A napkori radar után még maradt időnk jócskán a szállás elfoglalásáig, így végigsétáltunk Sóstófürdőn.
Sajnos a vadállatokról készült képet nem szabad feltenni (pedig egész jó lett az ellenfényben), de az állatkert bejáratánál Zolika elgondolkozott, hogy merre tartson. A második ponthoz igyekezve szép, eurokonform játszóteret láthattunk - érdemes tehát a gyerekeket sem otthon hagyni, mikor erre a ládára hajt rá a kesser.
A következő állomás a víznyerőhely/fagyizó. A környék szépen rendbentartatik, és a kövekkel kirakott úttest nem is köpi vissza annyira a meleget, mint az aszfalt - így a fürdőzni érkezők már a kocsiból kiszállva megkezdhetik a felfrissülést.
A Krúdy-vigadó is szép hely, bár az étlapja szerint (legalábbis a mi pénztárcánkhoz mérten) kissé drága - igaz, ez az étlap körbe van véve szép virágokkal, de ettől nem lesz több pénzünk...
A harmadiknak jelölt pont felé tartva szép, gondozott parkon át vezetett utunk. A nagy melegben alaposabb felfrissülés végett megpróbálkoztunk a szökőkút befagyasztásával, de erre az amatőr gép kevéssé alkalmas. A hídon áthaladva jobbra az nyitott fürdő, balra az élményfürdő, lefelé pedig a halak láthatók. Ez utóbbiaknak láttuk kb. méteres testvérüket is, akiket sajnos nem sikerült lencsevégre kapni. A tó körül továbbhaladva közelebbi kép is készült az élményfürdőről.
A fotósnak viszont a sziget jelentette az élményt: egész sorozat készült a közepén látható szoborról (nőalak, bazinagy mell, Hatatikla csípője, barnuló arc - vajon eléri a bronzszínt :) idén nyáron?, férfi vagy nő?, gerincferdülés, vízbe lógó mell, néger nő ölében napozó fehér nők). Ki hinné, hogy ugyanarról a tárgyról különböző nézőpontokból ennyire más képek készülhetnek - és a fénnyel még nem is játszottunk... A tavat körbeérve vetettünk még egy pillantást a svájci lakra, majd irány a múzeumfalu.
Hétfő lévén sajnos csak a térképet nézhettük meg, majd azt gondoltuk, hogy ezeket a táblákat kell megszámolni, de nem: a fogadóépületnek igenis a jobb oldalánál kell bekukucskálni - igaz, innen nem látszik az összes cégtábla, de ha már ezt a házat látod, meg kell találnod a cégtáblákat is. (Mi nem találtunk olyan helyet, ahonnan egyszerre meg lehetne számolni a cégtáblákat a kerítés átugrása nélkül, bár lehetséges, hogy télen, kevesebb lombbal a fákon látható egyszerre mind.) Így azonban csak kívülről szemlélhettük meg a házak egy részét.
A főépület előtt eléggé ambivalens látvány fogadja a látogatót, mely kontrasztot alkot a tőle két méterre található huszár-emléksziklával (ez utóbbi táblája már van vagy 15 éves, mégis úgy tűnik, mintha a szikla nem túl régen állna itt). A látnivalókról és az árakról, nyitvatartásról egy-egy tábla is tájékoztat.
Innen már tényleg rá lehet repülni a ládára. Mi is közelinek találtuk az úthoz, ezért inkább megtaláláskor átvittük az út túloldalára - aminek csak a szúnyogok nem örültek, mert így kevesebbet tudtak belőlünk lakmározni. A kisvasútnál már telefonoztunk a vonatőrült sógorommal, hogy vajon ez a láda, vagy ez a kisvasút miért nem része a kisvasutas ládasorozatnak; akkor abban maradtunk, hogy hátha a ládában van csak említve a dolog jelszórészlet formájában. Miután ott sem találtunk ilyesmit, ismét telefonálás következett, s kiderült, hogy ez az ország egyik (ha nem A) leghosszabb kisvasútja, tehát a láda simán lehet a másik végénél, Dombrádon is. Oda már nem gyalogoltunk el (bár a GPS szerint csak 24 km lett volna légvonalban), hazaérve viszont bebizonyosodott, hogy valóban ez a helyzet. Nem lenne rossz, ha legalább a leírásban volna egy említés: ne itt keresd a kisvasutas jelszórészletet, hanem a másik ládában, ami szintén ezen vasút mellett van...
Az állatkert előtt ingyen leparkolt kocsi felé tartva még készültek képek, ezekből néhány: Krúdy-vigadó, előtte a szoborral, információs tábla, műemlék székelykapu.
Köszönjük ezt s szép sétát, legalább volt mivel elüssük az időt!