Pál levele a filippiekhez

A levélnél szerencsére semmiféle szövegkritikai probléma nincs, ezért a tudósok a levél eredetiségében nem kételkednek, így minden kétséget kizáróan eredeti páli levélnek tekinthetjük.

1. Filippi városa

Pál a stratéga szemével választotta ki azt a helyet, ahol az evangéliumot hirdetni akarta. Nemcsak arra volt tekintettel, hogy az éppen szóban forgó hely önmaga jelentős legyen, hanem arra is figyelt, hogy nagyobb területet, egy kulcshelyet nyerjen meg. Megfigyelhetjük, hogy sok város, melyeket Pál az evangélium hirdetésének központjaként kiválasztott, mind a mai napig fontos közlekedési csomópont maradt. Mindez Filippire is érvényes. Háromféle módon emelkedett ki a városok közül.

  1. A város közelében arany- és rézbányák voltak, melyeket már a főníciaiak kiépítettek. A keresztyénség idejének kezdetére ugyan már csaknem kimerültek, de Filippit mégis az ókor fontos kereskedőhelyévé tették.
  2. A várost Fülöp, Nagy Sándor apja alapította és róla nevezték el. Egy részét Krenidesnek hívták, amely maga is nagyon régi város volt. Fülöpnek Filippi megalapításával nagyon határozott szándéka volt, mert stratégiailag kedvező helyen feküdt. Egy hegylánc itt választotta el Európát Ázsiától, keletet nyugattól. Éppen Filippinél volt egy hágó, s az Európából Ázsiába vezető utak ezen át vezettek, s így azt teljesen uralni lehetett. Kr.e. 368-ban azért alapította Fülöp a várost, hogy ezt az utat megkaparinthassa. Hasonló okok miatt került sor itt a döntő csatára, amikor Antonius legyőzte Brutust és Cassiust, s ezzel a Római Birodalom fejlődése is eldőlt.
  3. Római kolónia lett Filippi. Ezeken meglepő berendezéssel találkozunk. Létüket kizárólag katonai okoknak köszönhették. Gyakorlat volt, hogy a kiszolgált katonákat, akiknek római polgárjoguk volt, stratégiailag fontos helyre telepítették le. Ezek a csoportok 300 kiszolgált katonából és családtagjaikból állottak. A kolóniák képezték a nagy úthálózatok központját, amelyek az egész birodalomra kiterjedtek. Az utak olyan jók voltak, hogy a katonai megerősítő csapatok rövid idő alatt az egyik kolóniáról a másikra át tudtak menni. Ezek az utak a béke megtartását és a stratégiailag fontos területek feletti uralom biztosítását szolgálták. Nagyon jellegzetesek voltak ezek a kolóniák, mert mindenben megpróbálták Rómát kicsiben utánozni. Nagyon büszkék voltak a római polgárjogukra a lakói, latinul beszéltek, tartották a római szokásokat, a hivatalnokoknak római titulusaik voltak, és ugyanazokat a ceremóniákat gyakorolták, mint Rómában. Álmukban sem jutott eszükbe az a gondolat, hogy az őslakosokhoz igazodjanak. Ez a büszkeség szólal meg a Csel. 16,20-21-ben : “Ezek az emberek zsidó létükre felforgatták városunkat, és olyan szokásokat hirdetnek, amilyeneket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” A Fil. 3,20-ban pedig ezt olvassuk : “A mi országunk a mennyekben van.” Ahogy a római lakosok soha se felejtették el, akármilyen környezetben éltek, hogy rómaiak, ugyanígy nem szabad elfelejteni semmilyen közösségben keresztyén voltunkat.

2. Pál és Filippi

52-ben járt Pál először második missziói útja során Filippiben. Álmában a macedón férfi jelent meg, és kérte : “Jöjj át Macedóniába és segíts nekünk.” Troászból indult Európába, és Neapoliszból utazott tovább Filippibe. Itteni tartózkodásáról a Csel. 16. tudósít. Az ÚSZ. egyetlen fejezete sem ábrázolja Krisztus univerzális jellegét úgy, mint ez. A fejezet középpontjában három személy áll : Lídia, a bíborárus asszony, a jövendőmondó leányka és a római börtönőr. E három személy minden idők keresztyén gyülekezetének jellemző keresztmetszetét képezi. Három különböző nemzetiségű emberről van szó. Lídia Ázsiából való, és valószínű, hogy neve nem tulajdonnév, hanem származási helyére utal: “Lídiából való nő.” A jövendőmondó leányka születése szerint görög, a börtönőr pedig római.

A keresztyén gyülekezet a Római Birodalom e találkozási pontján jött létre. Nemcsak különböző nemzetiségűek voltak ők, hanem különböző szociális háttérből is jöttek. Lídia az ókor egyik legértékesebb árujával, a bíborral kereskedett, és amolyan nagykereskedő lehetett. A leányka rabszolga volt, és a törvények szerint nem is személy, hanem beszélő szerszám. A börtönőr római polgár, és az erős középosztály tagja, aki a civil szolgálatot látta el. Ők hárman a társadalom minden rétegét képviselik.

Ez a fejezet mutatja, hogy milyen nagy a keresztyén hit, mert minden embert átfog.

3. Üldözés

Miután Pált Filippiben üldözik és törvénytelenül bebörtönzik, a várost el kellett hagynia. Később a gyülekezetnek is ez jutott osztályrészül. Pál bátorítja (1,7.) és kéri őket, hogy az ellenfelektől ne féljenek, és tegyék azt, amit tőle láttak. (1,28-30.)

4. Igazi barátság

A filippi gyülekezethez a barátság kötelékével kapcsolódott Pál. Jobban, mint akármelyik másikhoz. Pál büszke volt arra, hogy egyetlen embert és egyetlen gyülekezetet sem terhelt meg anyagilag, hanem saját keze munkájával szerezte meg élelmét. Egyedül a filippibeliek képeztek kivételt. Nem sokkal azután, hogy elhagyta a várost és Thesszalonikába ment, ajándékot küldtek neki. (4,16.) Amikor Athénon keresztül Korintusba utazott, ismét megajándékozták. (II.Kor. 11,9.)

5. A levélírás oka

A levél írásakor Rómában van, börtönben, és többféle szándékkal írja levelét:

  1. Ez egy köszönőlevél. Évek teltek el filippibeli tartózkodása után, és ismét szeretetcsomagot kapott tőlük. (4,10-11.) Ezt köszöni meg.
  2. A levél összefügg Epafroditussal. Úgy látszik, hogy ő nem csupán az ajándékot adta át Pálnak, hanem személyes szolgálatára is ott maradt. Közben beteg lett, honvágya is volt, szomorú volt, mert tudta, hogy odahaza aggódnak érte. Ezért Pál hazaküldte. De nem volt nyugodt, nehogy odahaza léhűtőnek tartsák, ezért nem sajnálta a fáradtságot, hogy ajánlólevelet írjon :”Fogadjátok az Úrban teljes örömmel és becsüljétek meg az ilyeneket, mert Krisztus ügyéért közel jutott a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.” (2,29-30.) Pál maga is börtönben van, szembenéz a halállal, de azon fáradozik, hogy Epafroditus hazatérését megkönnyítse.
  3. Bátorítani akarja a filippibelieket, hogy az előttük álló próbákat kiállják. (1,28-30.)
  4. A levél egy nyomatékos felhívás az egyetértésre. Ezt Krisztus alázatára vezeti vissza. (2,1-11.) A gyülekezetben volt két asszony, akik veszekedtek, és a gyülekezet békéjét veszélyeztették. (4,2.) Voltak hamis tanítók is, akik a gyülekezetet a Krisztus útjáról el akartak téríteni. (3,2.) A levél komoly figyelmeztetés, hogy az egyház egységét meg kell őrizni.

6. A levél szerkezete

Itt ütközünk bele a levél egyetlen problémájába. A 3,2-ben egy törést találunk. Eddig a levélen egy derűs higgadtság uralkodik, most hirtelen minden előzmény nélkül jön egy kitörés : “Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a hamis körülmetéltektől.” Az eddigi szöveggel ez semmiféle kapcsolatban nem áll. A 3,1. után az a benyomásunk támad, hogy Pál befejezte levelét. De hirtelen újat kezd. E törés miatt sok teológusnak az a véleménye, hogy a levél két levélből állt össze, melyeket egybeszerkesztettek. Véleményük szerint a 3,2.-4,3.-ig egy köszönőlevél olvasható, melyet közvetlenül Epafroditus megérkezése után írt. Az 1,1.-3,1.-ig ill. a 4,4-23.-ig terjedő rész viszont jóval későbbi, és Epafroditus vitte magával, amikor visszatért Filippibe.

Mindezek ellenére nincs kényszerítő okunk arra, hogy az egy levelet két levélre daraboljuk. A fent említett törésnek más okai is lehettek:

  1. Miközben írja levelét, új hírek is érkezhettek a nehézségekről, ezért gondolatmenete megtörik, és rögtön reagál azokra.
  2. A legegyszerűbb magyarázat pedig a következő. Ez a levél személyes, és az ilyen soha sem olyan következetesen felépített és átgondolt, mint egy tanulmány. Ilyenkor olyat is írunk, ami éppen az eszünkbe jut. Itt egy magánlevélről van szó, és a témaváltást ez magyarázza.

Pál apostol örömlevelének nevezhetjük ezt az írást. Ismételten visszatérő szavai : öröm, örülni. Szívét a fogságból barátaira irányítja, szívünket pedig az örömre, amit senki el nem rabolhat.