Lekció: János 12:20-36
„Néhány görög is vala azok között, akik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen: Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak. Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia. Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jőve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki. Felele Jézus és monda: Nem énérettem lőn e szó, hanem tiérettetek. Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia. Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.”
Textus: János 12:21
„Uram, látni akarjuk a Jézust.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Itt, ránk, rátok nem mindenben áll, ami ott, akkor tény az imént olvasott Igében: idegenek, kívülállók közeledtek. Ne feledjük: a Jeruzsálemi bevonulás után vagyunk, mikor a város hangossá lett a hozsannától, s mikor a farizeusok keserűen állapítják meg: „látjátok-é, hogy semmit sem értek? Íme, mind e világ Őutána megy.” (Ma nem lenne ilyen félelmük!) Ekkor közelednek az idegenek, a kívülállók, akiknek úgymond valóban semmi közük nincs Őhozzá, de keresők. A mindenség Urát, Istenét keresők, akikben ott van a vágy, a szándék, az elhatározás: „Látni akarjuk Jézust.”
Látni! A látni akarás fejezi ki a megismerés vágyát, kezdetét. S kezdet nélkül nincs folytatás! De nem minden kezdetnek van folytatása - lásd a magvető példázatát. Ott a mag vetése azonos volt, de az azonos kezdetből különféle folytatás lett. Ami kíváncsisággal indul, annak is lehet többféle vége. De ami el sem indul, el sem kezdődik, annak biztosan nem lesz semmilyen vége. Aki sem látni, sem hallani nem akarja, aki elzárkózik Jézus látása, hallása elől - az a magvetést akadályozza meg.
Közelednek hát az idegenek, a kívülállók. „Látni akarjuk Jézust!” Odamennek Filephez, a tanítványokhoz, nem annyira engedélyt, mint inkább segítséget kérni. Vajon a tanítványok hogyan fogadják őket? Hiszen emlékezhetünk, hogyan fogadták a gyermekeiket hozó asszonyokat: megdorgálták őket. De talán emlékeznek a tanítványok Jézus ezt követő szavaira:„Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.”
Hogy végül is a Jézust látni vágyók odajutottak-e Jézushoz, megláthatták-e Őt, erről nincs feljegyzés. Szerintem igen, megláthatták, s így tanúivá lehettek valami nagyon lényegesnek:
Jézus kimondja az emberi értékrend csődjét, hiábavalóságát, ami az értelmes görögök számára is könnyen felfogható. Mit mond Jézus? „Aki szereti a maga életét, elveszti azt...” Ahelyett, hogy védelmeznénk, őriznénk magunkat - kell vállalni a mag sorsát. A mag a majdani termés reménységével hal el. De ne feledd: csak akkor terem, ha a földbe esett, jó földbe, és ott hal el! A pince vagy padlás porában, az egér szájában nem! S nem elég mindezt szavakkal vallani - hiszen minden szó, minden vallomás annyit ér, amennyi cselekedetté lesz belőle.
Az az új értékrend, amit Jézus hozott, s amit igyekszik nem csak megismertetni, hanem a középpontba helyezni, ellentéte az addiginak, az örök emberinek. Ezért néztek olyan furcsán Jézusra, s néznek értetlenül, csodálkozón, szinte sajnálón követőire.
Sokak számára az egyetlen szentség: a család. Mindent annak megmaradásáért, gazdagodásáért, jólétéért, hamis biztonságtudatáért tesznek - s talán növekedéséért. Milyen meglepő volt a hallgatóság számára, amikor Jézus kérdéssel felelt annak, aki arról adott néki hírt, hogy anyja és testvérei kint várnak rá. Előbb kérdezte - majd rögtön felelt is rá: „Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az Ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám!” Tudomásul kell vennünk - nem élhetünk a végtelenségig úgy, hogy csak szavainkkal valljuk, de tetteinkkel nem - hogy Isten családja, háznépe vagyunk! S ha kiéleződik a választás szükségszerűsége a kettősségben: Isten családjához tartozunk s ugyanakkor a hagyományos értelemben vett családhoz is tartozunk és amikor e kettő ellentétbe került egymással, nem halogatható a döntés: választani kell, melyikhez ragaszkodjunk inkább! (Adj hálát, ha családoddal együtt lehetsz az Úr családjában!)
„Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Sem család, sem munkahely, semmiféle magasztos cél nem vonhat el Jézus szolgálatától! A célod csak Jézus lehet!
Jézus a görcsös ragaszkodás ellen szól, tanít. De nem csak tanít, maga is gyakorolja. Nem megtartani kell az életet, nem ragaszkodni hozzá s mindahhoz, amit életünk részének, már-már tartalmának és céljának tartunk. Mert életünk értelme és célja nem lehet más, mint Istentől nékünk rendelt küldetésünk betöltése. Erre figyelmeztet - emlékeztet később Pál : „…nem a magatokéi vagytok - mert a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma!”
Ennek meglátásához: nem a magamé vagyok, nem rendelkezhetem magam fölött, nem én választhatom meg útjaimat, építhetem terveimet - ennek meglátásához világosság kell. Világosság, amiben láthatóvá lesz mindez, s ami által célirányosan lehet járni, haladni. Addig, míg világosságotok van. Nem elég a világosság felé menni. Ha éjszaka hegyek között jártok, vagy országúton autóztok, láthatjátok: helyenként világosabb árnyalatú az ég. A városok, települések fölött. Ahhoz, hogy annak világossága titeket is körülvegyen, nem elég arrafelé menni, hanem egészen oda kell menni! Nem könnyű, mert sötétség vesz körül. Ez a realitás. De mi arra hívattattunk, hogy a sötétség hatalmából kiszakadva a világosság fiaivá legyünk.
Ahhoz, hogy ne csak tudjuk azt: a világosság fiaivá lehetünk, hanem azzá is legyünk, nem elegendő annyit tudni: van világosság. Több kell: ebben a világosságban élni. Nem elég tudni Jézusról, mi több: nem elég látni Jézust. Ez csupán a kezdetet, az első lépéseket jelentheti, hogy tovább közelítve Hozzá, mellette legyünk és mellette maradjunk, világosságában világosodjunk, a világosság fiaivá, Jézus gyermekeivé legyünk.
Jöttetek, jöttünk. Mert „látni akarjuk Jézust!” Nem csak azért jöttünk, hogy együtt legyünk, hanem valami többért. Együtt látni Jézust! Együtt látni, ezzel a látással meggyőződni arról: Igen, a közelében, nyomában vagyunk! Nem tévedtünk el, nem veszítettük szem elől! Jöttünk, hogy együtt növekedjünk világosságában, együtt lássuk meg célját, útját, igazságát, életét. Látni Őt minden nap, néki szolgálva, Őt követve, hogy Vele legyünk és Vele maradjunk mindörökké.
Hogy a világosság fiai legyetek. Hogy a világosság fiai legyünk. Ámen.
„Mint világosságnak fiai úgy járjatok!”(Ef 5:8)