Így ír Márai Naplójában: „Magyarország egyik végzete a közhivatalnok bizonyos válfaja; Hungáriának ez a selyemfiúja! Ez a szájaló önkény, nyegle kitartottság, pökhendi önzés, ez a csinovnyik-rémuralom, nemzet és egyén felett! Ezeket levakarni, ezektől fertőtleníteni a nemzet testét, s helyükbe embereket ültetni, akik tudják, hogy a hivatal nem előjog, hanem szolgálat! Ezek árultak, adtak el az elmúlt években mindent, amiért élni érdemes, ezek árultak hazát és jogot. Régebben csak úrhatnámok voltak, de pénzdolgokban legalább korrektek; most már – a bíróság kivételével – nagyrészt nem is azok. Ezeken múlott minden, ők az igazi felelősek.”
Bár nem közvetlenül a hivatalnok-réteget, hanem csupán annak fejét választottuk (s mennyi helyen újra!) tegnap, mégis adja Isten, hogy ne ismétlődjék az, amiről Márai írt – de legalábbis jussunk már a végére, legyen végre változás! (Igaz, manapság már ilyen egyszerű fogalmakat is képesek mindenféle politikai társaságok a magukénak kikiáltani...)