Porneia - Paráznaság

A „porneia” általános leírása a nem megengedett és erkölcstelen nemi érintkezésnek és szexuális viszonynak. A szó etimológiai levezetése megvilágítja azt a felfogást, ami mögötte meghúzódik. A „porneia” prostitúciót, a „porne” prostituáltat jelent. Valószínű, hogy ezek a szavak a „pernymi” (eladni) igével függnek össze. „Porneia” tehát a szerelem, melyet az ember megvásárolhat és eladhat, ami természetesen valós értelemben nem szerelem. A nagy és alapvető tévedés abban van, hogy az a személy, aki ilyen szerelmet gyakorol, az valójában nem személynek, hanem tárgynak tekinthető. Ő csak egy eszköz, mellyel az élvezet és szenvedély követelményeit kielégíti. Az igazi szerelem két személynek a teljes eggyélétele, amely egy lénnyé forrasztja össze őket és mindkettő a saját beteljesedését a másikkal való egységben találja meg. A „porneia” ezzel szemben egy olyan viszonyt ír le, amikor az egyik a partnert megvásárolja és tetszése szerint félreteszi, ahogyan egy tárgyat megvásárolhat és félretehet az ember. Ez olyan viszonyt mutat, melyben a személyiségnek nincs helye.

Jellemző módon ezzel a bűnnel kezdi Pál a listáját. Az apostolok idejében a görög-római világban erkölcstelenség uralkodott. A kaotikus állapot megszüntetésére nem volt törvény. „A szégyenérzet látszólag eltűnt a földről” — így ír egy történész arról az időszakról.

Görögországban soha nem szégyenkeztek a házasság előtti és a házasságon kívüli viszonyok miatt. Demosthenes írásából úgy tűnik, mintha magától érthető lenne, ami akkoriban valóban így is volt: „Szeretőket tartunk magunknak szórakozásra és ágyasokat a testünk napi kielégítésére, de van feleségünk, hogy törvényes gyerekeket nemzzünk és megbízható házvezetőnőnk legyen.” Rómában a korábbi időben ez másképp volt, ott akkor erkölcsi tisztaság uralkodott. Azonban a hadseregek harcaiban a legyőzött alattvalók erkölcstelenségükkel és erkölcsi romlottságukkal legyőzték a győzteseket és Róma tanulékony volt. „Látom Rómát… a büszke Rómát mint saját jólétének áldozatát” — mondja Livius, a történetíró. Alig akadt görög nagyság, akinek ne lett volna szeretője és ezek nagyon gyakran koruk legszebb és legképzettebb hölgyei voltak. Nagy Sándornak szeretője volt Thais, aki Nagy Sándor halála után az egyiptomi Ptolemáussal házasodott és királyok anyja lett. Aristotelesnek Herpyllia, Platónnak Archeaenassa, Periklesnek Aspasia, aki — mint mondták — még a beszédeit is írta, Sophoklesnek Archippe, akire vagyonát is hagyta, Isokratesnek Metaneira volt a szeretője. Phryne, aki a leghíresebb kurtizán, olyan gazdag volt, hogy Thébában falat építtetett, amire a tébaiak a következő szöveget írták: „Alexander lerombolta, de Phryne, a kurtizán ismét felépíttette.” Amikor Selon a prostitúciót legalizálta és állami bordélyházakat nyittatott, az abból származó jövedelemből templomokat építtetett. Ezek a tények jelzik a legérthetőbben a görögök magatartását.

Amikor a görög életmód Rómában is elterjedt, egyre jobban eldurvult. Hiberina mondta: „Juvenal egy férfivel épp oly kevésbé volt megelégedve, mint egy szemmel”. A római nők, mondja Seneca, férjhez mennek, hogy elváltak legyenek és elválnak, hogy férjhez menjenek. Egyesek ezek közül az éveket nem a konzulok neve szerint, hanem a férjük neve után különböztették meg. Senecánál olvashatjuk továbbá: „szüzesség (szemérmesség) a gyűlölet bizonyítéka”; egy másik helyen: „ártatlanság nem ritkán azt jelenti, hogy ő nem létező”. El fog jönni az a nap, amikor Alexandriai Kelemen bizonyos nőkről, mint a házasságtörés megszemélyesítőiről fog beszélni, „a bűnöknek arany övével felövezve, mint Vénus”. A római társadalom felső rétege átadta magát gátlástalan nemi kapcsolatoknak. Messalina a császárnő, Claudius felesége, éjszaka a császári palotából kilopózott, hogy egy nyilvános házban szolgáljon.

Még rosszabb volt az a természetellenes bűn, ami teljesen féktelen volt. A császár palotájában kezdődött. Caligula nyíltan és megszokottan testvérével, Drusillával élt, és Néró élvezeteit nem egyszer anyjával, Agrippiával se kerülte. Minden társadalmi réteget aláásott a homoszexualitás. Ezeket a bűnöket a rómaiak a görögöktől tanulták. J. J. Döllinger a görögök nagy nemzeti betegségének nevezte ezt. J. J. Chapman azt mondja, hogy Görögországban ez a degenerációs jelenség nem egyedi volt, hanem az egész népet megragadta, mígnem gyökeret vert. Egy utálatos gombával hasonlította össze, amely lassanként az egész erdőt ellepte. Platon Sympoziumát, mint a világirodalom egyik legnagyobbját tekintik.

A témája a szerelem, a homoszexuális szerelem. Phaedrus felvette a témát: „Nem ismerek nagyobb áldást egy fiatal férfinek, aki előtt áll az élet, mint egy erényes szeretőt, vagy egy szeretőnek nincs nagyobb áldás, mint egy szeretett fiú”. Gibbon azt írja: „az első tizenöt császár közül csak Claudiusnak volt egészen kifogástalan ízlése a szerelemben.”

Még sok hasonló példát hozhatnánk fel. Azonban hangsúlyozni kell, hogy mindezek a bizonyítékok, tanúsítványok az akkori leírhatatlan szexuális erkölcstelenségről az Újszövetség keletkezésének korából, nem keresztyén íróktól, hanem pogányoktól származnak, akik maguk is undorítónak vélték.

Ez ellen az erkölcstelenség ellen fordul Pál apostol. Ő megrémült attól, hogy a korintusiak nem rémültek meg ezektől a tényektől, hogy egy közülük apjának feleségével él (1Kor 5,1). Az ilyen bűnöket az embernek abba kell hagyni, az ilyentől egészen el kell fordulni, az ilyen úgynevezett keresztyén élete gyalázat (2Kor 12,21). A keresztyén embernek teljesen távol kell tartania magát a „porneia”-tól (1Tess 4,3), menekülnie kell (1Kor 6,18), a munkáját meg kell semmisíteni (Kol 3,5). Ezekkel a bűnökkel az ember saját teste ellen világosan és félreérthetetlenül bűnt követ el (1Kor 6,18), mert a test nem erkölcstelenségért van, hanem az Úrért (1Kor 6,13).

Azaz a szüzesség volt az egyik, teljesen új erény, melyet a pogány világba a keresztyénség vezetett be. Három oka volt annak, melyek ezt a feladatot rendkívüli módon megnehezítették:

  1. Nem volt olyan nagyobb csoport, mely az erkölcstelenség ellen fellépett volna. A görög-római világban az erkölcstelenség a szexuális dolgokban nem számított erkölcstelenségnek, hanem állandóan gyakorolt szokássá lett.
  2. A gosztikus gondolkodás széles körű elterjedése a legkomolyabb probléma volt. A gnózis úgy látta, hogy a szellem tökéletes jó, az anyag lényege szerint rossz. Ebből következik, hogy akkor a test is rossz. Ha az anyag lényegileg rossz, akkor a test is szükségszerűen rossz. Ha ez így van, ebből két dolog következik. Először is lehetőség van a szigorú aszkézisre, melyben a test minden kívánságát erősen és energikusan meg kell tagadni. Másodszor arra lehet következtetni: mivel a test rossz, nem számít, hogy az ember mit tesz vele. Az teljesen jelentéktelen, ha a kívánságát kielégítik, mert a test minden tekintetben egy átmeneti és rossz dolog. A gnózis tehát védelmezi az erkölcstelenséget.
  3. Egyetlen gnosztikus sem mondhatta, hogy a test az Úrhoz tartozik, mint ahogy Pál apostol tette ezt az 1Kor 6,13-ban. A gnosztikusok számára a test csak egy része az embernek, amely sohasem tartozhat az Úrhoz. A keresztyén üzenet az egész ember, az egységes személyiség megváltásáról szól, amely testből, lélekből és szellemből áll. Ez teljesen új volt és szükségszerűen magába foglalja a tisztaság követelményét.

  4. A keresztyénség azzal a szituációval is konfrontálódott, hogy sok esetben a prostitúció kötődött a valláshoz. Sok templom volt, ahol nagyon sok szent prostituált tartózkodott. Aphrodite templomának Korintusban ezer ilyen kéjnője volt, kik éjjel az utcán ilyen mesterséget űztek. Az ember úgy tisztelte az élet erejét, különösen ami a nemi erőben mutatkozott, mint az istenség szimbólumát. A keresztyénség az ilyen helyzettel szembeszegült, amikor a vallás és az erkölcstelenség összetartoztak.

Azon nem kell meglepődnünk, hogy Pál a cselekedeteinek felsorolását a szexuális bűnökkel kezdi. Ő olyan világban élt, amelyben az ilyen bűnök elhatalmasodtak. Ebbe a világba a keresztyénség egy csodálatos erőt, a tisztaságban való élet lehetőségét vitte.