Márk evangéliuma

1. Márk, az evangélium szerzője

Ki volt Márk, aki a róla nevezett evangéliumot írta? Ő volt annak a jómódú jeruzsálemi Máriának a fia, aki a házát az ősgyülekezet alkalmainak megtartásához rendelkezésre bocsátotta (Csel. 12,12.). Tehát kezdettől fogva keresztyén környezetben nőtt fel. Barnabás unokaöccse, akit Pál magával vitt az első missiói útra (Csel. 12,25.). Ez az út Márk számára nem végződött kedvező módon. Amikor a pamfiliai Pergét elérték, Pál azt tanácsolta, hogy menjenek tovább a pizidiai Antiochiába. Itt Márk elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe (Csel. 13,13.). Talán azért történt ez, mert az akkori világ egyik leghírhedtebb útján nemcsak nehéz volt az utazás, hanem a rablók miatt veszélyes is. Az is közrejátszhatott, hogy Pál magának igényelte a vezető szerepet és Márknak nem tetszett, hogy nagybátyja háttérbe szorult. Talán azért ment haza, mert nem tetszett neki, amit Pál tett. Chrisostomos, a keleti egyház legnagyobb prédikátora azt írja, hogy nagyon vágyakozott édesanyja után, ezért ment haza. Amikor Pál és Barnabás a második missziói útjukat tervezik, Barnabás szívesen magával vitte volna ismét Márkot, de Pál tiltakozott ez ellen (Csel. 15,37-40.). Emiatt Pál és Barnabás megharagudtak egymásra és többé nem dolgoztak együtt. Néhány esztendőre eltűnik Márk. A hagyomány szerint Egyiptomba ment és ott megalapította az alexandriai gyülekezetet. Amikor ismét feltűnik, nagy csodálatukra Pál mellett van fogságában (Kol. 4,10.). Egy másik fogságból írt levelében segítőtársai közé sorolja (Fil. 24.). Röviddel halála előtt Timótheusnak ezt írja Pál: “Márkot vedd magad mellé, hozd magaddal, mert hasznát veszem a szolgálatban.” (II.Tim. 4,11.)

2. Márk információs forrásai

Egy tudósítás értéke attól függ, hogy milyen információs forrás állott az illető rendelkezésére. Ezért tegyük fel a kérdést: Honnan merítette Márk Jézus életére és munkálkodására vonatkozó ismereteit? Mivel az első keresztyének között nőtt fel Jeruzsálemben, olyan embereket hallhatott ott beszélni, akik Jézust személyesen ismerték. Papias említi, hogy Márk evangéliumánál Péter apostol prédikációinak anyagáról van szó. Márk és Péter valóban közel állottak egymáshoz, hiszen fiának nevezi Márkot (I.Pt. 5,13.). Papias egyházatya így tudósít: “Márk, aki Péter tolmácsa volt, gondosan leírta szép sorjában, amit Krisztus mondott és tett. Ő maga ugyan nem hallotta az Urat és nem volt az Ő tanítványa, de egy későbbi időben Péter kísérője, aki a keresztyénekhez szóló tanítását praktikusan összeillesztette, anélkül, hogy arra vállalkozott volna, hogy szisztematikusan visszaadja az Úr szavait. Márk nem követett el jogtalanságot, amikor emlékezetből leírt némely dolgokat, vagy megmásított, mert nem hallásból, hanem emlékezetből közölte azokat.” Tehát azt látjuk, hogy Péter prédikációinak emlékezetből történő leírásáról van szó. Ily módon két, rendkívüli jelentősége van Márk evangéliumának. Egyrészt a legrégebbi evangélium, amely röviddel Péter halála után keletkezett (Kr.u. 65.), másrészt nem csekélyebbről tudósít, mint arról a híradásról, amelyet Péter Jézusról tanított és prédikált. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk: Márk evangéliuma Jézus életének egyik legközelebb álló szemtanúja tudósításából származik.

3. Az “elveszett” befejezés

Márk evangéliumának az is érdekessége, hogy eredeti formája a 16,8-al befejeződött. Ezt két oknál fogva állíthatjuk:

  1. A Mk. 16,9-20. szakasz egyetlen jelentősebb, korábbi kéziratban sem szerepel.
  2. A görög stílus olyan mértékben különbözik az előzőekétől, hogy lehetetlen feltételezni ugyanazt a személyt szerzőként.

Mi történt? Lehetséges, hogy Márk meghalt, talán mártírumot szenvedett, mielőtt kész lett volna művével. Talán - ez a valószínűbb - volt olyan idő, amikor az evangéliumból még csak egy példány létezett, s az utolsó rész tekercse, amelyre íródott, elszakadt.

4. Márk evangéliumának jellemző vonásai

  1. Valamennyi rendelkezésünkre álló írás közül Márk ábrázolja legközvetlenebbül Jézus életét, mert az volt a célja, hogy olyannak mutassa be, amilyen valójában volt. Valaki egyszer Jézus élete másolatának nevezte. Másvalaki pedig arról beszélt, hogy ez az evangélium egy kedves, élő emlékezésből íródott. Aki Jézus életéhez közel akar kerülni, Márkra kell támaszkodnia, mert ő Jézus életének tényeit olyan egyszerűen és mégis olyan érdekfeszítően mondja el, amennyire ez egyáltalán lehetséges.
  2. Jézus isteni voltának hangsúlyozása soha nem mellékes. Művét a hit megvallásával kezdi: Nem hagy semmi kétséget afelől, hogy kinek tartja Jézust. Újra és újra beszél a hallgatókra gyakorolt hatásáról, arról a tiszteletről és csodálatról, amelyet kiváltott (1,22.). Nemcsak a tömeg lepődött meg, hanem tanítványai is (4,41.; 6,51.; 10,24.). Jézus Márk számára nem egy ember az emberek között, hanem Isten az emberek között.
  3. Ugyanakkor egyetlen más evangélium sem ábrázolja olyan emberinek Jézust, mint Márk. Ezért a későbbi evangéliumok szerzői ezt csekély mértékben megváltoztatták, mert a Márk mondanivalója csaknem megijesztette őket. Pl. Jézus megkísértésénél Márk ezt írja: “A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába.” (1,12.) Máténak és Lukácsnak nem tetszik ez és finomítják: “Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába.” (Mt. 4,1.; Lk. 4,1.) Senki se beszél olyan sokat Jézus érzéseiről, mint Márk. Háborgott lelkében (7,34.), megszánta népét (6,34.), csodálkozott hitetlenségükön (6,6.), megkedvelte a gazdag ifjút (10,21.), megéhezett (11,12.), elfáradt (6,31.). Úgy beszél Jézusról ez az evangélium, mint aki hozzánk hasonlóan érez (4,4.). Márk legfontosabb sajátosságához tartozik, hogy elbeszélésében olyan apróságokat is említ, amely a szemtanú tudósításának sajátja. Jóllehet Máté is beszámol arról, hogy Jézus gyermekeket hívott magához, de Márk hozzáfűzi, hogy “átkarolta őket” (9,36.). Jézus gyöngédsége jut itt kifejezésre. Az 5000 ember megvendégelésénél csak Márk tudósít arról, hogy százas és ötvenes csoportokba ültette őket (6,40.), zöld volt a fű (6,39.). Csak ő jegyzi meg, hogy utolsó alkalommal, Jeruzsálembe menetelkor a tanítványai előtt ment (10,32.). Ezzel a kis mondattal Jézus magányosságát fejezi ki. A tenger lecsendesítésénél csak egyedül ő írja: “a hajó hátsó részében…a vánkoson aludt.” (4,38.) Semmi kétség afelől, hogy Péter emlékezésének szemüvegén lát (4,5.). Márk egyszerűsége és realizmusa a görög stílusában is kifejezésre jut. Egyáltalán nem művészi a stílusa, hanem olyan, mint egy gyereké. Egyik kijelentés követi a másikat és csupán ez a szó köti össze : “és”. Szívesen használja az “azonnal, tüstént” kifejezést. Csaknem harmincszor fordul elő nála (”euthus”). Törekszik arra, hogy a tudósítását mások számára is olyan élővé tegye, mint a maga számára. Szívesen használja az elbeszélő jelent (2,17.; 14,43. stb.). Gyakran arám szavakkal idézi Jézust: “talitha qúmi” (5,41.), “korban” (7,11.), “effata” (7,34.), “abba” (14,36.), “éli, éli…” (15,34.). Ha Péter Jézus hangját komolyan akarta venni, nem tudta ezt másként tenni, mint úgy, hogy Jézus anyanyelvén adta vissza.