Lekció: Mt 16:13-20
„Mikor pedig Jézus Caesarea Philippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen. Akkor megparancsolá tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Jézus Krisztus.”
Textus: Mt 16:15
„Ti pedig kinek mondotok engem?”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Mai igénk középpontjában két kérdés áll – és a rájuk adott válaszok. Ha hozzánk intézné ezeket Urunk, hogyan felelnénk?
Mikor kérdezi? A farizeusok és a sadduceusok jeleket kívántak Jézustól – Ő meg a túlsó partra ment. Tanítványai utána, de nem vittek magukkal kenyeret. „Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?! Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg? Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg? Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!? Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek.”
Ekkor hangzik el az első kérdés: „Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”
Mi is tanúi voltunk nem egy csodájának – sőt részesei is. S mindazok után szól hozzánk kérdése: „Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”
Akkor, ott, Izrael északi határa mentén, Caesarea Philippi határában a tanítványok tudtak mit mondani: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.”
Mi tudunk-e valamit arról, hogy az emberek – így, általánosságban – kinek mondják Őt? Egyáltalán: érdekel bennünket, hogy kinek van véleménye Jézusról, és hogy mi az? Pedig hány beszélgetésben hangzik el akár naponta: Hallottad…? Mit szólsz hozzá…? Hát nem érdekes…? S ha meghalljuk a folytatást, kiderül: nem Jézusról, nem Istenről beszélgetnek, cserélnek véleményt! S ha veszünk egy mély lélegzetet és kellő bátorságot, s megkérdezzük: Mi a véleménye Jézusról, kinek mondja Őt? – vajon kapunk-e választ? Ha közeli baráttól kérdezzük – esetleg. Ha csak futó ismerőstől, netán idegentől, akkor könnyen megkaphatjuk: Közöd? Ez magánügy! Lelkiismereti és vallásszabadság van, azt gondolok hát, amit akarok!
S ezek után mit mondhatunk a Mester kérdésére? Merjük azt mondani: Fogalmunk sincs, hogy napjainkban és e helyen kinek mondják őt, mert nem Ő a téma, nem az Ő csodáiról beszélnek, nem az Ő gyógyítását, segedelmét keresik!
S ezek után következik a második kérdés: „Ti pedig kinek mondotok engem?” Tanítványaihoz intézte – de hiába várunk tizenkét választ, csak egy felelet van. Péteré. A többinek nincs álláspontja, véleménye, látása? Vagy csak nem mernek megszólalni Péter után? Hiszen itt a tanítványoknak önmaguk véleményéről kell vallaniuk, azt kell megfogalmazniuk, szavakba formálniuk! „Ti pedig kinek mondotok engem?”
Sokkal egyszerűbb valaki véleményét, látását elmondani, s hozzátenni: én is így gondolom, számomra is ilyen Jézus. De ehhez kellene ismerni mások véleményét, hitvallását – s hogyan ismerhetnénk, ha ez legfeljebb egy egészen szűk körben, ott is esetlegesen beszédtéma! Gondoljátok végig: az ország közel 10 millió lakosából hányan vesznek részt bármely keresztyén egyház istentiszteletén? Hányan vallják Jézust Krisztusnak, Isten Fiának? S hányan teszik ezt személyes meggyőződésből, az életük során megtapasztaltak alapján? Ó, bárha lángod fellobogna, s ébredne föl sok nemzet fényinél! A láng!
Amikor a Theológiára jelentkeztem, el kellett menni a körzeti orvoshoz igazolásért, hogy alkalmas vagyok erre a pályára. A körzeti orvosunk szabadságon volt, a szomszéd körzet orvosához kerültem. Elmondtam, mi célból jöttem, kiállította az igazolást, s e szavakkal adta át: „Van még parázs, őrizd, s lehet belőle újra láng!” Fellobbanásokat látni, de a Lélek lángja még nem lobog bennünk, körülöttünk!
„Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”
Mi a tizenegy csendben lévő tanítványhoz hasonlítunk. Igaz, hogy nem szóltak, nem mondtak semmit Jézus kérdésére, de legalább ott voltak, de legalább itt vagyunk! Jézus nem kezdte faggatni őket: És ti? Nem korholta őket: Ti nem mondotok semmit? Péterhez fordult: „Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.”
Testvéreim! Nekünk sem azt kell elmondani Jézus kérdésére, amire test és vér tanít – hanem amit a mennyei Atya Lelke által kijelent számunkra. Nem Pétert, Pált, János vagy Tamást kell ismételnünk, hanem elegendő a magunk egyszerű szavaival vallást tennünk Róla: Én Uram és én Istenem! Barátom, testvérem, Megváltóm! Ámen
„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs. 41:10)