Lekció: Mt 13:13-23
„Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. és beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak. Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amiket ti láttok, és nem látták; és hallani, amiket ti hallotok, és nem hallották. Ti halljátok meg azért a magvető példázatát: Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, ami annak szívébe vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett. Amely pedig a köves helyre esett, ez az, aki hallja az igét, és mindjárt örömmel fogadja; de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik. Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. Amely pedig a jó földbe esett, ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.”
Textus: Mt 13:23
„Amely pedig a jó földbe esett, ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Jónéhányszor hallottuk már a magvető példázatát. Ez azon kevesek közé tartozik, melyet meg is magyaráz Jézus – hogy látván lássanak, hallván halljanak és értsenek.
Útszél, köves hely, tövisek között, jó földbe. Már régebben elmondtam, hogy nem hivatkozhatunk Teremtőnkre: Ő teremtett ilyennek bennünket, s teremtettségünk determinálná befogadó készségünket, termőképességünket. Ez csupán hárítás: nem mi vagyunk a felelősek, nem általunk, hanem csak velünk történnek a dolgok, melyek alakulásába nem szólhatunk bele.
A példázatbeli helyek inkább hasonlatok: úgy fogadjuk a magot mint… De ha azt állítanánk: igen, mi már csak ilyenek vagyunk – ezzel azt mondanánk – a felelősséget elhárítva magunkról – hogy Teremtőnk tett ilyenné, ezt el kell fogadnunk. Pedig minden bizonnyal ránk is igaz Atyánk megállapítása: „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó.” (1Móz 1:31) Ha pedig igen jó minden, akkor mi is alapvetően jó föld kell hogy legyünk! S ha jó földnek teremtett voltunk ellenére másként fogadjuk a Magvető igéjét, annak semmiképpen nem a Magvető az oka! A Magvető Atya nem az útszélre szórja, nem a kövek közé hinti, nem tövisek közé dobja, hanem a jó földbe veti a magot! Ha azt a jó földnek teremtett énünk útszélként, köves helyként fogadja, vagy már befogadta a tövisek magvait – ez a mi felelősségünk! Egyetlen lehetőségünk: kérjük Gondviselőnket, adjon elég hitet ahhoz, hogy megmaradjunk teremtettségünk állapotában, nem akarjunk mássá lenni, nem fogadjuk be csak azt, amit Ő ad, ami Tőle van!
De ami Tőle van, azt fogadjuk be, s adjunk meg neki mindent, amire csak szüksége van, hogy ne csak kicsírázzon, nem csak növekedjen, hanem termést is hozzon. Mert a termás ad értelmet a munkának, a létnek!
„Amely pedig a jó földbe esett, ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.” Hallani, érteni, gyümölcsöt teremni!
Nem a föld – még a jó föld sem – válogatja meg, hogy milyen gyümölcsöt teremjen! Amilyet a Magvető belé vet! Nem mást, nem másmilyent!
A földek között felesleges hát minden vetélkedés! Mert még a jó földek sem egyformák. Van meszesebb, humuszosabb, homokosabb – ezzel számolt is a Teremtő, mert egyik növény ezt, a másik amazt kedveli, s ott terem igazán jól.
De még azon sem kell vetekedniük a földeknek, hogy melyiken terem száz annyi, melyiken hatvan annyi, melyiken harminc annyi!
Akik hallván hallanak, de nem értenek; és látván látnak, de nem ismernek – azok nem tudják értékelni a másfajta földet, a másféle gyümölcsöt, legfőképpen a más mennyiségű termést! Pedig…
Nem egyformára, egy kaptafára teremtettünk, nem ötletszegény a Teremtőnk! Ahányan, annyifélék vagyunk! Ami közös bennünk: az Ő képére és hasonlatosságára formáltattunk, Lelkét lehelte belénk, hogy mi is mindannyian élő lélekké lehessünk, s tette mindezt úgy, hogy munkája végeztével elégedett volt: ímé minden igen jó!
S az igen jók civódhatnak-e azon, melyikük a jobb? Vetekedhetnek-e azon, melyikük a hasznosabb?
Arról sem a példázat, sem annak magyarázata során nem szól Jézus, hogy a Magvető tesz-e különbséget a száz, a hatvan, a harmincannyit termők között. Sem a magok, sem a földek tekintetében.
Nekünk, ha hallunk, látunk, értünk, csak annyi a dolgunk, hogy a Teremtőnk által számunkra adottakkal befogadjuk a magot és segítsük teremni. Annyit, amennyit.
És örüljünk, hogy terem, hogy nő, hogy Isten országa épül ma is a Lélek által! Ámen.
„Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.”
(Mf 20:28)