amikor nincs tér, nincs idő, viszont van egy hatalmas, mai fizikai megfogalmazás szerint végtelen méretű energia, amiben ott van a Mindenség. Ha mindenáron képleteket akarunk, akkor nem kell új képletet keresni, hanem Einsteinnek megvan már a képlete, s abba ez tökéletesen beleillik. Abba beleillik, hogy volt egy kezdet, és lesz egy vég. Érdekes módon a világ szerint gondolkodók és a világi tudományok szerint gondolkodók saját képleteikben kapják meg a teremtett világ örökkévalóságáról való gondolataik cáfolatát.
Az Ószövetségben, a teremtéstörténetben az első teremtési aktus ez: „És monda Isten: legyen világosság: és lőn világosság.” Feltűnő, hogy itt, az új teremtés, vagy az újjáteremtés kezdetén is nagyon hangsúlyos a világosság. A világosság, ami azt jelenti, hogy nemcsak anyagi valóságot, világot teremtett az Isten, hanem mindezt világosságban teremtette, világossá teremtette. Ha végignézitek, hogy mi mindent jelent az, hogy világos, akkor kiderül, hogy nemcsak azt jelenti, hogy nincs sötét, és így látható minden, hanem azt is, hogy áttekinthető, rendezett, egyértelmű, hogy mindennek megvan a maga helye, összefüggése. Az Úr Isten nemcsak egy anyaghalmazt hozott létre teremtő szavával, hanem ezeket Mindenséggé, a káoszt kozmosszá rendezte össze. A világosság összefüggést és rendet teremt a világ elemi dolgai között. A Jézus-esemény a teremtés folytatása: az újjáteremtés. Az Ige testté lett, a teremtő isteni szó testet öltött. Lehet, hogy megbotránkoztató, amit mondok, de következetesen kell gondolkoznunk. Következetesen végig kell vinnünk, mit jelent a Szentírás kijelentése az Atyáról, a Fiúról, a Szentlélekről. A Biblia tanítása alapján valljuk: a Szentháromság egy Isten személyei szétválaszthatatlanok; az Atyát nem lehet szétválasztani a Fiútól és nem lehet elválasztani a Szentlélektől. Ezt a tanítást, hittételt kell egybevetni azokkal az igehelyekkel, melyekről nagyrészt már volt szó: „Én és az Atya egy vagyunk.” „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek.” A Jézus által kijelentetthez hozzá kell vennünk, amit Ő nem közvetlenül, hanem az apostol bizonyságtételével ad tudtunkra: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?” és „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” Mindezekből pedig nem következhet más: ha a Fiú bennünk van s Ő egy az Atyával, akkor mindketten bennünk vannak; s mert mibennünk Isten Lelke lakozik, ez így nem más, mint a Szentháromság egy Isten legtökéletesebb egysége azokban, akik örömmel és hálaadással fogadják a hit ajándékát, s igyekeznek minden ebből következőt maradéktalanul és következetesen végigvinni életükön.
Az Igében – ami kezdetben volt – sem választhatjuk szét, hogy először csak az Atya munkálkodott, s a Fiú és a Szentlélek meg tétlenül hátul maradt. Olvassátok a Szentírást! Ritkán szoktam az Ószövetségre hivatkozni, de ott is szó van Isten Lelkéről, és az Isten Lelke által irányított, vezetett, megszentelt emberekről, holott hol vagyunk még a pünkösdtől, a Lélek kitöltetésétől? Tehát közel sem mondható el, hogy pünkösd előtt nem volt Szentlélek. A Szentháromság Isten személyei is örökkévalók; Jézus, a Fiú sem úgy lett az első karácsonykor, mintha előtte nem lett volna. Az örökkévaló Isten a Fiúban lett kézzelfoghatóvá, az idő egy szakaszában, az emberek számára. Mikor testé lett, azért öltött valóságot – nem neki volt erre szüksége – hogy a hitetlen nemzetség, aki nem hitt a prófétai kijelentésnek, a prófétai bizonyságtételnek, az lássa meg és ragadja meg, hogy az Ige kézzelfoghatóvá legyen számára. „ Az Ige testté lett és lakozék miközöttünk.” Hát menjen oda, fogja meg és higgyen!
Az Ige testté lett. De vajon ez csak egyszer, ott, Palesztinában volt valóság, vagy minden korban mindenki számára? Közöttünk lakozik, vagy pedig irigykedve gondolunk az apostolokra, hogy igen, ők elmondhatták: az Ige testté lett, lakozék miközöttünk és vele lehettünk, és megszólított minket és átélhettük az Ő jelenvalóságát. Láttuk? Ők látták dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, a kegyelem és az igazság teljességében. Mi is láttuk? Hozzánk is jött a testté lett Ige? Van nekünk is találkozásunk az egyszülött Fiúval? Hogy kijelentse az Atyát, és az örökkévaló Isten őbenne és mibennünk legyen láthatóvá, elfogadhatóvá? Vallom azt, hogy az Ige hozzánk jött, nekünk adatott, értünk adatott.
Most egy meglepőt fogok kérdezni: Mondjátok, megtanított titeket valaki Bibliát olvasni? Igen? Nem? Mert mi úgy gondoljuk, hogy az általános iskola első osztályában elkezdték tanítani nekünk az olvasást, és ötödikes korunkra megtanultunk olvasni. Nem gúnyolódásból mondom ezt. Addigra biztosan elértük azt, hogy könnyedén felfogjuk, megértjük a szavak mögötti tartalmat, és már nem a szavak formálására kell összpontosítani figyelmünket. De vajon a Bibliát is így kell olvasni, vagy valahogy másként? Nekem valaha úgy tanították, hogy amikor olvasom a Szentírást, tegyek föl kérdéseket: Mit akar tudatni velem az Ige? Mire int? Milyen bűnvallásra késztet? Miben vezet hálaadásra? Mit akar tudtomra adni azért, hogy hagyjam el azt? Mit akar levágni rólam? Miben kell növekednem? Magyarán szólva: azt hiszem, ez nem egy új tanítás. Ahányszor olvassuk a Szentírást, mindig magunkat kell megmérnünk a Szentírás, az éppen aznapi igeszakasz mérlegén. S az Ige ad kérdéseket. Ahogy életed egy napját, egy szakaszát megméreti veled, úgy méreti meg ez a mai Ige velünk az elmúlt hetet.
Lássuk hát – Igénk szerint – az elmúlt időszak mérlegét! Ezt most nem én szeretném elmondani, hanem rá szeretnélek vezetni titeket azokra a kérdésekre, amelyek benne vannak ebben az Igében, hogy összeszedjük azokat a morzsákat, amelyeket az Úr Isten adott nekünk, az Ige alapján. Mert ott vannak ebben az igeszakaszban is a kérdések, bár most azt mondhatjátok: akárhányszor újra olvassuk a János 1:1-18-at, egyetlen kérdőjelet sem találunk. Igaz. A kérdőjeleket én teszem ki. Mi tehetjük ki. Éppen azért, mert keressük azt, hogy mit akar tudtunkra adni, mire akar indítani, min akar elgondolkoztatni, mivel akar hálaadásra késztetni. Tehát egyáltalán nem azt kérdőjelezzük meg, hogy volt-e kezdetben az Ige. Nem az Atyát, nem a Fiút, nem a Szentlelket, nem az örökkévaló Istent kérdőjelezzük meg. Nem azt, hogy a teremtő isteni szó, a cselekvő Isten testté lett a Fiúban. Azokat a kérdéseket teszi fel az Ige, melyek alapján számba kell vennünk: itt, ezen a nyáron, közöttünk-velünk mi történt. Ha ki merjük tenni ezeket a kérdőjeleket, akkor majd minden mondat, félmondat kérdéssé lesz, ezért szabad többre és másra is felelni, mint ami most elhangzik, de csak az Ige alapján. Néhány kérdés. Ezen a nyáron is minden Őáltala lett? És nála nélkül semmi sem lett, ami lett? És itt, közöttünk, ezen a nyáron az Ige testté lett? Lakozott közöttünk? Láttuk az Ő dicsőségét? Mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét? Teljes volt kegyelemmel és igazsággal? Adja Isten, hogy feleletünk talán éppen szó szerint megegyezzen a kérdésekkel. Csak maradjanak el a kérdőjelek, legyenek kinél ponttá, kijelentéssé; kinél felkiáltójellé, boldog felkiáltássá: hogy igen, láttuk az Ő dicsőségét! Hiszen előfordulhat az, hogy egyikünk látta, másikunk nem vette észre. De ha most el tudjuk mondani egymásnak, akkor talán a holnapokban jobban tudunk figyelni, s akkor talán később többen látjuk meg, s tovább tudunk növekedni, együtt. A kérdőjelek belőlünk is tűnjenek el, a kétségjelek tűnjenek el, hogy növekedhessünk tovább, kegyelemben, az Isten és az emberek előtt való kedvességben. Ha így lesz, akkor tudjuk víg hálaadással énekelni majd: »Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenható Isten, énekünk jó reggel száll hozzád szívesen.« vagy: „Ki Istenének átad mindent…”Ámen.
„Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.” (Jn 1:9)