Lekció: Hóseás 14:2-10
„Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! Vigyetek veletek beszédeket, és térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok néki: Végy el minden álnokságot! És fogadd el azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk néked. Assiria nem segít meg minket; lóra sem ülünk, és nem mondjuk többé kezeink csinálmányának: Istenünk! Mert nálad talál kegyelmet az árva. Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlük az én haragom. Olyanná leszek Izráelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon. Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné. Visszatérnek az ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő; híre olyan lesz, mint Libánon boráé. Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd! Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket? Kicsoda az értelmes, hogy eszébe vegye ezeket?! Bizony igazak az Úrnak útjai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtok.”
Textus: Rm 5:1,2,8,9
„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk. Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Elbuktál álnokságaid miatt – mondja a próféta Izrael népének. Többféle okot is lehet találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. Rá lehet mutatni arra az ellenséges túlerőre, mellyel Izrael szembekerült. Sokmindent, külső körülményeket lehetne sorolni – de a bukás legmélyebb, legalapvetőbb oka mégis csak a nép álnoksága volt. Mindezek ellenére az Istenhez vezető út még nem zárult le. (A mi jelen helyzetünk okainak keresése során párhuzamokat vonhatunk!)
Ezért a kiutat mutató prófétai szó: „Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez,” az Isten még mindig Izrael Istene volt – ha minden és mindenki változott is, Ő változatlan maradt, s kész volt arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt.
Szeretteim! Egy népet, nemzetet sohasem szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítése emel fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott! Ez az út oly egyszerű – s mégis oly kevéssé járt! Oly kevesen veszik észre, oly kevesek készek rálépni és következetesen végigmenni rajta! Nem arról van szó, hogy levezekelhetjük vagy jóvátehetjük a bűnt – ez képtelenség! De szükséges a nyílt, őszinte bűnvallás → felismertük, elismerjük mi a mi bűnünk – nem magunkon kívül, hanem magunkban keressük az okokat, melyek oda juttattak, ahol vagyunk. Csak így kérhetjük: „Végy el minden álnokságot”
De milyen sokáig tart az, míg az ember belátja – nem külső dolgokban, hanem elsőként magamban kell keresni az okokat – bajomnak magam vagyok az oka, és csak azt kapom, mit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk. De olyan szavakat, melyek nem csupán ajkunkról, de szívünk mélységéből törnek elő – mert Istent nem lehet felszinesen, gépiesen mondott, tartalom és érzés nélküli üres szavakkal kifizetni. Az önvizsgálat után a szív mélységéből kell előtörni, s ajkunkon hanggá lenni a szónak: vétkeztem, bocsáss meg! Amint az Ige mondja-mutatja: „Végy el minden álnokságot!” De nem körülem, hanem belőlem! Ez az elvenni szó valami teherre utal, ami súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk-érezzük magunkon bűneinket – akkor tudjuk szívünkből kiáltva kérni elvételüket!
„És fogadd el azt, ami jó” – ami ma bűn nyomása alatt még életképes maradt bennünk, azt erősítsd és építsd meg! Nem azt kérjük – jó dolgunk legyen; hanem azt, hogy bűneinket ítélje és vegye el Isten – hozzánk legyen jó, irgalmas, könyörületes → azt a kevés jót, ami talán van még bennünk, tartsa meg, fogadja el, formálja úgy, hogy az Ő mindenekfelett való jóvoltának bizonyítékává lehessen az a világ előtt!
A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy az ember lelke Isten kegyelme után vágyakozik. Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem Őt magát kívánjuk; nem javaira, hanem a vele való közösségre, a Benne való életre vágyunk! S ez a Benne való élet – örök élet! „örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.” (1Jn 5:11)
Luther mondta egykor: A kegyelmes Istent akarom megtalálni. A kegyelmes Isten szól hozzátok ez Igékből – de akarjátok-e hallani, vágytok-e szavára, elfogadjátok-e a Fiúban néktek kínált örökéletet? Csak a Fiúban, csak Krisztussal! Nincs még meg bennünk ez az örök élet – ha volna, lennének nyomai! Miért mondom, hogy nincs? „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel” – mondja az Igében az apostol. S mert nem vagy csak alig látható rajtunk a békesség, ezért mondható: az örökélet bizonyossága kevéssé van bennünk! Szüntelen körülnézünk, a körülményekre hivatkozunk, ahelyett, hogy töredelmes szível beismernénk: álnokságaink, bűneink miatt buktunk el és bukdácsolunk. Ezért oly aktuális ma is, közöttünk is a prófétai szó: „Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez! Térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok néki: Végy el minden álnokságot!”
S mihelyt az ember megnyitja szívét az Úr előtt, Isten azonnal szeretetével veszi körül. Nem javakat ad – önmagát adja néked, hogy Őbenne életed, örök életed legyen! Sose mondjuk: Isten nem szeret minket! Isten nem kegyelmes hozzánk! Csak bennünk van a hiba, ha szeretete nem járt még át minket! Nem feledhetjük: Ő előbb szeretett minket! S mert Ő előbb szeretett, csak észre kell vennünk, el kell fogadnunk szeretetét, kegyelmét, hogy azokat elfogadva békessége eltöltse szívünket!
Ha bűneink láthatók, nyilvánvalók rajtunk, elítélnek minket. Kérnünk kell a kegyelmet – amit vagy megadnak, vagy elutasítják kérésünket! Ez az emberi szabály! De Istenünk – Atyánk → mert előbb szeretett minket, ezért kérésünk megfogalmazása, sőt!, bűneink felismerése előtt elkészítette számunkra a kegyelmet értünk adott Fiában! „Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.”
Ezt a kegyelmet nem kérnünk kell, hanem hálás szívvel elfogadnunk!
Kérni tudom, hogy nehéz, mert ott van a bizonytalanság: nem érdemeljük ki a kérés teljesítését.
Elfogadni? Az elfogadáshoz „csak” annyi kell, hogy belássam: nincs más lehetőségem, ha békességet vágyok, ha nyugalmat kívánok, s nem a már elkövetett és megbánt bűneim büntetésétől rettegve kívánok élni.
Nem kell mást tennünk, mint amire a próféta hív: „Térjetek vissza az Úrhoz!” Nem kell mást tennünk, mint amire az apostol bíztat: „az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.” (Kol 3:15)
S mert az Újszövetség népe, Isten megújuló és megújító szeretetének népe vagyunk, ezért nem félelemmel, nem rettegéssel, hanem hálaadással térhetünk vissza az Úrhoz, s Ő igazgatja útjainkat szíveket melengető szeretetével, országa felé, életre, örökkévalóra vezetve minket, s megajándékozva, hogy hitünk már itt a múlandó világban bizonyossággá lehessen: „Érzem, hogy az örök élet Már e földön az enyém lett!” Ámen.
„Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát;mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére” (Róma 1:16)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!