Hamartia és hamartanein - Bűn és vétkezni

„Hamartia” az Újszövetségben használatos szó a bűnre. Pál apostol leveleiben hatvanszor fordul elő. „Hamartanein” ige jelentése: vétkezni. A klasszikus görögben ezeknek a szavaknak megközelítőleg sem olyan komoly a jelentése, mint az Újszövetségben. Alapvetően ott a “hamartia” hibát jelentett. „Hamartanein” elsőrenden azt jelentette: gerelyvetésnél a célt eltéveszteni. Olyan értelemben is használták, hogy utat téveszteni valamint elhibázott tervek, remények és szándékok kifejezője. A klasszikus görögben e szavak mindig negatív jelentésűek — kudarcot vallani (csőd), elmulasztás, sikertelenség, de kifejeznek nagyfokú kihágást. Az Újszövetségben ezzel szemben sokkal komolyabb értelme van.

Megjegyzésre méltó, hogy a „hamartia” az Újszövetségben nem határozott tettet, mint bűnt jelöl, hanem egy állapotot ír le, melyből az egyes bűnök következnek. Pál majdnem megszemélyesíti a bűn szót, mikor káros hatalomról beszél, amely az embert uralja.

  1. Mit tanít nekünk az Újszövetség a „hamartia”-ról?
    1. A „hamartia” egyetemes bűn (Rm 3,23; 7,14; Gal 3,22; 1Jn 1,8). A bűn nem olyan, mint egy betegség, mely sok embert megtámad és mások mentesek maradnak. Valami olyan, amely minden embert behálóz és ennek minden egyes ember adósa lesz. A bűn nem alkalmi kitörés, hanem minden embernek az állapota.
    2. „Hamartia” — a bűn egy olyan hatalom, mely az embert uralma alatt tartja. Az itt használt szavak nagyon érdekesek és jellegzetesek. Az ember „hyp hamartian”; szószerint bűn alatt van. Azonban ez a prepozíció — „hypo” — tárgyesettel, mint itt, azt jelenti: amitől függeni, valaminek ellenőrzése alatt lenni. Egy kiskorú gyermek pl. „az apjától”, egy hadsereg a „parancsnokától” függ, az ember pedig a “bűn uralma alatt van” (Gal 3,22; Rm 3,9). A bűn hatásának kifejezésére egészen speciális szót használtak. A bűnről azt mondja Pál, hogy az az emberen uralkodik — “basileuein” (Rm 5,21). “Basileus” görög szó királyt jelent. A bűn uralkodó az embereken, úgy mutatkozik, mint úr fölöttünk — „kyrieuein” (Rm 6,14). “Kyrios”, úr görögül. E szónak van egy jelentése: abszolút uralom, abszolút birtoklás. A bűn fogságba visz bennünket — az „aichmalotizein” (Rm 7,23). Ugyanazt a szót használták háborúban a foglyulejtésre. A bűn bennünk lakik — „oikein, enoikein” (Rm 7,17.20).
    3. A bűn hatalma az emberen oly nagy, hogy az nem csak egyszerűen kívülről hat rá, hanem a legbelső lényébe hatol be és teljesen hatalmába keríti, mint ahogy ellenség egy országot elfoglal. Az eredmény az, hogy mi „a bűn rabszolgái vagyunk” — „doulos, douleuein” (Jn 8,34; Rm 6,17,20; Rm 6,6). Ez esetben arra kell gondolni, hogy az úr a rabszolgái felett teljhatalommal rendelkezett. Nincs élettér az életnek egyetlen pillanata sem, mely a rabszolgáknak személyes tulajdona lett volna. Teljesen urához tartozott. Így van az ember a bűn uralma alatt.

  2. Pálnál a legszorosabb összefüggést látjuk a “törvény” és a “bűn”, a “nomos” és a “hamartia” között.
    1. A törvény tanítja, mi a bűn (Rm 3,20). Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy a bűn a törvény által keletkezik (Rm 5,13). Az ember nem tudhatja, hogy mi a bűn, mielőtt azt a törvény nem nyilvánítja annak. Ha nem lenne törvény, nem lehetne az embert kihágásért felelősségre vonni. Ez úgy van, mint egy állam, vagy város törvényeivel. Egy városban az utcán sokáig két irányú volt a forgalom. Aztán egy rendelettel egyirányúvá tették. Aki ezután ezen az utcán rossz irányba hajt, áthágja a törvényt. A rendelet kibocsátása lehetőséget teremtett a kihágásra.
    2. Még egy más értelemben is előáll a bűn a törvény által. Pál a Rm 7,8-11-ben rámutat arra, hogy ha valami tiltott, annak mindig vonzereje van. A törvény által kedvünk lesz a bűnre. Valami motiválja az emberi természetben a tiltottat különös vonzalommal megjelenni. Klasszikus példa Augustinusnak a vallomása. Dr. Dodd ehhez jegyzi meg: “Tehát az azt jelentené, hogy a lopás kívánsága a lopás tiltásával ébred fel”. Éppen itt lesz láthatóvá a törvénynek a korlátolt volta a bűnre vonatkozóan. A törvénynek két hiányossága van. A bűnt ismertté teszi, de nem szünteti meg. Olyan ez, mint egy orvos, aki megállapítja a betegséget, de nem tudja meggyógyítani. Más esetekben fennáll az a ritka és fatális tény, hogy a tiltás által a dolgok vonzóak lesznek. Itt lehet látni a kibogozhatatlan kapcsolatot a “hamartia” és a “nomos”, bűn és törvény között.
  3. Bizonyos kikerülhetetlen következményei vannak a bűnnek.
    1. A bűn hatással van a szív megkeményedésére. Ez a szó a megkeményedésre itt “sklerynein” (Zsid 3,13). A “skleros”, mint melléknév pl. kőre is használható, amely különösen kemény, s ezért nehéz megmunkálni. Ezt képletesen egy királyra is vonatkozhat, aki az alattvalóival embertelenül keményen bánik. A bűn megkeményíti a szívet. A Fil 1,9-ben azt írja Pál: ő azért imádkozik, hogy a filippibeliek gazdagon eljussanak a helyes ismeretre (”aisthesis”-re) és világos megértésre. Szívünk és értelmünk érzékeny legyen a hibás dolgok észrevételére. Tapasztalatból tudjuk, hogy az ember, ha először csinál valami jogtalant, azt belső ellenkezéssel teszi, másodszorra már sokkal könnyebb szívvel. Abban az esetben, ha ilyen módon folytatódik, végül egyáltalán nem gondol már rá. Többé nincs érzéke a bűnre, a szíve megkeményedett.
    2. A bűn a halállal jár (Rm 5,12.21; 6,16.23; Jak 1,15). Ez kétszeres módon igaz. Pál apostol rámutat arra, hogy a halál Ádám bűne által jött a világba. A bűn összetörte az életet, melyet Isten az embernek szánt. A bűn azonban a lélek halálát is okozta. Testi és lelki halál. Pál szerint mindkettő a bűn következménye.
  4. Egy szónak az igazi jelentését legjobban úgy alapozza meg az ember, ha más szavakat is megvizsgál, amelyek a szóval kapcsolatban leggyakrabban használatosak.
    1. “Hamartia” összefüggésben áll a “blasfemia”-val (Mt 12,31). Ennek a szónak alapjelentése: sértegetni (megsérteni), kigúnyolni, rágalmazni (szidalmazni). A bűn ennélfogva Istennek a megsértése.
    2. Istent sértjük, ha parancsolatait kigúnyoljuk, ha saját énünket arra a helyre állítjuk, ami csak őt illeti meg. Különösen akkor, ha az ő szeretetét megbántjuk.

    3. “Hamartia” kapcsolatban van az “apate”-val (Zsid 3,13). “Apate”: hamisságot (csalfaságot), álnokságot (ravaszságot), csalást jelent. A bűn mindig hamis, valamit ígér, amit nem tud megtartani. A bűn mindig hazugság. Minden ember, aki bűnös, valami tiltottat cselekszik, vagy tiltottat vesz. Azért teszi ezt, mert azt gondolja, hogy ezáltal boldogabb lesz. A bűn ezzel a boldogsággal csak szemfényvesztést végez. A tapasztalat azt tanítja, hogy a jogtalan cselekedet, vagy a jogtalan vagyon az embert sohasem teszi boldoggá. Epikuros az ő kifejezett hasznosságon alapuló moráljával már az ókorban megmutatta, hogy a bűn sohase boldogít, azonkívül megmarad a kiderülés állandó félelme.
    4. “Hamartia” található az “epithymia”-val összefüggésben. “Epithymia”: kedv, vágy, öröm élvezet, kéj (Jak 1,15). Aristoteles az “epithymia”-t így értelmezi: “vágy a szórakozásra” (kedvtelésre, élvezetre, örömre, gyönyörre). A sztoikusok ehhez a fogalommeghatározáshoz hozzáfűzték, hogy ez a vágy “az értelem határain túlmegy”. Alexandriai Kelemen úgy definiálja az “epithymia”-t, mint olyan szellemet, amely olyan dolgokra törekszik, melyek csak a saját vágyaink kielégítésére szolgálnak. “Epithymein” ige a Tízparancsolat görög fordításában használatos: “ne hagyd magad vágyódni valamire”. Ha egy emberi szív olyan megtisztított lehetne, hogy nem vágyakoza többé a jogtalan dolgok után, az ember nem lenne többé bűnös.
    5. “Hamartia” az “anomia”-val lett egyenlő (1Jn 3,4). “Anomia”: törvénytelenséget jelent. A bűn azt sugalmazza az embernek, hogy rúgjon ki a hámból, ne törődjék a korlátokkal, a fegyelemmel, hanem pontosan azt tegye, ami neki tetszik. “Anomia” az emberekben azt az óhajt ébreszti, hogy saját kívánságát helyezze a másokkal szembeni kötelessége elé. Ez érvényes az Isten iránti engedelmességgel kapcsolatban is. Az “anonmia”-ból ered alapjában véve az a vágy, hogy saját magát és ne Istent tegye élete középpontjává.
    6. “Hamartia” azonos jelentésű az “adikia”-val, a jogtalansággal (1Jn 5,17). Ellentéte a “dikaiosyne”-nek (igazság, jogosság).
    7. “Adikia” az a szellem, mely Istentől és embertől egyaránt megtagadja az őket illetőt. A bűn az embert önimádóvá teszi és elfelejteti, vagy megtiltja, hogy Istent és az embertársait szolgálja. Az ember a bűnben úgy viselkedik, mintha ő lenne a legfontosabb lény a világegyetemben.

    8. “Hamartia” a “prosopolempsia”-val, a személyválogatással is összefüggésben áll (Jak 2,9). A személyválogatás az emberi méricskélés által jött a világba. A bűn is elfogadja e világ alaptörvényeit az isteni törvények helyett, úgy ítéli meg a dolgokat, mint ahogy az emberek látják és nem úgy, ahogy azt Isten látja.
  5. Ezért vizsgáljunk meg más fogalmakat, melyekkel a “hamartia” az Újszövetségben kapcsolatban van.

  6. E célból bizonyos szavakat kell megvizsgálnunk, melyek azt írják le, mit tett Jézus értünk a bűnnel kapcsolatban.
    1. Jézus megment, “sózein” bennünket a bűntől (Mt 1,21). Mi egy olyan embernek a helyzetében vagyunk, akit meg kell menteni. A mentés Jézus által történik és ez az ő életébe került.
    2. A mi bűneink eltöröltettek — “exaleiphein” (Acta 3,19). Az ókorban a tintának nem volt savtartalma, ezért a pergamenről le lehetett törölni, ha arra még egyszer írni akartak. Jézus munkája által így töröltettek el bűneink.
    3. Jézus által lemosattak bűneink — “apolouein” (Acta22,16). A bűntől való megtisztulást, a “katharimos”-t megtapasztaljuk (Zsid 1,3; 2Pt 1,9; 1Jn 1,7). Életünk bepiszkolódott és foltos lett a bűntől. Krisztusnak hatalma volt megtisztítani attól, úgy mint ahogy az eső tisztára mossa az utcát.
    4. Isten kegyelme egy sűrű fátyolt borított bűneinkre “epikalyptein” (Rm 4,7). Az “epikalyptein” ige kifejezi pl., ha a hó egy utat felismerhetetlenné tett, ha valaki a szemét eltakarja úgy, hogy nem láthat, vagy fátyolt tesznek valamire. Isten az irgalmából fátyolt borított a mi szomorú múltunkra és nem néz többé arra.
    5. Istennek kegyelméből bűneink nem számítatnak (”logizesthai”, Rm 4,8). “Logizesthai” a könyvelő szótárából származik. Azt jelenti ez, valakinek a kontóját megterhelni. Itt az a gondolat szólal meg, hogy a bűnök Isten számlájára írattak, mert mi képtelenek vagyunk ezt az adósságot (tartozást) valaha is kiegyenlíteni. Az élet főkönyve kimutatja nekünk a végtelen nagy tartozást. De Isten nagy kegyelme törli az óriási tartozást, amit sosem tudnánk megfizetni.
    6. Jézus munkája által szabadok vagyunk bűneinktől (”eleutheroun”, Rm 6,18.22; 8,2). Megszabadított bennünket, „lyein” (Jel 1,5). „Eleunteroun” jelentése: valakinek szabadságot ajándékozni. “Lyein” azt jelenti: valakit kötelékéből feloldani. Láttuk már, hogy lett az ember a bűn rabszolgájává, hogyan került a bűn hatalma alá. Jézus a mindenható, teljhatalmú megszabadító. Ő fizeti ki a váltságdíjat, mely bennünket a múltunktól megszabadít és ugyanakkor a jövő szabadságára képessé tesz.
    7. Jézus jövetele a bűneinkből kiemelt, azt megsemmisítette, “athetesis” (Zsid 9,26). “Athetesis” a görögben: egy szerződés, vagy megegyezés megsemmisítését jelenti. Ha a törvényt betű szerint végrehajtaná, mi nem várhatnánk mást, mint a kárhozatot. Krisztus által bűneink megsemmisülnek.
    8. Krisztus által van megbocsátásunk, „afesthai”. Ez a legismertebb szó a megbocsátásra. Az Újszövetség minden részében előfordul (Mt 9,2; Mk 2,10; Lk 7,47; Acta 2,38; 10,43; Kol 1,14; 1Jn 2,12). “Afiesthai” szó több jelentésre utal és mindegyikből tudunk biztatást kapni. Használható pl. egy már kimondott ítélet alól való megszabadításra (pl. egy száműzetésből való megszabadításra és egy fennálló adósság elengedésére).
    9. Használható ez például egy ember kötelességéből való felmentésére, melynek végrehajtására kötelezhető lett volna. A szó alapjelentése: nem megszolgált felmentése valakinek, valamiből, valakitől, melyet jogszerűen kiszabtak, vagy tőle követelhettek volna.

      Jézus által az ember a halálbüntetéstől megszabadult, melyet Isten jogosan végrehajthatott volna. A szó arra mutat, hogy Isten velünk nem az ő igazsága szerint járt el, hanem szeretettel, mert bennünket könyörületesen kezelt Krisztus kegyelméért.