A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.
Lekció: Mt 13:1-9
„Azon a napon kiment Jézus a házból, leült a tenger mellett. És nagy sokaság gyülekezett őhozzá, annyira, hogy ő a hajóba ment leülni; az egész sokaság pedig a parton állt. És sokat beszélt nékik példázatokban, mondván: Íme kiment a magvető vetni, és amikor ő vetett, némely mag az útfélre esett; és eljővén a madarak, elkapdosták azt. Némely pedig a köves helyre esett, ahol nem sok földje volt; és hamar kikelt, mivelhogy nem volt mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsült; és mivelhogy gyökere nem volt, elszáradt. Némely pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnövekedvén, megfojtották azt. Némely pedig a jó földbe esett, és gyümölcsöt termett, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van füle a hallásra, hallja.”
Textus: Mt 13:9
„Akinek van füle a hallásra, hallja.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
„Akinek van füle a hallásra, hallja.” – szól hozzánk Jézus.
Van-e fülünk, van-e bennünk készség Jézus szava meghallására, megértésére, befogadására?
A magvető példázata azon kevesek közé tartozik, amit meg is magyaráz Jézus, nem hagyva kétséget. A példázatok megértéséhez feltétlenül szükséges, hogy meghatározzuk, kik vagyunk mi a példázatban. Mi nem a magok vagyunk → akkor bizonnyal így védekeznénk: Nem tehetek róla, oda estem, ahova, a következmény nem miattam van! Honnan veszem, hogy nem a magok vagyunk? Jézustól! Ő mondta: „A mag az Isten beszéde.” (Lk. 8:11) Nincs hát kibúvónk! Isten nem visz olyan helyzetbe, hogy ne tudjuk véghezvinni azt, amit tőlünk vár! És semmiképpen sem okolhatjuk a magvetőt, hogy nem jót, nem jól, nem kellő figyelemmel, körültekintéssel vetett, hogy nem jól készítette elő a földet a vetéshez!
A vetési szokások mások voltak ott, mint nálunk! Itt előkészítjük a földet, ott előbb elhintették a magot, s utána forgatták be. Mit jelent most nekünk → mit jelentett egykor Jézus példázata? Az akkori jelentés mai vetülete: A magvető oda vetett, ahol majd a földbe tudja takarni a magot! A példázat nem a magról szól → hanem a földről! Arról, hogy engeded-e, hogy a gazt kiirtsák belőled – vagy mélyen magadba rejtve őrzöd apró magját? Engeded-e, hogy művelőd összezúzzon, megforgasson, hogy frissé, befogadásra késszé tegyen?
A magok – mint a kegyelmi ajándékok is – különbözők. A föld nem választ → befogad. Azt fogadja be, amit a magvető vet bele. Búzát, rozst, kukoricát, répát. A magvető ismeri földjét, tudja, hogy mit hová érdemes vetni, hogy jó termése legyen! A föld befogadja a magvető vetését → s adja hozzá, ami benne van!
Tudod-e magadat, a benned erőt, életet, képességeket (amiket mind Teremtődtől kaptál!) folyamatosan odaadni, hogy a mag, az Úr vetése, Isten Igéje növekedjen benned, erősödjön és megteremje gyümölcsét.
„Akinek van füle a hallásra, hallja.”
Ebben a példázatban nem az a kérdés, hogy milyen mag és hová esik, hanem az, hogy engedted-e, engeded-e, hogy a Gazda, Isten előkészítsen téged a mag befogadására, hogy lágy, tápanyagokban gazdag, puha földdé tegyen, ami befogadja a magot, összegyűjti a harmatot? Amikor az eke szántja a földet, fáj a hasítás! A borona amint összetöri a nagyobb rögöket – az sem kellemes. A megtrágyázás is sok földnek „megalázó”: Nem vagyok elég jó így?
A mag adott és jó. Mindenre elégséges! S bizonnyal te is érzed, hogy igen nagy szükség van annak gyümölcsére. Jézus azt mondja e példázatával, hogy rajtad is áll, lesz-e gyümölcs, lesz-e aratás! Rajtad áll, hogy hogyan fogadod, mint engeded hogy mélyen beléd gyökerezzen; mennyire engeded, hogy kiszívja belőled mindazt, amire szüksége van. Mennyire bízol abban, hogy nem szárít ki → mert az Úr ad esőt, harmatot → gondoskodik róla, hogy legyen mit adnod.
„Adj éjt, napot, add át erődet, Add kincsedet, add szívedet, Rontó lelkek gáncsa nem árthat, Győztes csak egy: a szeretet. A Mester lelke járt előtted S kitűzi most eléd a célt, Munkára hát, ne késs, serénykedj, Megváltódért, Királyodért.” (472/4)
Halld hát meg szavát, fogadd be Igéjét, add néki magadat, hogy legyen megújulás, legyen aratás, hogy Isten Igéje növekedjék és gyümölcsöt teremjen benned. Ámen.