Textus: Zsidókhoz írt levél 13:1-3, 5-8
„Az atyafiúi szeretet maradjon meg. A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg. Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz!”
Keresztyén Gyülekezet!
Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Augusztus 20-án, az Új Kenyér és államalapító István királyunk ünnepén a mi Urunk Jézus Krisztus a választott népből lett Krisztus-követőkhöz írt levélből ad tanítást számunkra a Bibliaolvasó Kalauzunk szerinti napi igében, hogy bölcsebbé lehessünk.
Arról tanít, amiről mi úgy gondoljuk, hogy ezt tudjuk, többé-kevésbé gyakoroljuk is: a vendégszeretetről.
Nem véletlenül kezdi így megszólításunkat: „Az atyafiúi szeretet maradjon meg. A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek…” Az egyiket nem kell elhagyni ahhoz, hogy a másikat is gyakorolhassuk. Amikor e levél íródott – a választott néphez szólt, akik kiválasztottságuk büszke tudatában egymást is nehezen tudták elfogadni, hát még azokat, akik nem közülük származtak.
Hogyan állunk mi ezzel? Hajdanán, a már-már történelmi múltban, Arnold Fülöp testvéremmel egy fagyos télen nagyot álmodtunk: tartsuk az egyetemes imaház alkalmait estéről estére felváltva a két templomban. S a röpködő mínuszok ellenére a templomba kellett mennünk, mert máshol nem fértünk volna el. 120-130-an voltunk, estéről estére. Pedig ott volt bennünk a félelem: át merik-e lépni a gyülekezet tagjai a másik gyülekezet templomának küszöbét? Merték.
Nagy csodák nem történtek ugyan – de közelebb kerültünk egymáshoz, inkább tudjuk elfogadni a másikat, mint korábban tettük.
Az atyafiúis szeretet megmaradt – de gyakorolni kezdtük a vendégszeretetet is!
S mit mond ma az Úr? „ez által némelyek, tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” Tudtukon kívül, semmit érte nem várva.
„Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van.” – folytatja. Majd így ad ígéretet: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?”
Amikor tegnap délelőtt a református templomban, az elköszönő igehirdetésemben visszaemlékeztem, emlékezhettem Jézus egykor adott és mindmáig igaz, naponként beteljesedő ígéretére: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ma így ismétli meg: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled!”
Ha nem lenne igaz, napjainkban is beteljesülő Urunk kijelentése, akkor a furcsa esztendőben hogyan lenne kenyerünk. De adott, elégségest!
Ezért mondhatjuk bízvást: „Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?”
Ezzel a Tőle való bátorsággal tekinthetünk a tikkadó földekről is bízón az ég felé, mert jöhet nyár és tél, víz és szárazság, de Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz!
Az életünket megszentelő, munkánkat megáldó, szívünkben szeretetet ébresztő, mindennapi kenyerünket megadó! Ámen.
Az Új kenyér megáldása:
Magasztalunk Téged, Atyánk, hogy megáldottad verítékünket, munkánknak eredményt adtál, melyből zsengeként itt e kenyér. Köszönjük, hogy jelenléteddel megszenteled, hogy a megtermett búzaszemekből készülhessen elegendő a következő aratásig. Mindezekért nem miénk az érdem, hanem Néked, az egyedül bölcs Istennek legyen a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen.
E KERESZT ADJA TUDTÁRA AZ ERRE JÁRÓNAK,
HOGY AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK KEGYELME,
ÉS AZ ISTENNEK SZERETETE,
ÉS A SZENT LÉLEKNEK KÖZÖSSÉGE MINDNYÁJAN MIVELÜNK VAN,
HOGY BÉKESSÉGBEN ÉLHESSÜNK E KÖZSÉGBEN. ÁMEN.