Ugrás a tartalomra
Címlap
csecsy.hu
A Csécsy család honlapja

Morzsa

  1. Címlap

2010 0919 Decs

Csécsy István, 2011-10-11

Lekció: JJel 1:1-20
„Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak, Aki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van. János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki vala és aki eljövendő; és a hét lélektől, amely az ő királyiszéke előtt van, És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket ami bűneinkből az ő vére által, És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mindörökkön örökké! Ámen. Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható. Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét, Amely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: Amit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiceában. Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap amikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. Írd meg, amiket láttál és amik vannak és amik ezek után lesznek: A hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és amely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet.”

Textus: JJel 1:8
„Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható.”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

Tegnap kezdtük el ismét olvasni – Bibliaolvasó Kalauzunk iránymutatása alapján – János apostolnak Mennyei Jelenésekről való könyvét, ami titokzatossággal talán a legátszőttebb, a jövendőről képekben, látomásokban beszélő írása a Szentírásnak. Miért is érthető ez a könyv oly nehezen, hogy több ismert és elismert teológus bele sem kezdett ennek magyarázatába?
Bizonnyal láttatok már tűzijátékot, lenyűgözött a röpködő, villogó, szikrázó, színeit olykor gyorsan változtató színes kavalkád. Annyi élményt jelenthetett, hogy talán még álmodtunk is róla. Most képzeljétek el, hogy ketten, egymás mellett állva, ugyanazt a tűzijátékot nézzük végig. Utána otthonunkba térünk, lefekszünk, álmodunk róla. Reggel frissen ébredve lejegyezzük álmunkat – mindketten – s ezt a lejegyzést adjuk oda egy tűzmesternek – megint csak mindketten – hogy ezek alapján készítse el pontosan ugyanazt a tűzijátékot, mint amit tegnap láttunk. Ő – ha becsületes – azt fogja mondani, hogy nem vállalja a feladatot. Azért nem vállalja, mert az együtt látottat másként írjuk le, hiszen álmaink is mások.
Talán már értitek, minek volt e hosszas bevezetés. János apostol e könyvben nem arról ír, amit Jézus mellett látott, hanem arról, amit az Úr angyala láttatott vele Pathmos szigetén. Kibeszélhetetlen titkok látójává lett, s ezt kellett szavakba formálnia. A látomást szinte kézzelfoghatóvá tenni. Ezért van nehéz dolgunk mindezek magyarázatával, s ezért szorítkozok mai igehirdetésemben csupán egyetlen versre: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható.”
A könnyebb magyarázhatóság, megérthetőség kedvévért vegyük három részre:
1.)   - kezdet és vég. Mint más esetben is szoktam-volt mondani, ez is azon igék közé tartozik, melyen átsiklunk, értem. Most mégis gondolkozzunk el rajta. Kezdet és vég. A Teremtés és az Apokalipszis. Isten teremtette a világot, s ő ítéli majd meg (sokak szerint el, s ez egyenlő annak pusztulásával. Erről én még a Bibliában nem olvastam – csak a gonosz és a bűn megsemmisítéséről!) DE! Nem csak a világ kezdetének és végének Ura az Isten – hanem minden egyes emberének! Ő a meghatározója születésünk idejének és Hozzá való visszatérésünknek egyaránt. Amint két pont meghatároz egy egyenes szakaszt, úgy határozta meg életünket.
Kezdet: a Mindenséget a semmiből teremtette – de téged is ő formált egyéniséggé az anyaméhben. Aki ezt hiszi és vallja, annak nem terhesség a gyermekvárás, hanem édes gyümölcsöt hord a szíve alatt! Az amikor testéből táplálja újszülött gyermekét, Istennek őreá bízott drága kincsére, kedves ajándékára tekint arra! S az ilyen jó kezdet jelentősen meghatározza a gyermek további életét!
Vég. Ez az, amitől rettegünk. Hogy eljön ítélni eleveneket és holtakat. Nem kell félnünk, mert nem kárhoztatásunkra jő, hanem megmérni a bennünk lévő igazat, elválasztani azt a hamistól. Segít, hogy majd meglássuk, mikor tettünk jót, mikor gonoszt. Hogy okuljunk saját hibáinkon!
De nem csak a kezdet és a vég az Úr! Amint a két pont az egész egyenest, annak minden pontját meghatározza, úgy életednek nem csak a kezdetén és végén, a Teremtett mindenség létrehozásakor és majdani megméretésekor, hanem folyamatosan, megszakítás nélkül, minden szívverésnyi időben jelen van az Úr! „Életem ideje kezedben van” (Zs 31:16) De nem tudod soha, hogy élet-egyenesed mely pontjánál tartasz! A kezdetét ismered – a vége még rejtett előled, Isten kezében lévő. S mert nem ismered a végét, nem tudhatod felét, harmadát sem. Minden napodat úgy kell élned, hogy ami már mögötted van, kerek egész legyen. Örülj ma gyermekednek, szülődnek, testvérednek, lehet, holnap nem te öleled, hanem az Úr veszi tenyerébe és öleli magához! Nem tudjuk – hála érte! – hol számunkra a vég, a megméretés, a megigazítás ideje.
2.) „aki van és aki vala és aki eljövendő” Öröktől fogva való és örökkévaló. Nincs kezdete és nincs végezete. Van. Volt. Lesz. Amikor János a jövendőt mutató látomásról szól, ószövetségi tényre hivatkozik: „Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem tihozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.” (2Móz 3:13-15)
Az Úr szólt Mózeshez, az Úr szólt Jánoshoz, az Úr szól hozzánk – aki volt, aki van és aki eljövendő. Aki örök, változatlan, értünk munkálkodó és minket szerető. Ő a világosság Atyja, „akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jak 1:17)
3.) Mindenható. Ezért nem változik. Tántoríthatatlanul szeret téged. Mindent azért tesz, hogy meglásd: nem véletlenül vagy, nem mindegy, hogy élsz, mit teszel; meglásd, hogy minden az Úré, s azért adta neked, hogy használd örömödre, tiéid: családod, hazád, embertársaid javára. Nincs semmi, amit meg nem tenne érted a kezdettől a végig. Ez mindennek az Alfája és Omegája: teljessége. Ő Fiában mindent érted adott – hogy Krisztus neked mindeneddé legyen!
Testvéreim! A három részre bontottat befejezésül egybe kell fűzni, hogy maradandó lehessen bennünk: Az Örökkévaló, Mindenható Isten a te Teremtőd, Gondviselőd, Megtartód. Kezében vagy, s míg kezében vagy, van holnapod. Ha kitaszítod magad az Ő kezéből, csak mád van! Ha benne vagy – akkor sem halál sem élet nem választhat el Tőle! „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20) Ámen.

„Nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2Tim 1:7)

  • Csécsy István
  • igehirdetések
  • Új hozzászólás

Fő navigáció

  • CV
  • Önéletrajz
  • Könyvek
  • Énekeskönyv
  • Hanganyagok
  • Boobaa fotóblogja
  • Pankacs gyöngykuckója

Új énekek

  • Itt van Isten köztünk (négyszólamú)
  • Érted adta
  • Jézus meghalt bűneinkért
  • Jöjj, népek Megváltója (négyszólamú)
  • Tartsd meg e gyülekezetnek
  • Tőled árad minden áldás
  • Szentlélek, végy körül bennünket
  • Szótlanul
  • Hálát adunk neked, örök Úr Isten
  • Hozzád kiáltok

Új hanganyagok

  • 2021 07 25 Decs - Befejezés
  • 2020 10 25 Decs
  • 2020 09 06 Decs
  • 454 2020 08 23 Gerjen
  • 2020 07 19 Decs
  • 2020 07 12 Decs
  • 2020.01.19 Decs
  • 2019 11 10 Decs
  • 2019 10 13 Decs
  • 2019 09 22 Gerjen