Idei első geoládászásunk a mecsekszentkúti forrásnál történt. Korábban jártunk már itt: valamelyik nyáron a 24-es busz fordulójától a Mecsekszentkúti úton - valójában egyetlen autónyi széles, vagy néha még annál is keskenyebb, bár végig aszfaltos/betonos hegyi utcácskán - indultunk el a Remete-rét felé. Most viszont csak a forrásig, a ládáig szerettünk volna eljutni: a járt utat nem akartuk az erdei földútra váltani a babakocsiban alvó kisebbik miatt, de ez hiba volt. 10-15 perc caplatás után közölték velünk, hogy errefelé esélytelen a haranglábhoz jutni, lévén a csatornát fektető traktor mellett a munkások is alig tudnak elmenni.
Kénytelenek voltunk hát az ismeretlen Rózsavölgyi utat választani. A mélyebbik keréknyomban csordogált a kétnapos esővíz, megugattak minket a kutyák, ráadásul az utolsó 100 méteren a babakocsit alvó gyerekestül kézben kellett vinnünk valami építkezés vagy földmunka miatt. A harangláb előtt jól esett pihenni és falatozni egyet, és a beígért kilátást sem lehetett megvetendőnek nevezni: bár kicsit felhős volt az ég, mégis gyönyörködhettünk a tavaszi színekben. Kérdés persze, hogy ezt hány utánunk jövő mondhatja még el magáról: sok kenőpénze lehetett annak, aki ide kapott építési engedélyt: a teraszáról talán Keszüig is el lehet majd látni.
Nem lehetett kihagyni persze a ládát sem. Tiszteletünket tettük a lecsapott sarkú logbookban (ezen ötletes megoldás kellett hozzá, hogy elférjen a dobozban), majd visszarejtettük.
Lefelé ismét egy kis babakocsi-cipeléssel indult a séta, de már ébren levő gyerekkel - az alsóbb szakaszon már annyira éhes volt, hogy ölben kellett az autóig vinni.
PS. A forrásban sajnos nem volt víz.
