Ugrás a tartalomra
Címlap
csecsy.hu
A Csécsy család honlapja

Morzsa

  1. Címlap

10 éve végeztünk

Boobaa, 2006-11-21

1996-ban érettségiztünk programozó szakon Pakson, az Esziben. Az 5 éves osztálytalálkozóról lemaradtam, de most a 10 évesre sikerült feleségemmel elmenni - Budaörsre, mert Pakson nem kaptunk már helyet a régi bulihelyünkön. (Az Adler panzióban készült néhány fénykép is, lásd alább.)

Érdekes dolog egy ilyen osztálytalálkozó: régi arcok új megvilágításban, és mégse változtak sokat. Eddig azt tartottam magamról, hogy a középsuli óta semmit nem változtam, de hozzájuk képest mégis nagyon sokat - legalábbis én így látom. Pedig... van köztük, aki azóta világbajnok lett; van országos bajnok is (tök más sportágban); vannak többszörös anyukák/apukák; van bróker, aki 8:55-kor kel, hogy 9-re beérjen a munkahelyére (távoli eléréssel, persze); van, aki 4 processzortól felfelé ad el blade szervereket meg NAS-t; van, aki tanít; van nyelvtanár; meg persze akad egy-két programozó (értsd: ebből élő) emberke is.

Ami azonban a legérdekesebb az egészben, arról hazafelé úton sokat beszélgettünk feleségemmel. Ő sokkal összetartóbbnak, toleránsabbnak és megértőbbnek tartotta ezt a társaságot, mint például a saját, református gimiben végzett osztályát. Sokféle ember jött össze most is, sokféle érdeklődéssel, foglalkozással, mégis tudtunk egy jót beszélgetni, nem fulladt az este sztorizásba, amikor az étterem bezárt, a gyermektelenek együtt mentek át a Gödörbe, nem volt anyázás, hülyézés - egyáltalán: mindenki úgy fogadta el a másikat, ahogy az volt. Féltem tőle, hogyan fogják fogadni a dolgokhoz való hozzáállásomat, és kiderült: sokkal jobban elfogadja egy világi iskolában végzett társaság a világnézetemet (meg egyáltalán: engem), mint egy egyházi suliban, vagy akár főiskolán végzett társulat.

Röviden: sajnáltuk, hogy csak addig tudtunk együtt lenni a bandával, és sokkal jobban éreztük magunkat, mintha egy református osztálytalálkozón lettünk volna.

img_2131.jpg
img_2132.jpg
img_2133.jpg
img_2134.jpg
img_2135.jpg
img_2136.jpg
img_2137.jpg
img_2138.jpg
img_2139.jpg
img_2140.jpg
img_2141.jpg
img_2142.jpg
img_2143.jpg
img_2144.jpg
img_2145.jpg
img_2146.jpg
img_2147.jpg
  • Boobaa
  • blog
  • iskola
  • Új hozzászólás

Fő navigáció

  • CV
  • Önéletrajz
  • Könyvek
  • Énekeskönyv
  • Hanganyagok
  • Boobaa fotóblogja

Új énekek

  • Ó, én édes jó Istenem
  • Ha a keresztre néz szemem
  • Ó, Jézus, amikor sokan
  • Királyi zászló jár elöl
  • Téged kér szívünk
  • Ó, ember, sirasd nagy bűnöd
  • Mielőtt a világ meglett
  • A Bárány hordja csendesen
  • Úr Jézus, taníts meg örülni
  • Ó, Isten, ki a törődött szívet

Új hanganyagok

  • 2021 07 25 Decs - Befejezés
  • 2020 10 25 Decs
  • 2020 09 06 Decs
  • 454 2020 08 23 Gerjen
  • 2020 07 19 Decs
  • 2020 07 12 Decs
  • 2020.01.19 Decs
  • 2019 11 10 Decs
  • 2019 10 13 Decs
  • 2019 09 22 Gerjen