A zsidókhoz írt levél

A Zsidó levél az ÚSZ. többi irataihoz képest nagy nehézségek elé állít bennünket. Már a keletkezési idején sem volt könnyű megérteni. A levél szerzője, aki képzett theológus volt, írásával eredetileg csak a képzettek kis köréhez fordult. Az ószövetségi ismeretek, a zsidó áldozati kultusz, amiről a levél szól, csak kevesek megértésével találkozott. Ha már akkor nehéz volt megérteni, mennyivel inkább az ma, de megéri a fáradtságot, hogy ezért küzdjünk. Az ÚSZ. egyetlen irata sem ad olyan dicsőséges képet Jézusról, mint ez. Emberségének és istenségének teljes dicsőségét bemutatja.

1. A kettős háttér

A levél szerzője gondolatait kettős háttérből eredő forrásból táplálkozva fejti ki. Egyfelől ez a görög háttér. Platon óta vallották a görögök, a valóságos és nem valóságos, látható és láthatatlan, idői és örökkévalók közötti ellentétet.A görög felfogás szerint a valóság világából e földön csak egy szegényes, árnyékszerű, tökéletlen képmás érvényesül. Platon véleménye az volt, hogy ez a világ a tökéletes formáknak, ősképeknek, ideáknak csak egy tökéletlen képmása. Véleménye szerint Isten a világot változhatatlannak és örök mintának teremtette. Ehhez képest a világ csak egy kópia. A zsidó-hellenista filozófus, Philo ezt az elképzelést átvette és ezt mondotta: “Isten kezdettől fogva tudta, hogy semmi sincs az észlelhető tárgyak között, ami hibátlan lenne, ha az nem a szellemi ősképet és a szellemi ideát formázza.” Cicero az emberi törvényekről így vélekedett: “az igazi törvénynek és a hamisíthatatlan igazságoknak mi nem a valódi képét birtokoljuk, aminek mi örülünk, az csak árnyék, egy vázlat csupán.” Az ókor más, számos filozófusának is ez volt a véleménye. gy a feladat nem más, mint ettől az árnyékvilágtól elszakadni és a valóságot, az igazságot elérni. Éppen ebben tudna Krisztus segíteni, állítja a Zsidó levél szerzője. A görög háttér mellett a Zsidó levél szerzője számára jelen volt a zsidó háttér is. A zsidóságban veszélyes volt Isten közelébe kerülni. “Egyetlen ember sem élhet, aki engem látott.” (Ex. 33,20.) Jákób is így kiált fel Penielnél: “Láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam.” (Gen. 32,31.) Amikor Manoach tudatára ébredt, hogy ki volt nála, ijedten mondta feleségének: “Bizonnyal meghalunk, mert Istent láttuk.” (Bírák 13,22.) A legnagyobb zsidó ünnep a nagy engesztelés napja volt. Csak ezen a napon léphetett be a főpap a szentek szentjébe, ahol Isten lakozott elképzelésük szerint. E tény kapcsán jutott el a zsidóság a szövetség gondolatához. Ez azt jelenti, hogy Isten jóságából, arra rá nem szolgálva, Izráelhez közeledik és egy egészen különleges kapcsolatot engedélyez. A zsidók egyedülálló módon Isten népévé lettek és Istenükhöz különleges módon járulhattak, amely független a törvény megtartásától. Az Ex. 24,3-8. drámai módon ábrázolja ahogy a zsidó nép fogadja ezt a szövetséget és a törvényt átveszi. Attól kezdve Izráel Istenhez fordulhatott, de csak akkor, ha a törvényt megtartotta. Aki a törvényt megszegte, bűnössé vált és ez megakadályozta Istenhez menetelét, egy gát emelkedett Isten és a nép közé. Ennek az akadálynak az eltávolítását szolgálta az egész lévita papság és az egész áldozati kultusz. E módon az Istennel való zavartalan kapcsolat helyreáll, de az élet megtanította az embereket arra, hogy az áldozat mégse képes ezt elvégezni. Újra meg kellett ismételni, a papok maguk is bűnös emberek, saját bűnükért is be kell mutatni az áldozatot és végül is a bűnös bűnét nem tudta elvenni. Az egész áldozati rendszer hatástalansága abban mutatkozott meg, hogy töretlenül folytatni kellett.

2. A tökéletes pap és a tökéletes áldozat

Az embereknek tökéletes papra és tökéletes áldozatra volt szükségük, egy olyan valakire, aki olyan áldozatot mutat be, amely egyszer s mindenkorra megnyitja az Istenhez vezető utat. Krisztus tette ezt - állítja a Zsidó levél szerzője. Ő a tökéletes pap, mert Ő egyszersmind tökéletes ember és tökéletes Isten. Embervoltában az embereket vitte Isten elé, Isten voltában Istent az emberekhez. Ő bűn nélküli. Olyan tökéletes áldozatot mutatott be, melyet soha többé nem kellett megismételni. A levél szerzője a görögöknek ezt üzeni: Ti keresitek az árnyékvilágtól a valósághoz vezető utat; Krisztusban fogjátok megtalálni. A zsidóknak pedig ezt mondja: Keresitek a tökéletes áldozatot, mely az Istenhez vezető utat megnyitja; ezt Krisztusban találjátok meg. A levél szerzője szemében a földön Jézus az egyetlen személy, aki az igazsághoz és az Istenhez vezető utat járhatóvá teszi. Ez a levél tulajdonképpeni alapgondolata.

3. Az Újszövetség rejtélye

Jóllehet, mindez világos, mégis e levél titokzatos. E.F. Scott írja: “A Zsidó levél sok tekintetben az Újszövetség rejtélye.” Ha keletkezésének idejét, a levél címzettjeit és szerzőjét meg akarjuk állapítani, találgatásokra vagyunk kárhoztatva és sötétben tapogatózunk. A levél története is azt bizonyítja, hogy a bennünket körülvevő titok miatt egy bizonyos mértéktartással és bizalmatlansággal találkozunk. Viszonylag hosszú ideig tartott, míg a levél az Újszövetség vitathatatlan részévé lett. A Muratori kánon egyáltalán nem említi. Alexandriai Kelemen és Origenész ugyan ismerték és szerették, de abban egyetértettek, hogy nem feltétlenül kell a Bibliába felvenni. Cyprianus se említi, Tertullianus és Eusebius is a vitatható iratok közé sorolja. Csak Athanasius idején, a IV. század közepén dőlt el végérvényesen, hogy az újszövetségi kánon része lesz, de még Luther se volt biztos benne, hogy jól döntöttek.

4. A Zsidó levél keletkezési ideje

Az egyetlen kiinduló pontot maga a levél közli. Keletkezési idejének egyértelműen a második keresztyén generációt nevezi meg (2-3.). A címzettek hallották az Urat, a hitben már nem voltak frissen megtértek és már nagykorúaknak kellett volna lenniük (5,12.). Már hosszú időre tekinthettek vissza, ezért figyelmezteti őket, hogy emlékezzenek a korábbi időkre (10,32.). Jelentős múlt áll mögöttük, mártírjaikra kell figyelniük, hogy azok lelkesítsék őket (13,7.). Őket viszont még nem üldözik (12,4.). Ugyanilyen egyértelmű, hogy kegyetlenségeket kell elviselniük és javaikat elrabolták (10,32-34.). Mindent összevetve világos, hogy a címzetteket üldözés fenyegette. Mindebből biztosan csak azt állíthatjuk, hogy a levélnek akkor kellett keletkeznie, amikor még közvetlenül nem üldözték a keresztyéneket, de kortársaik nem szívlelték őket. Az első keresztyén üldözés Nero alatt 64-ben volt, a második Domitianus uralkodása idején. Valamikor a kettő között keletkezett a levél, valószínűleg 80 tájékán.

5. A levél címzettjei

Itt ismét a levél utalására figyeljünk. Az bizonyos, hogy nem nagy gyülekezetnek íródott, mert annak neve nem ment volna feledésbe. Ugyanakkor hosszú ideje fennálló gyülekezethez íródott (5,12.), amely jelentős üldözést élt át. Híres vezetői voltak (13,7.). Nem közvetlenül az apostolok alapították (2,3.). Nyomorúságuk és bőkezűségük ismert (6,10.). A levélben egy direkt utalást is találunk. Az áldáskívánások és köszöntések között ezt olvashatjuk: “Köszöntenek titeket az Itáliából valók.” (13,24.). Az eredeti szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy a levelet Itáliából írták, vagy éppen oda írták. Valószínűleg valaki, aki Itáliában telepedett le, de valamilyen oknál fogva külföldön tartózkodott és ezt a levelet onnan küldi. De nem valószínű, hogy a római nagy gyülekezetnek, mert akkor a felirata bizonyosan említené. A levél olvasásakor az a benyomásunk támad, hogy egy hasonló gondolkodású emberekből álló kis csoportnak írták. Az 5,12. szerint a címzettek már hosszú ideje tanulták a keresztyén hitet. Mindehhez társul még, hogy a levél az Ószövetség ismeretét feltételezi, úgyhogy csak arról lehet szó, hogy egy tanító a másiknak ír. Ma azt mondanánk, hogy egy theológiai professzor a keresztyének egy kis csoportjának írja. Bizonnyal ez az ő tanítójuk volt, és attól félt, hogy a többiek elfordulnak a hittől és ezt akarja megakadályozni. A levél kezdete nem páli stílusú, de a szokásos áldáskívánással és köszöntéssel fejeződik be. A szerző “figyelmeztető szó”-nak nevezi írását.

6. A levél szerzője

Ki írta a Zsidó levelet? Erre a legnehezebb felelni. Épp emiatt áll az újszövetségi iratok perifériáján. A levél felirata mindössze ennyi: “Héberekhez írt levél”. A szerzőt nem említi. Kezdetben senki sem tulajdonította Pálnak. Alexandriai Kelemennek az volt a véleménye, hogy Pál apostol írhatta, de héberül. Mégis úgy véli, hogy ezt Lukács görögre fordította, mert stílusa eltér a Pálétól. Origenész híres megjegyzése: “Csak Isten tudja, hogy ki a levél szerzője.” Tertullianus Barnabást tartja szerzőnek. Hieronymus se tartja páli levélnek, Augustinus is így vélekedik. Luther is kizártnak tartja, hogy Pál a szerzője. Kálvinnak is ez a véleménye. Mégis hogyan történt, hogy kapcsolatba hozták Pál apostollal? Valószínűleg így: Amikor lassan végérvényessé vált az újszövetségi kánon, el kellett dönteni- magától értetődően viták közepette-, hogy mely könyvek kerülnek bele, melyek nem. A kérdés eldöntéséhez egy meghatározott próba szolgált. Olyan apostolnak, vagy férfinak az írásáról van-e szó, aki közvetlen kapcsolatban volt az apostolokkal? A Zsidó levél az egész egyházban ismert és becsült volt. A legtöbben Origenész nézetét osztották, és mivel a levelet olvasták, szerették és kívánták a kánonba való felvételét, csak egyetlen út maradt: Pál 13 leveléhez sorolni.

Ki írhatta mégis a levelet? Sokakat tartottak szerzőnek, melyek közül hármat említünk:

  1. Tertullianus Barnabást tartotta a levél írójának. Ezt így támasztja alá: Ciprus szigetéről származott, ahol jó görög nyelvet beszéltek. E levél is a legjobb görögséggel íródott. Lévita volt (Csel. 4,36.) és az újszövetségi szerzők mindegyikénél pontosabb ismeretekkel rendelkezett az ószövetségi papság és áldozati kegyesség dolgában. “Vigasztalás fiának” nevezték. A megfelelő görög szó a “paraklesis”, ahogy a Zsidó levél önmagát jelöli (13,22.). Barnabás azon kevesek közé tartozott, akit a görögök és a zsidók egyaránt elfogadtak és mindkét gondolatvilágban otthonos volt. Ha tényleg ő írta a levelet, nagyon érdekes, hogy neve feledésbe ment.
  2. Luther meg volt győződve, hogy Apollós írta. Alexandriai származású zsidó volt, ékesszóló és járatos az írásokban (Csel. 18,24.; I.Kor. 1,12.). A levél szerzője alaposan ismerte a szent iratokat, ékesszóló volt, gondolkodási módja és érvei megfelelnek egy Alexandriából származó kulturált emberének.
  3. Von Harnack véleménye pedig az volt, hogy Aquilla és Priscilla személyéhez kötődik a levél. Aquilla a keresztyén hit tanítója volt (Csel. 18,26.), házigyülekezet volt otthonukban (Róm. 16,5.). Von Harnack szerint a levél azért kezdődik köszöntés nélkül, mert egy nőtől származik, akinek a tanítás nincs megengedve.

A feltevéseket összefoglalva Origenésszel mi is azt mondhatjuk: “Egyedül Isten tudja, hogy ki írta a Zsidó levelet.”