csecsy.hu

„Hypomone” az Újszövetség legfenségesebb szavainak egyike. Általában a türelem, vagy „kitartás”, vagy „nem tágítani” szavakkal fordítják, de mint ezt látni fogjuk, nem lehet egyetlen szóval a teljes jelentését visszaadni. A klasszikus görögben nem volt gyakran használatos. Ott a jelentése: fáradtság, vesződség elszenvedése jelezte, ami az emberen akarata ellenére elhatalmasodott, a bánat és fájdalom elviselése, az ütközet borzalmai és a halál közeledte. Egy nagyon érdekes használatát is olvashatjuk, kemény és kedvezőtlen körülmények között egy növény fejlődésének képességét jelzi.

A későbbi görögben, a későbbi zsidó irodalomban, pl. a 4Mak-ban használták arra a lelki erőre, mely az embert alkalmassá tette, hogy Istenért meghaljon.

Az Újszövetségben a „hypomone”, mint főnév harmincszor fordul elő, a megfelelő ige, a „hypomonein”, ugyanabban az értelemben körülbelül tizenötször. A szokásos fordítása „türelem”, az ige jelentése: „kitartani”. Ha azonban egyenként megvizsgálják a jelentését, nagy és bátorító igazságot találunk.

1. A „hypomone” általában a szenvedéssel kapcsolatos. A megpróbáltatás munkálja a kitartást (Rm 5,3). Egy keresztyénnek gyakorolnia kell magát a tűrésben és a nyomorúságban (2Kor 6,4). A tesszalonikaiakat megdicsérték türelmükért, a nyomorúságban tanúsított hitükért (2Th 1,4). Egy keresztyén legyen türelmes, „hypomonein” a nyomorúságban. Ennek a jelentésnek az alkalmazását különösen a Jelenések könyvében gyakran megtaláljuk.
2. A „hypomone” a hittel kapcsolatban is előfordul. A hit próbája munkálja a türelmet (Jak 1,3). A „hypomone” az, ami a hitet teljessé teszi.
3. A „hypomone” a reménységgel kapcsolatban is előfordul. A nyomorúság munkálja a türelmet, a türelem a reménységet (Rm 5,3.4). A türelem és a vigasz a reménységet hívja életre (Rm 15,4.5). Az 1Th 1,3 dicséri a keresztyének reménységben való állhatatosságát.
4. A „hypomone” az örömmel is kapcsolatos. A keresztyén lét a hosszútűrés, a türelem és az öröm által rajzolódik ki (Kol 1,11).
5. A „hypomone” legtöbbször az üdvösségbe vetett hittel, mint valami naggyal van kapcsolatban, ami még vár a keresztyénekre (Lk 21,19; Rm 2,7; Zsid 10,36; 12,1; 2Tim 2,10.12; Jn 1,12; 5,11).

Ezek után felismerhetjük ennek a nagy erénynek a karakterisztikus jelentését. Ez nem olyan képesség, készség, hogy odaállunk, fejet hajtunk és a kísértést passzívan elviseljük, míg a vihar elmúlik. Ez nem egyszerűen a kellemetlenség eltűrése. Az ilyen ember a megpróbáltatást képes elviselni, nem rezignáltságban, hanem ragyogó reményben. Valaki ezt a nyomorúságban való férfias állhatatosságnak nevezte. A „hypomone”-ban az „andreia”-ból, a „bátorságból” van valami elrejtve. Chrysostomos a „hypomone”-t minden jónak, a kegyesség anyjának, el nem fonnyadó gyümölcsnek nevezte, egy olyan erődítménynek, melyet sohasem lehet bevenni, egy kikötőnek, mely nem ismer vihart. Az erények királynője, a helyes cselekedetek alapja, a háború békéje, elrejtettség az orkán idején, biztonság a forradalomban. Sem az emberek erőszakossága, sem a gonosz hatalma nem tudja legyőzni a „hypomone”-t.

A „hypomone” az embert egyenesen állva, még a viharral szemben is ellenállónak tartja meg. Ez az az erény, mely a legkeményebb megpróbáltatást is győzelemmé változtathatja, mert a szenvedés mögött a célt látja. George Matheson, aki vaksággal és a szerelmi csalódással volt sújtva, imát írt, melyben azt kéri, hogy Isten akaratát tudja elfogadni „ne szorongó rezignációban, hanem szent örömben, ne csak zúgolódás nélkül hanem dicsőítő énekkel.” Csak a „hypomone” tud egy embert erre képessé tenni.