Húsvéti anyóslátogatásra menet megálltunk "egy kicsit" a sötétvölgyi kilátónál. Jártunk már itt jó párszor, a tavat szigeteivel, meg kissé beljebb az úttörőtábort, a forrást is ismertük - de a kilátóról csak a geocaching révén hallottunk.
Meglehetőst ebédidő lévén először a tóparton parkolt kocsi mellett fogyasztottunk piknikebédet, majd a srácokat a nyakunkba kapván irány ládikát keresni.
Nos, ez a kelleténél kicsit hosszabbra sikerült. Először ugyanis a büfével szemben elindultunk a part mentén, s bár a kissárga folyton balra jelzett, nem leltünk ösvényt - így tehát körbekerültük az egész tavat. Bár még nem tomboló nyárban érkeztünk, mindazáltal kellőképpen elfáradtunk ahhoz, hogy inkább kocsiba ülve menjünk a láda felé, ameddig csak lehet.
Volt is nagy káromkodás, izé, meglepődés, mikor kiderült, hogy egyrészt kb. 50 méterrel kellett volna csak később fordulni jobb felé az aszfaltútról, másrészt meg a partról kb. 30 métert kellett volna a teljesen ritkás, jóformán aljnövényzet-mentes erdőben megtenni ahhoz, hogy a kilátó felé vezető ösvényt tapodhassuk. A leírás elrettentett a kék háromszögtől, így a piros patkón mentünk fel - s a végére már kellőképpen untuk is a rengeteg "felesleges" sétát. Közvetlenül előttünk kutyás muglik baktattak, így a család a nyomukban haladt tovább a kilátóhoz, s csak én ugrottam fel a ládához az útról. Mikor leguggoltam kibányászni, egy ~150 kilós szarvatlan szarvast (nem értek én ezekhez a szakkifejezésekhez, valaki nyugodtan szóljon hozzá a pontos megnevezéssel) ugrasztottam meg; hirtelen nem tudtam eldönteni, kettőnk közül ki volt jobban megijedve.
Maga a láda a leírás szerinti kivitelezésben, bár nem túl gazdag tartalommal várta a megtalálókat (egy plüss kulcstartót egy illatos mécsesre cseréltem), s tapasztalt ládászok már messziről kiszúrhatták a megfelelő fát. A kilátóhoz indultam, mikor a muglicsapat az úton visszafelé haladt - így inkább leültem, s megvártam, míg elvonulnak. Ismét megerősíttettem azon véleményemben, hogy ha kis felületet mutat magából az ember, csöndben van és nem mozog, akkor még úgy is észrevétlen maradhat, ha amúgy nem túl terepszínű kék-fehér csíkos pólóban is belekerül a másik ember látóterébe.
A kilátónál a kötelező képeket megcsináltam, majd a srácok fáradtságát tekintve inkább mentünk a kék háromszögön lefelé majdhogynem toronyiránt, mint a jóval hosszabb piros patkón. Száraz időben ajánljuk bárkinek - talán még babakocsival is fel lehetne jönni errefelé is.
Két húsvéti nagy kajálás közti ejtőzés alatt nézegettük a képeket, s ekkor vettem csak észre, hogy elfelejtettem aláírni a logbookot. Mondtam is a srácoknak, hogy legközelebb, ha erre járunk, s megállunk itt, felsétálunk újra, pótolni az aláírást. ;)
