2010 08 08 Decs

Csécsy István küldte be 2011. 10. 05., szerda, 20:12 időpontban

Lekció: Acta 19:11-17
„És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök. Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt mívelik vala. Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? És reájok ugorván az az ember, akiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból. Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.”

Textus: Acta 19:15
„A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

Annak idején a teológián azt tanították, hogy negatív igéket ne válasszunk textusnak, alapigének. Látszólag most mégis ezt tettem – de nem biztos, hogy negatív ez. Miért? A gonosz lélek, az ördög, a sátán, a bukott angyal azon munkálkodik, hogy minél többeket elveszítsen, eltérítsen rendelt útjukról. Nem hazugságokat szól, hanem az igazságot csavarja ki. Ismeri Isten kijelentését, terveit, amint példa arra Jézus megkísértésének története: „Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől. És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik. Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet. Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.” (Mt 4:1-11)
Mindebből látható, a gonosz ismeri a Szentírást, s akár abból is idéz, hogy megtévesszen. Jézus átlátott rajta, de mi csak emberek vagyunk…
Ha csodák történnek, akkor annyira szeretnénk mi mögéjük állni: általam! Szeretnénk a figyelem középpontjába kerülni, ha csak néhány percre is, hogy a bennünket látók azt mondják: Ez nem semmi! Kőből kenyeret – mennyi éhezőt jól lehetne lakatni! Különleges mutatvánnyal bizonyítani, hogy Jézus által Isten fiaivá lettünk! Uralkodóvá, gazdaggá lenni? Először tán fel sem fogja az ember, hogy ezeket elfogadva mitől esik el!
Nem véletlenül hangsúlyozza az Ige: „nem közönséges csodákat cselekedett az Isten Pál keze által.” Ezt irigyelték meg Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten.
A gonosz nem csak a Szentírást ismeri, hanem azt-azokat s, akik Istenhez tartoznak: „És a mikor eljutott vala Jézus a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngős ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton. És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket? Tőlük távol pedig egy nagy disznónyáj legelészik vala. Az ördögök pedig kérik vala őt mondván: Ha kiűzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba mehessünk! És monda nékik: Menjetek. Azok pedig kimenvén, menének a disznónyájba: és ímé az egész disznónyáj a meredekről a tengerbe rohana, és oda vesze a vízben. A pásztorok pedig elfutának, és bemenvén a városba hírré adának mindent, azokat is, a mik az ördöngősökkel történtek vala. És ímé az egész város kiméne Jézus elébe; és mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék az ő határukból.” (Mt 8:28-34)
Mai igénkben is megismeri a gonosz, hogy kik állnak előttük, kik mondják: „Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.” És lám, a menekülés helyett visszakérdeznek: „A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?”
Miért e visszakérdezés? A gonosz ismeri Jézust – találkozott már vele, s meg kellett futamodnia előle – erről már hallottunk az előbb. Pálról is tud: fordulatáról, Jézusra hagyatkozásáról, a kegyelem hirdetéséről, a megtérésre hívogatásról. Tapasztalta, hogy Pál lelkiekben annyira egy Jézussal – mert Jézusban maradt és Jézus is őbenne – hogy Pállal sem tud szembeszállni, előle is futamodnia kell. S ha már it van Pál ruhája – itt lesz maga Pál is! De ha csak a szó hangzik: „Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.” – ez kevés! Kevés, mert nem több üres fenyegetődzésnél. Nincs benne semmi személyes, semmi meggyőződés. Nem mutatja meg, hogy annak, aki mondja, van-e valami köze Jézushoz, s ha igen, milyen. Ezért nem ijed meg a gonosz Skéva fiaitól, ezért kérdez vissza menekülés helyett: „de ti kicsodák vagytok?”
Testvéreim! Az igehirdetés elején azt mondtam: nem biztos, hogy negatív ez az ige. Azért mertem ezt mondani, mert lám: a gonosz ismeri Istent, Istennek Fiát, az Őhozzá tartozókat. Ha Jézushoz tartozunk, ismer minket is. Ismer, mert ha Jézushoz tartozunk, akkor fontosak vagyunk a gonosz számára is – ugyanis a gonosz munkájának lényege az, hogy elszakítsa az embert Istentől. Ha nem tartozunk Jézushoz, akkor sem Jézus nem ismer, sem a gonosz – nem vagyunk fontosak számára, mert ekkor nem kell elszakítania minket az élet forrásától!
Mindezekből következően ennek a kérdésnek nem arra kell serkentenie minket, hogy tudjuk minél pontosabban meghatározni identitásunkat (kik is vagyunk valójában), hanem egyetlen dolgot kell megvizsgálnunk: kihez tartozunk. Erre a kérdésre nem bemutatkozással kell felelnünk, életrajzot adva vázlatosan vagy részletesen, hanem elég ennyit mondani: Jézusé vagyok, Jézus barátja vagyok! Nem kell részleteket sorolni – ugyanis ez, itt és most, nem fontos: hol ismertem meg, mikor láttam meg, miből mentett meg, mióta tartozom hozzá, rábízva magam. Ezek egyáltalán nem lényegtelenek, hiszen ezekből következik: Jézusé vagyok!
Ha mindezek igazak és láthatók rajtunk – gonosz nem kérdez, hanem eloldalog. Skéva fiainak, aki nem hitükből, meggyőződésükkel gyógyítottak, mezítelenül kellett menekülniük.
Szeretteim! Mindez próba számunkra: ha most a gonosz még kérdez minket, az azért lehet, mert nem Jézuséinak lát bennünket. S nem csak azért fontos erre figyelnünk, hogy ne kelljen megszégyenítetten menekülnünk, hanem azért, mert akkor majd az Úr is megkérdez: Nem látom rajtatok Fiam jelét, kicsodák vagytok?
Tudom, gyengék és erőtlenek vagyunk. Nincs oly erős hitünk, mint egykor Péter és János apostoloknak az Ékes kapunál, hogy a szükséget szenvedőnek mi is mondjuk: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (Acta 3:6)
De szükséges, kellő, hogy hitünk, Istenhez tartozásunk, Krisztushoz ragaszkodásunk annyira látható legyen rajtunk, életünkön, mindenapjainkban, hogy azt senki meg ne kérdőjelezhesse, senki meg ne kérdezze: kicsoda vagy?
Arra a kérdésre, hogy ez miben lehet láthatóvá rajtunk, nem tudok most sem mást mondani, mint az elmúlt hetekben:
- abban, ha Jézus látva élünk
- abban, ha parancsát feltétlenül teljesítjük, minden mérlegelés nélkül
- abban, ha Ő a mi világosságunk
- abban, ha az Ő barátaiként szeretjük az Ő barátait – egymást
- abban, ha nem csak elfogadjuk, hanem örömünket is leljük abban, hogy maga az Atya szereti barátainkat és minket is.
Legyen hát láthatóvá mindannyiunkon, minden nap minden percében, minden dolgunkon, szavunkon, cselekedetünkön, hogy Istennek Krisztus által megváltott, kegyelembe fogadott, szeretett gyermekei vagyunk, s mindezért egyedül Istené legyen a dicsőség ! Ámen.

„Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.” (2Tim 2,19)