Egkratia - Önuralom

A Lélek gyümölcse kilencedik és utolsó tulajdonsága az „egkrateia”, amit szűziességgel (tisztasággal), önmegtartóztatással, mértékletességgel, önuralommal, vagy önneveléssel fordíthatunk.

Az Újszövetség kevés anyagot ad, aminek alapján a szó jelentését vizsgálni tudnánk. „Egkrateia” a Gal 5,22-n kívül még két másik helyen fordul elő. Pál a római helytartóval Felixszel, és feleségével Drusillaval beszélget a törvényről és az önmegtartóztatásról (Acta 24,25). Péter a második levelében figyelmezteti az olvasóit, hogy az ismeret mellé önuralmat is ragasszanak (2Pt 1,6).

Az „egkrateia”-hoz tartozó ige, az „egkratenomai” kétszer fordul elő az Újszövetségben. Azt jelenti: „uralni” vagy „önuralmat gyakorolni”. Az 1Kor 7,9-ben Pál a nemek közti kapcsolatról ír és ajánlja az egyedül maradást, de hozzáfűzi: „Ha nem tudja magát megtartóztatni, akkor vegye feleségül”. Az 1Kor 9,25-ben a sportolóról ír, ki ha győzelemre törekszik, rendkívül megtartóztató legyen.

Az „egkrateia”-hoz tartozó másik ige, az „egkrateuomai” kétszer fordul elő az Újszövetségben. Tit 1,8-ban ez áll: a püspök „önmegtartoztató” legyen. A Septuagintában sem fordulnak elő gyakran ezek a szavak, de a kevés példa felvilágosítást ad a jelentésükről. Sirák könyve egész fejezetet szentel az önmegtartóztatásra: „Ne kövesd kívánságaidat és fékezd meg vágyaidat. Ha teret adsz lelkedben vágyad kénye-kedvének, kiszolgáltatod magad ellenségeid kárörömének. Ne élvezed a nagy dőzsölést, ne keveredj a társaságokba. Ne légy koldussá a kölcsönből rendezett lakomákkal, mikor semmi sincs erszényedben.” (Sir 18,30-33). Ez a részlet tisztázza, hogy az „egkrateia” önuralmat, önkorlátozást jelent a tekintetben, amit a fizikai élvezetek magukba foglalnak.

Az „egkrateuesthai” a Septuagintában a magát összeszedni, magát legyőzni értelemben fordul elő.

Mikor József felismerte testvéreinek szándékát, visszahúzódott, hogy felindultságát és könnyeit eltitkolja. Aztán megmosta arcát, ismét odament hozzájuk és türtőztette magát. (1Móz 43,21). Eltitkolta, elnyomta felindultságát. Hasonló helyzetet ír le az Eszt 5,9. Hámán haragra gerjedt Mardokai megpillantásán, de visszatartja magát, elnyomja haragját.

Az apokrifusoknál, melyek tulajdonképpen nem tartoznak az Ószövetséghez, az „egkrates” gyakran előfordul, de nem etikai értelemben.

Az egész szócsalád gyökere a „kratein” szóból ered, valamit megtartani, megfogni. Ebből lehet az „egkratest” értelmét megállapítani, egyszerűen így: birtokolni valamit vagy megszerezni. (Tób 6,3; Sir 6,28; 15,1; 27,30). Az „egkrates”-nek ez a használata nagyon érdekes, mert ha a szót etikai értelemben használjuk, úgy a „lélek erejét” jelenti, hogy az ember önmaga tőrébe ne essék, a vagyon birtoklást és az érzéseit legyőzi, minden gonosz vágytól meg tudja magát tartóztatni.

Platonnál az „egkrateia” morális és etikai értelemben használatos. Az „egkrateia”-ról úgy beszél, hogy az önuralom az örömök és vágyak fölött. Xenophon Sokratesről közli, hogy ez a fogalom minden embernél az „uralom legyen a vágyak és a szerelem felett”. Mint a „praytes” esetében láttuk, ugyanúgy az „egkrateia” fogalmát is Aristoteles kimerítően tárgyalja. Ő vagy talán egy a tanítványa „Erények és bűnök” című írásában foglalkozik az „egkrateia”-val. Itt azt írja, hogy az „egkrateia” lelkünk egy vágyakozó részének a tulajdonsága.

„Egkrateia-hoz tartozik az a képesség, hogy a vágyakat az értelem által korlátozza, ha az alacsonyrendű örömökre és szórakozásokra irányul, de mindég erős és kész arra, hogy a kedvet és a gyötrelmet, melyeket nekünk a természet ad, elviselje” (5,1).

Az „Eudaimoni Etikában” is tárgyalja az „egkrateia”-t. Itt egyes embereket ábrázol Aristoteles, akik az „egkrates” ellenében „akrates”-ek. Azt írja: minden rosszaság az embert még igazságtalanabbá teszi és az önuralom hiánya rosszaságnak látszik. Az önmagán uralkodni nem tudó ember vágyai után megy, ellentétben a megfontolttal. Az önuralom hiányát bizonyítja, ha cselekedetét a vágyai vezérlik.

Az „egkrateia” ellentéte az a tett, amikor az ember, aki „egkrates” korlátozni tudja vágyait, hogy uralkodni tudjon tettein és életén.

A legjobb és legérdekesebb magyarázatát az egkrateiának a „Nikomakhosi Etika” hetedik könyvében találjuk. Itt Aristoteles ismét „egkrates” jellegűekről ír, miközben hasonlítja őket az „akrates”-ekkel. Az első korlátozza magát, a másik ellenben gátlástalan. Ezzel a két szóval lehet magyarázni az „egkrateia” fogalmát. Mindkét szó kapcsolatban van a „kratein” igével, melynek jelentése megfogni, megkapni, megragadni, megtartani és uralni, uralkodni. Annak az embernek, aki „egkrates” a hatalom saját kezében van, míg az „akrates”-nek nem.

Aristoteles mégtovább megy, miközben bizonyos karaktertípusok között lényeges különbségeket állapít meg. Az az ember, aki „sophron”, körültekintő és mértékletes, az mindig tartózkodóbb és kitartóbb. Az, aki „akrates”, hamis dolgokat cselekszik, de azt nem előre megfontolt szándékkal teszi, hanem akkor, ha pillanatnyi vágyának és szenvedélyének nem tud ellenállni. Tudja, hogy hamisan cselekszik akarata és belátása ellenére. Vágy kényszerítette tettében, és attól nem képes eltérni. Az „akolastos”, aki szándékosan hamisan cselekszik. Aki „egkrates”, annak erős vágyai vannak, melyek elvinnék a józan ész útjáról, de azokat kontroll alatt tudja tartani. De milyen téren uralkodnak ezek?

Két módja van az örömnek: a szükséges és a nem szükséges. A szükségesek a természetes ösztönök, a nem szükségesek a pénz, a nyereség, a tisztelet és ehhez hasonlók. Most azt mondhatjuk, hogy ha egy ember a pénz és hírnév utáni igyekezetén nem tud uralkodni, az azért nem az egész embert, mint féktelent jellemzi. Azonban féktelen egy ember, ha testi örömökben és vágyakban féktelen. Ez a lényege az „egkrateia” fogalomnak: ez nem más, mint tisztaság (szűziesség). A tisztaság egy tökéletes erény, melyet a keresztyénség vitt be az antik világba. Az „egkrateia” olyan ember erénye, akinek szívében Krisztus él. Ez az erény képessé teszi, hogy e világban éljen és magát a világtól tisztán megőrizze.