Methe és komos - Mámor (ittasság, részegség) és dőzsölés (dúskálás, tobzódás)

Természetes, hogy e két szót egy lélegzetvételre közli. A Gal 5 és a Rm 13-ban azokat a dolgokat jelzi, amelyektől a keresztyén embernek mindig távol kell magát tartania.

Az antik világ és a Szentírás álláspontja a borral szemben világos. Az iszákosságot, részegséget, mint rendkívül szégyenletes dolgot elveti, de a megtartóztatástól mégis távol áll. Görögországban már a gyermekek is ittak bort. A reggeli például egy darab kenyérből állt, amit borba mártogattak. A szüreti mulatságban Görögországban minden korosztály részt vett. Mindezek ellenére kevés részegség volt, mert a bort vízzel hígították. Két rész bort három rész vízzel kevertek.

A részegség veszélyét már az Ószövetségben és az apokrif iratokban is pontosan felismerték. A Példabeszédek írója mondja: „A bor gúnyolódóvá tesz, és az erős ital vaddá tesz” (Péld 20,1). Ézsaiás azoknak kárhozatáról beszél, akik a részegségtől tántorognak (Ézs 28,7). A Bölcsesség könyvében Sirák az antik világ borral kapcsolatos állásfoglalásáról nagyon érthetően beszél: „A bor az ember életét élénkíti, ha az ember azt mértékkel issza. És micsoda élet az, ahol nincs bor? A bor azért teremtetett, hogy az embert vidámmá tegye. A mértékkel fogyasztott bor élénkíti a testet-lelket. De ha sokat isznak, szívfájdalmat okoz, mert azáltal felingerlődik és egymás ellen küzd. A részegség egy bolondos bohócot még féktelenebbé tesz, addig dacol, míg jól elnáspángolják, elverik és megsebesítik” (Sir 31,32-38).

Tudjuk, hogy Jézus a borral nem volt teljesen önmegtartoztató. János közli a víznek borrá változtatását (Jn 2,1-11). Jézust ellenségei is megrágalmazták dőzsöléssel és iszákossággal.

Lehet a teljes önmegtartóztatást, mint keresztyéni parancsolatot, tilalmat felállítani, de nem a Szentírás egyértelmű kijelentései és tiltása alapján, hacsak nem a nagy alaptétel szerint, amit Pál apostol kétszer is említ: „Jobb, ha nem eszel húst, nem iszol bort és nem csinálsz semmit, amin testvéred megbotránkozik” (Rm 14,21); „A keresztyén szabadság soha nem lehet a botránkozás alapja a gyengébbeknek” (1Kor 8,9.13).

A „komos” (dorbézolás) a görög nyelvhasználatban különleges hátterű kifejezés. A vidám utcai felvonulást jelenti, melyet a sikeres sportolók tiszteletére rendeztek. Az utcákon vonuló barátokkal együtt nagy evés-ivással ünnepeltek.

A Bibliában sokkal komolyabb jelentése van a „komos” kifejezésnek. Az Újszövetségben Pál apostol csak a Róma és Galata levelekben használja. A LXX-ban nem fordul elő, hanem csak kétszer az apokrif iratokban. A Bölcsesség Könyvében, mint az emberi nem növekvő bűnét írja le (14,23-24). Itt a „komos” nyilvánvalóan sokkal többet jelent, mint csak egy alkalmi ünneplést, mely esetleg egy elmúló kicsapongásban végződik. Jellemző a 2Makk 6,4-ben való használata. E helyen Antiochus Epiphanes tetteiről ír, aki Kr. e. 2. század első felében Jeruzsálemet elfoglalta. A zsidó hitet ki akarta irtani, ezért halálbüntetéssel fenyegetve megtiltotta a szombat megtartását és a törvények másolatának birtoklását. Beszennyezte az égőáldozati oltárt, mivel disznóhúst áldozott azon és a templom helyiségeiben bordélyházat rendeztetett be. A templomot dőzsöléssel és dáridókkal töltötték be.

A „komos” jellemzi a kéjelgő kicsapongásokat, megbotránkoztatva Istent és az embereket.

Aki a jelenkori keresztyénségben él, azért tehát próbálja meg életét, cselekedeteit és örömeit úgy alakítani, hogy azt Krisztus előtt ne kelljen szégyellenie.