Szegeden jártunk a Szabad Szoftver Nap (angolul Software Freedom Day, röviden SFD) előadásain. Néhány kép alább.
11 körül érkeztünk Szegedre, ahol összefutottunk Tímár Andrással (FSF.hu), Daczi Lászlóval (Dacas @ TLDP.hu) meg Noll Jánossal (JohnZero @ LME), akikkel a Boci Tejivó felé vettük az irányt, lévén ott volt ingyen wifi.
Elsőként Dr. Dudás Ágnes "A nagy kérdés" című előadását hallgathattuk meg, aki a számítástechnikai kérdések helyett csak egyetlen kérdéssel: a szabad szoftverek magyarországi jogi helyzetével és annak idén májusi (?) változásával foglalkozott. Őt Ádám Szilveszter követte, aki egy érdekes témának (FreeBSD) talán legérdektelenebb részét (dokumentálását) járta körül. Balogh Zsolt bemutatta, hogyan használja fel a RITEK Zrt. a szabad szoftverek nyújtotta előnyöket (meglehetősen összetett infrastuktúrát üzemeltetnek Szegeden, kizárólagos önkormányzati tulajdonban), egy eléggé pozitív kicsengésű előadásban. A szünet előtt László Tibor a Linux vállalati, pontosabban ipari felhasználási lehetőségeit mutatta be - szerinte ma Magyarországon nincs olyan ipari tevékenységgel foglalkozó cég, aki teljesen tudná száműzni a Windowst. (Volt jelentkező, aki szerint van, mire az előadó visszakérdezett: az ABEV-et hogyan használják? A válasz: azt a könyvelő használja...) Ugyanakkor volt három érdekes fóliája, amivel a fenti véleményét támasztotta alá.
A szünet után VMiklos vezette elő a Frugalware utóbbi egy évét, majd Szakasits Szabolcs összelapátolt diáit nézhettük meg a debreceni UNIXLabról. Kéménczy Kálmán az openSUSE kapcsán osztotta meg velünk hatalmas tapasztalatának egy részét, mely után sok kérdésre is válaszolnia kellett.
A második szünetben opensource palacsintát fogyaszthattunk, a folyamatosan 15% kedvezményt biztosító Kiskapu mellett.
A harmadik blokkban Tímár András mutatta be egyrészt dióhéjban az FSF.hu munkáját, másrészt az abban való részvételi lehetőségeket. Utolsó előadóként a szervező Pásztor György mondta el, ő hogyan adminisztrálja a bő ezer végpontból álló hálózatát Szegeden.
Összességében egy jól szervezett konferencián voltunk, sajnos nem minden előadó készült fel (vagy tudott felkészülni?) annyira, amennyire személy szerint vártam volna. A teremben elfértünk volna kétszer ennyien is - reméljük, jövőre többeket érdekelni fog, milyen újdonságokkal jelenik majd meg a Frugalware 0.7... ;)