Egy szép tavaszi szombaton a Csalánosi parkerdőt látogattuk meg. Érdekes, hogy bár az információs tábla szerint az erdő jelentős részét kecskeméti középiskolások ültették, mégis tudunk olyanról, aki bár abban az időben végzett, mégse tudta hová tenni.
A megadott módon a Sasfészek vendéglőnél parkoltunk, majd irány az erdő gyalog, babakocsival. Már nem emlékszem, hogy láttam-e természetvédelmi területre utaló táblát, mindenesetre a szinte érintetlen környezet meglepően csendesnek bizonyult. Egészen addig, míg el nem értük a szánkózódomb tetejét: itt valami suhancok "hallgattak" "zenét" a mobiljukon, miközben offroad módon próbáltak biciklizni - ami éppen csak a kilátást nem zavarta (1, 2, 3, 4, 5). A dombtól nem messze pihentünk egy kicsit egy másik tábla tövében, majd irány a rejtek.
Akkora csendre leltünk a láda környékén, hogy alig hittük: néhány száz méterre innen kétszámjegyű főút húzódik. Egyik előző természetjáró barátunk egy szép William Blake idézettel lepett meg minket, majd mi is tiszteletünket tettük a logbookban, amit annak rendje és módja szerint visszarejtettünk.
Az ösvényeket járva egyszer csak furcsa zizegés ütötte meg a fülünket. Kiderült, hogy vagy egy méter átmérőjű hangyaboly lakói adják a hangot. Próbáltuk őket közelről is lencsevégre kapni, több-kevesebb sikerrel. Nem sokkal arrébb az ösvény közepén valami magokra? ürülékre? lettünk figyelmesek - vajon hogy kerülhetett oda?
Nagyjából a főút felé haladtunkban furcsa objektumokat találtunk - talán tankcsapda, vagy mi a fene lehetett? Akadt azonban korhadt fatörzs, meg mohatelep is. Miután a kisebbik jóllakott, folytathattuk utunkat az erdei játszótér felé, majd vissza a bejárathoz.
Míg a kocsiban pihegtünk és ettünk, egy 50 körüli házaspár gurult be egy jól felszerelt motoron, nyakig fekete bőrszerkóban - mi meg megegyeztünk: nem szeretnénk annyit keresni, hogy olyan motorra költsük, amin a nyereg- és markolatfűtés mellé még hátrameneti fokozat is jár; bőven elég, ha CD-lejátszó van benne... :)
Hozzászólások6
Ha mélyebben bementetek volna
Ha mélyebben bementetek volna az erdőbe, vagy a Heliport felé az erdősáv túlfelére, igazán meglepő dolgokat találtatok volna. A szovjetek "hagyatéka" sok helyen fellelhető, romok, fura acélszerkezetek, föld alatti bunkerek lejáratai (ahová nem túl nagy munka árán le is lehet jutni), mesterségesen kialakított terepek ahol gyakorlatoztak, több kiló töltényhüvely, stb. Mi az aknátlanítás után is találtunk éles aknát, éles légvédelmi lőszereket. Évekig minden héten lejártam, nagyon sok fotót készítettem is, melyek sajnos költözéskor elvesztek. De még számomra is rengeteg titkot rejt az erdő.
Nos, akkor még jó, hogy nem
Nos, akkor még jó, hogy nem mentünk mélyebben az erdőbe – gyerekkel viszonylag kevéssé van kedvem éles aknára lépni. ;) Igaz, nélküle se…
Igen, a picurral nem érdemes.
Igen, a picurral nem érdemes. Egyébként is többnyire járhatatlan útvonalak vezetnek az érdekesebb helyekre. Fémdetektorral érdemes felszerelkezni, nekünk persze nem volt lehetőségünk rá. Így visszagondolva, elég merészek voltunk, például a bunker lejárat mellett lekerített részen fegyveres őrökkel védett épületek vannak. Nem tudom, mi változott azóta, ha sok időm lesz, újra meglátogatom a helyet és komolyabb géppel készítek fotókat. Ha még több időm lesz, megpróbálom teljesen feltérképezni az erdő azon részét, ami kívül esik a játszóteres, utólag kialakított, gondozott részektől.:)
Hello! Mi Kecskeméten eléggé
Hello!
Mi Kecskeméten eléggé beleástuk magunkat a hagyatékok felkutatásával, de bunker lejáróból csak egyet találtunk, ahová nem lehetett lejutni.
http://www.panoramio.com/photo/72690119?tag=Kadafalva
Ha tudnál szolgálni információval, azt megköszönném.
(email: bitpaag kukac gmail pont com)
Üdv: T
N/A
Próbáld meg a geocaching.hu oldalon keresztül elérni a láda gazdáját, hátha ő tud számodra felvilágosítással szolgálni. Mi sajnos nem.
Csalános PArkerdő
Már többször is jeleztem, hogy Mi Katona József Gimnázium erdész osztályai, ezek közül 1963-1967 IV/D osztály is részt vettünk az erdőtelepítésbe illetve annak pótlásában. Erdész tanárunk Dr. Tóth Károly a KNP alapító igazgatója volt.
A parkerdő üzemtervét Dr. Kovács Loránd erdőmérnök, parkosítási tervét Dr. Halasi Gyula diploma munka keretében készítette el. 1979-ben második ütemben került átadásra. A kivitelezést Dr. Gőbölös Antal, Hurtony Ilona végezte KEFAG részéről.
Kérdésre szívesen válaszolok: E-mail: info@halasi.eu