„És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál. Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájuk jőve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik és ezt mondják: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok őtőlük a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Akkor a karácsony nem volt ünnep. Attól lett ünneppé, ami akkor történt. Akkor szinte mindenki úton volt – mert el kellett menniük a családoknak abba a városba, ahonnan származtak. Nem kinek-kinek a maga születési helyére – hanem oda ahol eleik éltek. Ott talán már rokonságuk sem volt. Mintha nekem is útra kellene kelnem, hogy a zempléni hegyek tövéhez menjek, mert egykor ott éltek eleim. Már semmi rokonságom, ismeretségem nincs ott. Jézus születésekor is talpon volt a fél ország, száz kilométereket tettek meg, többnyire gyalog. Fárasztó volt az út, s nem tudhatták sem út közben, sem a célba éréskor, lesz-e hol megpihenniük.
Így volt úton József és Mária – s mire megérkeztek, már nem volt hely a számukra. Senki nem húzta össze magát, hogy befogadja őket. Egy istállóban találtak helyett, ott született meg a királyok királya. Az angyalszó oda hívta a pásztorokat, a csillag oda vezette a napkeleti bölcseket.
Mi is angyalszót hallva indultunk. A pásztorok egykor Betlehemig, hogy meglássák a megszületettet. Mi Isten házába jöttünk, hogy itt együtt is halljuk az örömhírt: „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.”
Az pedig nékünk a jele, hogy találunk itt, Istennek templomában csillogó szemű és kicsit remegő szívű gyermekeket, akik ünnepet szentelni és verssel-énekkel szolgálni jöttek közénk.
Az angyali örömhír nem a be-nem-fogadókat, hanem a mezőn tanyázó pásztorokat szólította meg, s ők azonnal indultak, hogy meglássák, ki az, akiről a híradás szól. Indultak, bár félelem volt bennük, mert ehhez hasonlót nem éltek még át! De „monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.”
Elindultak – és nem voltak egyedül! „És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik és ezt mondják: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”
Mindnyájunkat ragyogjon be Istennek dicsősége, hogy békesség legyen bennünk, s jóakarat felebarátaink felé! Ámen