Lekció: Rm 8:1-17
„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen, mivelhogy erőtlen a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”
Textus: Rm 8:14-17
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Több filmben is láttam: az erős, tapasztalt, kellő bölcsességgel rendelkező vezet, irányít egy kevésbé talpraesettet. Vagy üldözik őket valakik, vagy el kell jutniuk valahová, de útjukba áll egy szakadék. Keresni kell valami átjutási lehetőséget. Találnak egy keresztbe fekvő kidőlt fatörzset, vagy egy korhadó falapokból álló régi függőhidat, esetleg egy omladozó sziklapillért. Együtt nem juthatnak át, egyenként kell menniük. A kevés tapasztalattal rendelkező telve van félelemmel, kétséggel, bizonytalansággal: hogyan juthat át? A tapasztalt társától kapja a bíztatást: ne állj meg, haladj, ha lassan is, de folyamatosan, és semmiképpen se nézz le a mélybe. Emeld feljebb tekinteted, nézd a túlsó oldalt, a célt, s ha arra koncentrálsz, megérzik lábaid, hogy hová lépjenek! Így át fogsz érni! Így fogsz átérni!
Itt vagyunk mi is, a szakadék fölött. Mögöttünk múltunk, mely vagy rémít, menekülésre sarkall, vagy épp ellenkezőleg: vissza csábít, mint egykor Izrael népét az egyiptomi húsos fazekak. De az életünk, az örökkévaló, a túlsó parton van! Oda kell érnünk! Ha a felkiáltójel kérdőjellé görbül bizonytalanságodban, félelmedben, reménytelenségedben: Oda kell érnünk? – az csak annak a jele, hogy nem tudod, mi vár ott rád!
De miért lennél bizonytalan? Nagy dolog, ha már a nagy közbevettetésig, a feneketlen mélységig eljutottunk. Még nagyobb dolog, ha megtaláltuk az „átkelés” lehetőségét! Egyedül, a magunk erejéből és értelme szerint eddig sem juthattunk volna.
Az, hogy itt vagyunk, annak jele, bizonyítéka, hogy van vezetőnk! Van vezetőnk, aki nem csak arra bíztatott, hogy indulj el, visszahagyva mindent: vágyat, emberi céljaidat, ködös reményeidet, de bűneidet, indulataidat, magabiztosságodat is, és menj! Vele, utána, tanácsa, vezetése szerint. Nem számít, hogy mit hagytál ott, az a jó, ha mindent!
Akik hódítani indulnak – akár egy országot, akár csak egyetlen hegycsúcsot – jól felkészülnek, alaposan megválogatják, hogy mit és mennyit vigyenek magukkal. Neked – ha át akarsz jutni a túloldalra – semmit sem kell hoznod. Nem kell – mert nincs, ami segíthet neked! Semmit nem hozva kell jönnöd – vezetőddel. Őt azonban nem szabad szem elől tévesztened!
Elindultál. A múlt, bűneid, az azok miatti ítélet fenyegető képe mögötted van, már csak a nagy közbevettetésen kell átjutnod!
Gondold végig, lásd meg újra, ki indított el, ki bátorított, ki vezetett idáig? „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” Ezért kell átjutnunk a túloldalra! Nem csak elhagyni kell a múltat, hanem el is kell érni a jövendőt!
Nem azért, mert elhatároztuk. Nem azért, mert hallottuk: ott minden jó vár ránk! Nem azért, mert ott minden el van készítve számunkra!
Hanem azért, mert Atyánk hív oda, magához, vár minket, hogy mi is fiaivá, gyermekeivé lehessünk.
Igazunk van, ha nem bízunk a filmekben látott kötélhídban, fatörzsben, omladozó sziklában. Azok valóban sehová sem vezetnek. Akkor hogyan juthatunk át?
Csak úgy és csak akkor, ha nem akarunk mindenáron elsők lenni. Ez nem verseny, ahol csak az elsőé a babér. Itt minden célbaérkező számára kész a jutalom!
Itt nem a filmbeli sorrendhez kell igazodnunk! Engedd előre kísérődet, vezetődet, Krisztusodat! Az Ő keresztje épen átéri a közbevettetést! Nem veled cipeltette – Ő hordozta, hogy híddá tegye azt föld és menny között, hogy ne kelljen a pokol mélységes bugyrait megjárnod, azokban elveszned!
Nem cipeltette veled – mert nem a szolgaság Lelkét kaptad! A fiúságét kaptad, hogy Atyádat lásd meg a túloldalon, a rád várót, ki egyszülöttjét küldte érted, hogy számodra és számomra, mindannyiunknak utat nyisson, mindnyájunknak megérkezést adjon Őhozzá!
Nem a szolgaság lelkét kaptuk, hogy mindenkor félelem legyen bennünk: biztosan elhibázok valamit, biztosan büntetés vár rám, biztosan kinevetnek, kigúnyolnak majd.
A fiúságnak Lelkét kaptuk, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! A fiúságnak ez a bennünk lakozó Lelke tesz bizonyságot és tesz bizonyossá arról: Isten gyermekei vagyunk! Fiakká fogadtatunk, az Atya gyermekeivé, az egyszülött Krisztus testvéreivé! Nem csak kedveltjeivé, nem csupán barátaivá, de testvéreivé lehetünk-lehettünk az örökkévalóság Urának!
Hatalmas ajándék, hatalmas megtiszteltetés, hatalmas felelősség!
Ajándék, mert nem érdem szerint kapjuk a fiúságot, hanem múltunk, bűneink ellenére!
Megtiszteltetés, mert a kiválasztó szeretetre érdemtelenek vagyunk ugyan, de mégis bízik bennünk Atyánk, hogy ha méltóvá tesz minket Fia által a fiúságra, nem válunk ismét méltatlanokká!
Felelősség, mert „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” – de ebben meg kell maradnunk! Ennek elfogadására hívnunk kell! Ha megtalált minket Jézus, hogy átvigyen dicsősége honába – el kell mondanunk: nem keresnünk kell a megoldásokat, mert megtalált minket a megoldó! Csupán el kell fogadnunk Őt és övéit, rá hagyatkoznunk, hiszen „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”
A fiúságnak Lelkét kaptuk, aki által kiálthatjuk: Abbá, Atyám! „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”
Örökösök – dicsőségében és keresztjében. Ő mindent elhozott, hogy nekünk semmit se kelljen! Ő mindent felvett, hogy mi mindent letehessünk! Ő poklot járt, hogy mi mennybe menjünk! Ne állj meg a szakadék felett! Haladj, ha lassan is, de folyamatosan, és semmiképp se nézz le a mélybe. Emeld feljebb tekinteted, nézd a túlsó oldalt, a célt! Így át fogsz érni! Így fogsz átérni! Ámen.
„Mondom néktek: nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre.” (Lk 15:7)
Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!