Lekció: János 15:9-17 és 16:23-28
„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.”
„És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyíltan beszélek néktek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki. Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.”
Textus: János 15:14, 16:27
„Ti az én barátaim vagytok” – „Maga az Atya szeret titeket”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Olyan egyszerű a kép, amivel a mai igeszakasz kezdődik: „Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket.” Ez mindjárt egy olyan pont, amit nem mindenkor értünk helyesen: nem csak a jelen, nem befejezett, véget ért, hanem a múltban látható, tapasztalt tény: „az Atya szeretett, én is úgy szerettelek”. Hiszem és vallom, hogy ez a „szeretett – szerettelek” nem jelenti azt, hogy eddig, ne tovább, és most valami más jön. Két oknál fogva hiszem én ezt. Egyik, hogy sem az Atya, sem Jézus esetében a múlt idejű igealak nem azt jelenti, hogy befejezett, lezárult, véget ért dologról van szó, hanem sokkal inkább azt fejezi ki – szemben a jelen idejű „szeretlek” alakkal – hogy nem csak most szeretlek, hanem már ezt megelőzően is szerettelek! S különösen nem jelentheti azt: eddig szerettelek, de ezek után már nem foglak szeretni titeket. Elméletileg lenne még egy lehetőség: nem a szeretetben, annak létében vagy nemlétében állna be változás, hanem a minőségében. Eddig úgy, amiképpen az Atya szeretett engem, ezentúl másként. De miért szeretne másként? Jobban? Jézus nem mondana ilyet, mert ezzel az Atya szeretetét becsülné alá! Kevésbé? Ezért adta volna az életét? Tehát nem más következik, hanem - legyen bármi változás - ugyanúgy szeret, mint ahogy eddig szeretett. Egyetlen kérése van (vagy parancsa?): „maradjatok meg ebben az én szeretetemben.” „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.”
Hogy benne vagyunk-e, megmaradtunk-e Jézus szeretetében, könnyen megmérhető: látható-e rajtunk. Ha nem látható – nem maradtunk meg benne, aligha lehet megmaradásunk általa! Amiben láthatóvá kell lennie: Szeretjük-e egymást! Tudom, parancsra nem lehet szeretni! Jézus parancsa arra vonatkozik: ha elfogadtad hozzád való szeretetemet, legyen élővé benned, te is szeress! Ne csak engem – hanem egymást! Miért? Mert „Ti az én barátaim vagytok!”
Képzeld el: Van egy ember, akinek nagyon sok barátja van – akik azonban gyűlölik egymást. Azt kell látnia, hogy a barátai pusztítják egymást. S ekkor a barátságukra hivatkozik: ti mindnyájan az én barátaim vagytok! Fogadjátok el, szeressétek egymást, hiszen én is szerettelek, szeretlek titeket!
Bármilyen hihetetlen, mi, minden különbözőségünk ellenére Jézus barátai lehetünk! Nem kiérdemelnünk kell a barátságát, hanem megmaradnunk kell ebben a barátságban! A szeretetben, amivel Jézus szeretett és szeret minket.
„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Ő az életét adta. Ennél többet már nem tud adni! Arra kell vigyáznod, hogy ebből a szeretetből ki ne essél. Megmaradni benne, nem ellökni magunktól, nem érdemtelenné válni rá. Ha mindazok után, amit eddig tett és adott néked, mindent megelőlegezőn, te még többet kívánsz Tőle, akkor ezzel a többet kívánással lebecsülöd, semmibe veszed, nem értékeled azt, amit már neked adott! Vigyázz! Aki sokat akar markolni, keveset fog!
Miért szeret minket, és miért mondja azt: maradjunk meg szeretetében? „Hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.” Lefordítva magyarra: én azért szeretlek titeket, mert szeretlek titeket szeretni. Más oka nincs rá. Mert ha bármi más oka lenne rá, akkor mi kihúzhatnánk magunkat: engem persze, hogy lehet szeretni. Nem jó az, ha így vállon veregetjük magunkat: Uram, nincs még egy ilyen derék szolgád! Éppen azt kell átélnünk, hogy minden nyomorúságunk ellenére szeret minket az Úr Isten. Néha nézzétek meg, hogy minek ellenére szeret titeket az Úr Isten, s minek ellenére akarja azt, hogy a ti örömötök beteljék. „Az Isten - szeretet. És aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”
Az eredeti, a természetes állapot az, hogy Ő szeret. Magyarán szólva az, hogy „amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket; maradjatok meg ebben az én szeretetemben”, ez nem azt jelenti, hogy az Isten népe egyszer elkezdte szeretni az Urat, hiszen a teremtettségben a szeretet teljessége volt az emberé, csak éppen engedetlenségével elkezdte az ember nem szeretni az Urat. „Az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” Az ember, aki mindennek az okát magán kívül keresi, szeretné mindenért az Istent felelőssé tenni. Pedig nem Isten haragudott meg ránk, nem az Isten szűnt meg bennünket szeretni. Ő csupán megengedte az engedetlenné lett embernek, ne fogadja el azt, amit Teremtő Istene ad; ne fogadja el, hogy szereti őt az Úr Isten. Ez éppen elég ítéletnek. „És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.” (Mt 8,13)
Ha nem akarod, hogy szeressenek, hát ne fogadd el! Ha nem akarsz barátja lenni, ne fogadd el! De ha elfutottál a téged szerető barátod elől, akkor miért hívod segítségül? Ha azt mondtad, hogy Tőle nem kell neked semmi, akkor holnap visszatérhetsz hozzá? Az Úr Isten csodája az, hogy igen, holnap akkor is visszatérhetsz! Visszatérhetsz, tékozló fiúként. Mert mi akkor is tékozló fiúk vagyunk, ha nem mi kértük ki az örökrészünket, és nem mi mentünk el. Csak valahogy kicsit másképp, mint ahogy a példázatban van. Mert lehet, hogy nem mi kértük ki az örökrészünket, nem mi mentünk el, nem mi herdáltuk el, hanem kikérte valamelyik ősünk. Kikérte az örökrészét, aztán a teremtett világból azt csinálta és azt csináltuk, hogy oda jutottunk, ahol vagyunk. S miért lehetünk mégis, mindezek ellenére még mindig itt? Azért, amit Jézus mond, amit Jézus által ad tudtunkra és bizonyít meg Istenünk: „Maga az Atya szeret titeket” Nem akarja, hogy elvesszünk. Meg akarja tartani Fia barátait, akár Fia halála árán is! Azért küldte el hozzánk Fiát, hogy végre értsük meg, fogjuk fel: nem rettegnünk kell a Mindenség Urát, mert Ő nem véreskezű bíró, aki pusztulásunkat készíti elő, kiérdemelt elitélésünket; hanem Ő szerető Atya, aki kész a bocsánatra, kész a visszafogadásra, mert Ő sosem szűnt meg szeretni minket, hanem szüntelen azon munkálkodott és munkálkodik Fia és Fiának barátai által, Lelke útmutatásával, hogy megmaradjon mibennünk az Ő öröme és a mi örömünk beteljesedjék. Ámen.
„akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”