Tavaly május elsején először, s azóta utoljára fordult elő velünk, hogy a kölcsönkapott iGO friss térképéről sikerült lemenni - autóval, ráadásul úgy, hogy nem hagytuk el az utat a Cigány-hegyi kilátó felé menet. Az történt ugyanis, hogy bár Zobákpuszta felől közelítve egy helyen a térkép szerint (az iGO-é hasonló) jobbra kanyarodik az út, de ez valójában egy erdő mélyén fekvő elágazás: ha a jobb minőségű úton mégy tovább, akkor autóval el lehet menni egészen a Vár-völgyig. Mi is így tettünk: ahol az előbbi linken található térképen a vastagabb vonallal jelzett út véget ér, az tulajdonképpen csak a szerpentin kiszélesedő fordulópontja - itt tudtunk végül visszafordulni, s immár balra kanyarodni az elágazásban ott, ahol korábban jobbra kellett volna.
A parkolásra már Kisújbánya határában került sor; innen indultunk visszafelé addig a pontig, amit kiindulásnak jeleztek, egy darabig négyesben, de aztán csak a nagyobbikkal kettesben. Hozzá tartozik a sztorihoz az is, hogy ez egy annyira csöndes közepe a világnak, hogy térerő is alig van, tehát például a parkolóban sem lehetett wapot lelni. Ennek megfelelően a csapat másik felével sem tudtunk kapcsolatot tartani - pedig talán nem lett volna rossz, hiszen a hatalmas mugliveszély miatt nehezen leltünk rá a ládára. Kínomban már a koordinátának is utánanéztem wapon (a hegy tetején kevéssé érdekes módon egész tűrhető volt a térerő), de végül csak meglett. A logolás után a meredekebbik, de vagy egy-két nagyságrenddel rövidebb kavicsos úton mentünk vissza a faluba.
A "főtéren" áruló bácsikától megtudtuk, hogy bár a falut többnyire hollandok lakják nyáron, mégis van néhány család, akik állandóan itt laknak - sőt, van vagy két általános iskolás gyerek, aki naponta jár be innen (ha jól emlékszem) Hosszúheténybe. Mondom és télen, mikor hó van? Akkor is. Mivel? Biciklivel. Mondom az szép; és sosem zárja körül a hó a falut? Dehogynem, évente van vagy két-három nap, amikor nem lehet kijutni - de hát ugye ehhez egyrészt hozzá vannak szokva a helyiek, másrészt meg ilyen környéken amúgy is ismeri mindenki a traktorost, az meg keresztülmegy majdnem mindenen.
Kocsival visszamentünk a parkolóként jelölt pontig, majd irány a faluhoz tartozó másik láda.