Előszó

Tulajdonképpen nem akartam dogmatikát írni. Etikusnak indultam, ebbe az irányba terelt a kor, amelyben éltem. Az élet öröklött rendje összekuszálódott s a tanácstalanságban lépten-nyomon sürgetővé vált az etikai tájékozódás. Barth professzornál is éppen etikát hallgattam. Olyankor, midőn ellenlábasai még azt hangoztatták: nincsen etikája. Az etikai tanszékre való kinevezésem csak szorgalmazta a további elmélyedést és az előadások kidolgozását. (Utolsó, sokszorosított kiadása: Etika, Debrecen, 1956, 363 l.) -- Az etika mellett a dogmatikát, mint szükséges, de időszerűtlenebbnek tűnő tárgyat, inkább csak kötelességből adtam elő, Pápán 12 éven, utóbb Debrecenben két évtizeden keresztül. Az utóbbi időszak második felében már az etika előadása másra szállott át, maradt tehát a dogmatika, mint főtárgy. Évente kellett, szinte fejezetről-fejezetre a kérdező kedvű diákokkal megvitatnom. Világviszonylatban ekkor csappant a dogmatikai érdeklődés, én meg akkor kerültem lélekben is közel a dogmatikához. Különösen a dogmák történeti beágyazottsága vált számomra érdekessé és tanulságossá: hogyan tört át a bibliai mondanivaló a különböző korok gondolkodásmódján?

A teológiai oktatásból történt kikapcsolódásom után, mint legközelebbi feladat állott előttem a dogmatika részletesebb, de a honi keretekhez illeszkedő kidolgozása. Adva volt hozzá előadásaim vezérfonala, a kérdező diákra és a magyarázó professzorra szabott vezérfonál. Ennek most olyan formát kellett adnom, hogy a kérdező diák és a magyarázó professzor nélkül, önmagában és önmagáért is helytállhasson. A vezérfonál adta tehát az alapanyagot. Ebben főleg az akkor forradalmian új barthi tanításból igyekeztem magyar fülek számára felfoghatóan tolmácsolni azt, ami itt a legszükségesebbnek látszott. Korántsem mindent: a spekulatív elemek pl. számomra is idegenek maradtak. Az átvett részleteket jobbára a 6-8 és 10-12, továbbá a 21-22 és 28. paragrafus egyes pontjaiban találja az olvasó. Nem árt hangsúlyoznom: az átvett részletek eredetileg sem igényelték a barthi szöveggel való azonosságot. Ezekbe ugyanis belejátszott már az értelmezés és alkalmazás egyéni módja.

Hogy aztán az idők folyamán a barthi színezetű anyagba milyen sokféle olvasmány-élmény, sőt olykor részlet, honi és külföldi viták lecsapódó eredménye került bele és ötvöződött az alapanyaggal, arról magam sem tudnék pontosan számot adni. De nem is szükséges. Bizonytalan megjelenési idejű könyvben, a vitázó kedv ellenére fontosabbnak tűnt a leszúrt eredmények közlése, mint a más szerzőkkel folytatott kortársi polémia. Ugyanez okból az irodalmi utalásokkal is felettébb takarékoskodtam. Mint összefoglaló mű, ez is sokak eredményeire támaszkodik: egy korszak teológiai gondolkozásának összegzése, egyéni nézőpontból.

Ha a tűnő idővel a dogmatika kérdésfeltevései változnak, ez a feldolgozás akkor is dokumentálja, hogy jó egy emberöltőn át, csaknem 800 magyar református teológus diák -- sőt, ha arra gondolok, hogy stúdiumomat másfelé is használták, ezernél is több -- milyen szellemű dogmatikai nevelésben részesült. De mint könyv, a történeti érdeken túl, bibliai szempontjaival további jó szolgálatot végezhet, hiszen eredeti célja is a sokfelől és sokféleképpen szorongatott, de Urában bízó ,,magyar Sion'' erősítése volt. Bizonyságtételével az adott helyen és időben érvényesíteni igyekezett az egyházépítés gyakran mellőzött, mégis egyedül lehetséges módját: az ,,ebben a világban, de nem ebből a világból'' (Jn 17,13-19) krisztusi szabályát.

Ajánlom könyvem az egyházépítésben példaadómnak, édesatyám

Török Vince (1875 -1963)

karcagi református lelkipásztor áldott emlékének,

Debrecen, 1971 húsvétján

a szerző