Ugrás a tartalomra
Címlap
csecsy.hu
A Csécsy család honlapja

Morzsa

  1. Címlap

Jákób vagy Voldemort?

Boobaa, 2009-09-04

Jákób készül a testvérével bekövetkezendő nagy viszontlátásra, viszont tart is tőle: rengeteg ajándékot küld maga előtt olyannyira, hogy a végén egyedül marad Jabbók révénél/gázlójánál, ahol Valaki tusakodik, azaz birkózik vele - reggelre ráadásul még a csípője is kifordul.

Mikor a napokban olvastam ezt a szakaszt, Voldemort jutott eszembe a Harry Potter-sorozatból, akit ugye ott Netuddki, Tudodki, Akinek-Nem-Ejtjük-Ki-Nevét és hasonlókkal írnak körül azok, akik tartanak tőle. (Megérne egy külön misét, miért olvas modern mesét a magát keresztyénnek tartó ember, de most nem ez a lényeg.) Akad azonban néhány különbség a Jákóbot sántává, és egyúttal Izráellé - azaz csalóból Isten hercegévé - tevő birkózó és a mesebeli főgonosz között.

Először is ugye a főgonosznak tudjuk a nevét (még az eredeti Tom Riddle-t is), csak a hétköznapi mágusok nem merik kiejteni - míg Jákób nem ismerte meg ellenfele nevét még akkor sem, mikor kifejezetten rákérdezett.

Másodszor bár mindkét Valaki messzemenő következményekkel bíró tettet hajtott végre, azok előjele különbözik: Voldemort gyilkolni akart, Jákób ellenfele pedig csak helyretenni annak életét.

Harmadszor a főhős mindkét esetben egyedül maradt a hatalmas ellenféllel, mégsem maradt alul - ugyanakkor míg Harry Potter a maga gyermeki ártatlanságának és anyja szeretetének köszönheti a mesében megmenekülését, addig a bibliai történetből nem derül ki egyértelműen, hogy Jákób saját erejéből menekül meg, vagy csak az ellenfele unja meg a birkózást; esetleg Jákób csak átment a vizsgán.

Végül bár mindkét főhős "maradandó jelet is kap a küzdelem emlékére", nem szabad elfelejteni, hogy a Harry Potter homlokán levő sebhely csak egy mese alapja, míg a Jákób sántasága az Örökkévaló Isten mindenhatóságának egy jele. Így aztán a mesén csak nevetünk egyet, azon azonban mindenképpen el kell gondolkoznunk: vajon eszünkbe jut-e egyáltalán, hogyan tesz az Isten csalóból herceggé, akaratának követőjévé és szószólójává bennünket - már ha egyáltalán a birkózás és mindennapi tusakodásaink közben meg tudunk felelni a vizsgán.

  • SDG
  • blog
  • Boobaa
  • Új hozzászólás

Fő navigáció

  • CV
  • Önéletrajz
  • Könyvek
  • Énekeskönyv
  • Hanganyagok
  • Boobaa fotóblogja
  • Pankacs gyöngykuckója

Új énekek

  • El Shaddai
  • Itt van Isten köztünk (négyszólamú)
  • Érted adta
  • Jézus meghalt bűneinkért
  • Jöjj, népek Megváltója (négyszólamú)
  • Tartsd meg e gyülekezetnek
  • Tőled árad minden áldás
  • Szentlélek, végy körül bennünket
  • Szótlanul
  • Hálát adunk neked, örök Úr Isten

Új hanganyagok

  • 2021 07 25 Decs - Befejezés
  • 2020 10 25 Decs
  • 2020 09 06 Decs
  • 454 2020 08 23 Gerjen
  • 2020 07 19 Decs
  • 2020 07 12 Decs
  • 2020.01.19 Decs
  • 2019 11 10 Decs
  • 2019 10 13 Decs
  • 2019 09 22 Gerjen