csecsy.hu

„Hypokrisis” és „hypokrites” szavakat képmutatásnak, képmutatónak, kétszínűnek fordítjuk. Az Újszövetség semmiféle bűnt nem ítél el szigorúbban, mint a képmutatást. A nyilvánosság semmi bűnt nem vetett meg oly általánosan, mint ezt.

1. A klasszikus görögben ezeknek a szavaknak furcsa módon nem rossz a jelentésük. E szavaknál nyilvánvalóan egy értékcsökkenést tapasztalunk, azonban látni kell, hogy ennek már az eredeti jelentésben benne van. A klasszikus görögöben az alapvető jelentése a „hypokrites”-nek: olyan valaki, aki felel. A „hypokrinesthai” ige általános értelme ez: „felelnie”. Ezekből az alapjelentésekből fejlődtek ki a következő jelentések:
   1. Egyik, az álmot vagy jóslatot jelenti. Amikor Lukian hallgatóságának az álmáról mesét, mely őt íróvá tette, azt mondta: ezeknek jóllehet magukért kellett beszélni: „Ezek mégsem tartanak meg bennünket „oneiron hypokritai”-nak (álomfejtőnek)!”
   2. A szónok Demostheuest kritikusai rendkívül tehetséges „hypokrites”-nek tartották.
   3. Előadóművész. Abban az időben, amikor még nem volt könyv, költemények előadása foglalkozás volt, ezeket „hypokritai”-nak nevezték.
   4. Színész. A színdarab a kérdés-feleletre épült. Abban a „hypokrites” az, aki felel. Ez utóbbi szó jelentése, a „hypokrites”, rossz értelmezést kapott, a képmutatót. Ez olyan embert jelentett, aki olyan valamit játszott, vagy láttatott, ami valójában nem létezett.
2. A Septuagintában „hypokrtes”-nek egyértelműen rossz csengése van (Jób 34,30; 26,13). A szó ebben az időben már egyértelműen nem kedvelt értelmet nyert, azonban a Septuaginta revíziójánál már megszokott szóvá vált. A Septuaginta revíziójának egyik legismertebb szerzője Aquila volt. A Jób 15,34; Péld 11,9 és Ézs 33,14-ben Aquila a „hypokrites” szót használja, míg a Septuagintában a „paranomos” istentelent, bűnözőt jelent. A Jób 20,5-ben Aquilánál „hypokrites” van, a Septuagintában „paranomos”, ami áthágót , megszegőt, törvényszegőt jelent.

Az Ézs 32,6-ban Aquila „hypokrites”-t, a Septuaginta „anoma”-t fordít, ami törvénytelen dolgot jelent. Egész világosan láthatjuk, hogy a szó nem egyszerűen képmutatót jelent. Kezdetben rossz, romlott, törvénytelen, istentelen jelentéssel bírt. Barnabás levelében (Kr.u. 2. század) van egy leírás a „két út”-ról, ebben: „Te nem mehetsz azokkal, akik a halál útján járnak, mindazt gyűlölnöd kell, amit Isten nem talál kedvére valónak. Gyűlölnöd kell minden „hypokrisis”-t (képmutatást) és az Úr parancsolatait nem elhagyni”. Egészen nyilvánvaló hogy a „hypokrisis” súlyos bűn.

3. Az Újszövetségben a „hypokrisis”-nek és „hypokrites”-nek egészen biztos gondolatiránya volt.
   1. „Hypokrites”: egy olyan ember, ki a jóságot és becsületességet színlel, megjátszott barátságot mutat, olyan, aki mindenki által tisztelt szeretne lenni, ha valami jót tesz (Mt 6,2), aki imánál és böjtölésnél magát mutogatja (Mt 6,5.16). Olyan ember, kinek jósága számítás, nem azért, hogy örüljön, hanem hogy az embereknek tessék. Nem Isten tiszteletére ad, hanem saját magának akar érdemeket szerezni.
   2. „Hypokrites” az az ember, aki hitnek a nevében Isten törvényét megszegi. Olyan ember, aki szüleit nem segítheti, mert vagyonát Isten szolgálatára „szentelte” (Mt 15,7; Mk 7,6) Olyan az ember aki szombatnapon a beteg megsegítését megtagadja, mert azáltal a törvényt megszegné, jóllehet ő szombaton is gondoskodik állatairól (Mk 13,15).
   3. „Hypokrites” az az ember, aki valódi indokait álarc alá bújtatja. Valójában azok az emberek, akik Jézust az adó miatt kérdezték, nem a tanácsát és állásfoglalását akarták hallani, hanem őt a saját szavaival, beszédjében akarták megfogni, „hypokritai” voltak (Mk 12,15; Mt 22,18). A „hypokrites” ravasz cselszövő, aki kétes beszédű.
   4. „Hypokrites” az az ember, aki haragos szívét a jámborság köntöse alá rejti, mint az a farizeus, akiról Jézus beszél a Mt 23,28-ban. Kifelé mutatja az istenfélelmet, míg szíve gőggel, keserűséggel és gyűlölettel teli. Tele van büszkeséggel, miközben az alázatot majmolja.
   5. A „hypokrites” végül is vak lesz. Az időjárás jeleit le tudja olvasni az égen, de az Isten jeleit nem (Lk 12,56). Másokat oly gyakran becsapott, hogy végül önmagát is.
   6. „Hypokrites” az olyan ember, aki a hit nevében másokat eltérít a helyes útról (Gal 2.13; 1Tim 4,1; 1Pt 2,1.). Rábeszél másokat, hogy őt hallgassák Isten helyett.
   7. Végül „hypokrites” az olyan ember, aki Isten marasztaló ítélete alatt áll (Mt 24,51). Ezek a szavak figyelmeztetnek bennünket. Minden bűnös, aki „képmutató”, akinek az ember könnyen bedőlhet, aki a legszigorúbban ítéletben részesül.