Lekció: Mt. 27: 1-10
„Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak, a helytartónak. Akkor látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig. Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, aki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, akit Izráel fiai részéről megbecsültek, és adák azt a fazekas mezejéért, amint az Úr rendelte volt nékem.”
Textus: Mt. 26:38-41
„Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok énvelem. És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te. Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket, és monda Péternek: Így nem bírtatok vigyázni velem egy óráig sem!? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az Igék, melyeket hallottunk, mondhatni: a vég és a kezdet. Így, fordított sorrendben. Előbb napi igénkből Jézus elárulásának egyik következményét hallhattuk, majd alapigénkben Jézus készületét, fohászát.
Múlt vasárnap is mondtam, most sem tehetem, hogy ne mondjam: Mi, emberek, szeretünk a végletekben gondolkodni, mintha köztes dolgok nem is lennének: fehéret vagy feketét, ördögöt vagy angyalt látunk, holott a föld szürke emberekkel – bár különféle árnyalatban – van tele.
A ma bennünket megszólító igeszakasz központi alakja a Szentírás és a világ talán legvitatottabb személye: Júdás.
A legkönnyebb rávágni: a gaz áruló, lám elvette bűne méltó büntetését, nincs mit sajnálkozni rajta. De le lehet-e zárni ennyivel?
Ha csak emberi oldalról és szemmel nézzük – igen. Lezárható.
De testvéreim! Mi a fontosabb? Az, hogy hogyan vélekedik rólad, miként ítél meg téged egyik vagy másik embertársad – vagy pedig az: Hogyan, milyennek lát téged Megváltód, aki majd eljő ítélni eleveneket és holtakat! Az emberi vélemények nem befolyásolják az Úr ítéletét, az Ő egyetlen „Igen”-je elegendő, hogy életre juss – hiába a sok emberi kárhoztatás!
„Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek!” (Csel 5,29)
Meg kell hát figyelnünk, milyennek látta Júdást Jézus, mert az a fontos, a lényeges, a döntő!
1. Elhívta tanítványai közé – pedig ismerte, vagy éppen azért.
2. Bízott benne.
3. Jelt adott neki. (Mt 26,23 Ő pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.)
4. Bíztatta. „Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem. A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól. Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, akiről szól? Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az? Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit cselekszel, hamar cselekedjed.”(Jn 13:21-27)
Nem feledkezhetünk meg Jézus Isten voltáról: Mindenható, mindentudó, nincs semmi elrejtve előle. Tehát nem mondható: nem erre számított, csalódott Júdásban!
Jézus tudta, miért jött e világra, s hogyan kell azt véghezvinnie. Nem beszélni, nem tanítani, nem gyógyítani jött – hanem megváltani. Minket, az örök életre. Hogy életünk legyen és bővölködhessünk! Eleget tenni bűneinkért, helyettünk hordozva el ítéletünk súlyát. Azért született e világra, hogy meghalljon a mi életünkért. Azért jött, hogy a bennünk lévő örökkévalót – Isten emberbe lehelt Lelkét – megváltsa az anyagi test fogságából.
Beszélt erről Jézus – jelezve közelgő szenvedését. „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.” (Mt 16,21) Kell ennél egyenesebb, szókimondóbb beszéd?
Szólt erről már az Ószövetség is: „Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!” (Ésaiás 53. rész)
Jézus ismerte: itt az ideje. Készült rá – ahogyan alapigénkben is hallhattuk: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” Nehéz órák előtt imádkozott így! Még Ő is meg meri vallani övéinek gyengeségét! „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.”
Nem véletlenszerű, s nem a főpapi tanács önzésén, gonoszságán állt vagy bukott a világ megváltása. Nem esetlegesen küldte Isten az Ő Fiát – ha lesz rá módod, váltsd meg őket. Ha lesz rá alkalmad, szeresd őket. Úgy szeretett minket, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn 3,16)
Jézus nem azért halt meg, mert Júdás elárulta – hanem mert életét adni jött váltságul sokakért! „Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20,28)
Júdásnak nem volt lehetősége a kitérésre, meg kellett tennie, a rendelt idő ott volt. Más apostolok? Péter 3 x megtagadta – de ő csak önmaga féltéséből. És most itt lehetne moralizálni, melyik bűnösebb. Van értelme? A többiek szétrebbentek, Jézus keresztjénél egyedül János volt ott. Akkor kinek van alapja megszólni Júdást? „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” (Jn 8,7)
Júdás mit érezhetett után, amiért felakasztotta magát? Nem Isten ítéletét félte, hanem az emberek meg nem értését volt képtelen elviselni.
Testvérei! Ma, itt, számunkra mit tanítanak ezen Ígék?
„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” – hogyan készülünk az előttünk álló nagy dolgokra?
Ne ítélgessünk – mert az mindig felszínes, a valós okokat, mozgatókat aligha ismerjük.
Tetteinket, jövőnket ne az embereknek való megfelelés szándéka vezesse – „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek!”
Ha mindennapos imánk az, amit Jézus tanított nekünk, vegyük komolyan és tartsuk meg: „Legyen meg a te akaratod! Ámen.
„De a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40,31) Ámen.