Lekció: János 8:12-20
„Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. Mondának azért néki a farizeusok: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz. Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek. Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit. De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem. A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz. Én vagyok aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem. Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek. Ezeket a beszédeket mondá Jézus a kincstartó helyen, amikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg őt, mert még nem jött el az ő órája.”
Textus: János 8:12
„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ahogy öregszik az ember, egyre többször emlékezik vissza gyerekkorára. Így vagyok ezzel én is. Kisiskolás koromban szüleimmel egy ismerősüknél nyaraltunk Balatonszemesen, s akkor láttam először az „aranyhidat” – a lemenő nap tükröződését a vízen. Néhány évvel később az északi parton nyaraltam, s egyszer igen korán felkeltem, hogy megnézem, milyen a felkelő nap tükröződése a vízen. Csodás! Igaz, többen látják a naplementét, ami valóban nagyon hangulatos, mint a napkeltét, ami mindig várakozással teli. De nem az a csoda, hogy lemegy a nap, hanem a csoda az, hogy felkel!
Feljött a Nap ma is, világos van. Vajon mindenütt? Mindent átjár a világosság? Vajon ugyanígy feljön a nap a putrik és a paloták mélyén is? És minden olyan épület mélyén, ami a kettő között van? Sokféle házban voltam, de nagyon sok helyen fényes nappal is villanyt kell gyújtani, hogy legalább annyit lehessen látni, hogy a Bibliádat el tudd olvasni. S vajon ez a világosság, ez a műfény pótolja a Világosságot? Mert hányan élnek külső világosságban, s belül mégis sötétségben.
A világosság nem csak a fényt jelenti. Sokkal összetettebb jelentéstartalma van.
Egy verset idéznénk nemzetünk jeles költőjétől:
Petőfi Sándor A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell.
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán: akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán! – ismétlem a költő szavait! De még mindig nem ragyog a szellem napvilága, még mindig nem minden ház ablakán – következésképpen még nem állhatunk meg, mert még nincs itt a Kánaán! De Jézus azon és azért munkálkodik, hogy ha nem a Kánaánt hozza ide, minket vigyen oda. Kánaán – az Ígéret Földje, Isten országa! Sokan keresik, sokan állítják, megtalálták, csak kövessük őket! Hány hamis próféta, hány önjelölt népvezér hirdette: álljunk melléjük, legyen egy a jelszónk, a béke, s harcba boldog jövőért menjünk, s egy nagy cél érdekében törjünk előre! És itt lesz a Kánaán! S mi lett a következmény: növekvő homály, eluralkodó bűn, kilátástalanság, káosz.
Hányan éltek és hányan élnek abból, hogy megvilágosítsanak, felvilágosítsanak másokat! Lehet ez becsülettel végzett hasznos tevékenység – ezt teszi a többség. Szükség van a színházban a világosítóra, hogy lássuk az előadóművész minden rezdülését. Szükség van az állomásokon a felvilágosítókra, hogy elérjük a vonatot, buszt. De amikor néhányan az állítják: ők és csak ők képesek az Isten országába vezető utat megmutatni, arról tájékoztatni, azon vezetni minket – akkor álljunk meg, sőt, forduljunk vissza! Miért? Mert mit mond Jézus? „Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17,21)
Aki pedig azt mondja, keresd, velem megtalálod – mást mond mint Jézus! Kinek hiszel, kit követsz, ki számodra a világosság?
Az emberiség történetében számos szólás utalt arra az annyira ismert és sokszor beigazolódott tényre, hogy ahová nem járnak rendszeresen a napsugarak, oda annyival gyakrabban jár az orvos. Napsugarad, a Világ Világossága – Jézus – most is itt van, hogy ne orvost kelljen keresned. De ennek a világosságnak a ragyogásában be kell ismernem: nem én adok fényt, nincs nekem világosságom. De nem is az a dolgom, hogy legyen! Mert sosem mondtam sem nektek, sem másoknak: Kövessetek engem! De mondtam és mondom: Kövessük együtt a Mestert, Jézus! Nem szégyellem, hogy nekem csak az a dolgom, hogy ehhez információkat adjak, egyfajta hangosbeszélő legyek. Nem volt és ma sem az a dolgom, hogy hitet adjak, hanem hogy információkat közvetítsek, hogy aztán ezekből az információkból az Úr Isten ébresszen hitet a szívekben. A bibliaismeretet lehet tanítani, a hitet nem. A hitet a Szentlélek Úr Isten adja, kinek mint akarja. De nekünk mindannyiónknak kötelességünk mindent megtenni a lelkek fel és megvilágosodásáért - „Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad”
Jézus azt mondja: „Én vagyok a világ világossága.” Innen kell eljutnunk odáig - ahogy ezt Máté jegyezte föl -: „Ti vagytok a világ világossága.” Hogyan? Sokadszor mondom, mert igaz és egyedüli megoldást jelent Jézus szava: „Maradjatok én bennem és én is tibennetek.” Engedni kell, hogy Ő világosítson meg! Mert a követőké lesz az életnek Világossága. Övék lesz az életnek örök Világossága. Mi ezt a világosságot, akárcsak Isten országát, kívülről várjuk, magunkon kívül keressük. De ha Jézusban maradunk, és Ő bennünk marad – ígérete szerint – akkor erre az Istentől való világosságra is igaz amit Jézus az Országról mondott: „ímé az Isten országa ti bennetek van.” Imé Jézus világossága tibennetek van! Vegyétek észe! Nem csak azért világít rajtatok keresztül, hogy jelzői legyetek jelenlétének, közöttünk és értünk való munkájának, hanem azért is, hogy lássátok magatok előtt az utat és el ne essetek, el ne tévedjetek!
„Övé lesz az életnek Világossága.” Akkor és addig, amíg Jézusban marad. Nem lehet befogadni Jézust, részesedni világosságából, azután pedig elhagyni Őt. Mert amint elhagyod – megszűnik világosságod is. De ha befogadtad, Őbenne élsz, az Ő világossága ragyog át téged, akkor nem tarthatod ezt rejtve, magadnak! Mert „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” Nem azért kapjuk a szellemi, lelki világosságát, hogy csak nekünk legyen, hanem hogy sugározzuk mindenki felé. Hogyan lehetséges ez? Ha az Isten Lelke lakozik bennünk! Lehet, hogy egyszer azt fogjátok mondani, hogy én mindent nagyon leegyszerűsítek, de a nagy dolgok általában nagyon egyszerűek. Ha az Úr Istent hagyom, hogy munkálkodjon bennem - tégy olyanná, Uram, amilyenné Te akarod, hogy legyek -, akkor sokkal könnyebb az életem. Nem a felelősség lerázása és elhárítása ez, hanem egyszerűen annak megvallása: én nem akarok bölcs lenni a magam értelme szerint, hanem tudom, s gyakorolni igyekszem: „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség” Ámen.
„Benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem.
Életem ideje kezedben van.” (Zsolt 31,15)