csecsy.hu

„Echthros” a görögben használatos az „ellenségre” és az „echthra” az ellenségeskedésre (gyűlölségre). Az Újszövetségben a Gal 5-ön kívül még két másik helyen fordul elő. A Rm 8,7-ben Pál írja, hogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel. Az Ef 2,14 és 16-ban az „echthra” az elválasztó kerítés, amely a zsidókat és pogányokat egymástól elválasztotta, addig, míg őket Jézus Krisztus egy testé nem illesztette.

Az antik világban háromféle mód volt az ellenségeskedésre, melyek máig is állandóan ismétlődnek:

1. Az osztályok egymásközti ellenségeskedése. Platón leírja, hogy minden városban polgárháború volt a vagyonosok és vagyontalanok között. Minden közösségben ellentét adódhat az osztályok között, melyet a rosszindulatú emberek könnyen a saját rosszindulatú céljaikra fordíthatnak.
2. Ellenségeskedés volt a görögök és a barbárok között. Platón azt mondta erre: ez egy vég nélküli háború. Sokrates követelte, hogy Homérosz mindig a görög ifjúság tantervéhez tartozzon, mert Homérosz az örök szakítást megmutatta a görögök és barbárok között. A görögök azt hitték, hogy a természet kezdettől fogva két teljesen különböző emberfajt tervezett — görögöt és barbárt — és hogy ez a két típus alapjában véve különbözik. Megjegyzésre méltó, hogy ez a megkülönböztetés milyen elbizakodott volt. A barbár egy olyan ember, aki „bar-bar”, azaz aki nem görögül beszélt. Hogy létezik — kérdezte az ógörög történetíró, Kteisias –, hogy vannak emberek, akik csak ugatni tudnak, s valaha uralkodtak a világon? A görög nyelvnek ez a kritériuma utal a magasan civilizált nemzetekre, mint az egyiptomiakra, a föníciaiakra, a perzsákra és a gazdag lydiaiakra a barbárok soraiban. Aristoteles azt gondolta, hogy a világ éghajlata az, ami ezt a különbséget fenntartotta. A hideg északi országok lakosai nagyon bátrak voltak és telve energiával, azonban kevés volt az értelmük és képzésük, a melegebb déli országok emberei, a mai Kisázsiában ezzel szemben nagyon intelligensek voltak, kultúrával és képzettséggel rendelkeztek, azonban kevés bátorsággal és energiával bírtak.

Csak a görögök éltek olyan klímában, amely természettől arra volt kijelölve, hogy tökéletes karaktert hozzon létre. A görögök számára a barbárok természettől fogva rabszolgák voltak, akiket a felsőbbrendű görögök jogosan rabszolgaságba alacsonyítottak, vehetők és eladhatók voltak. A nem görögökkel szembeni magatartás világosan kifejezésre jut Plutarchos leírásában a történetíró Herodotosról. Herodotosnak kielégíthetetlen és mindent átfogó kíváncsisága volt. A nagy tettek neki egyszerűen nagy tettek voltak, függetlenül attól, hogy azt görög vagy nem görög vitte véghez. Ő mentes volt a jogi előítéletektől. Ezért nevezte őt Plutarchos „philobarbars”-nak, a barbárok barátjának.

Megjegyzendő, az Újszövetségnek két helyén fordul elő az „echtra” szó. (Ef 2,14.16). Hivatkozással arra a viszonyra, mely az antik világban a zsidók és a pogányok között fennállt, ez az ellenséges fal, ez a régi viszály. A gyűlölet volt mind két oldalon. A rómaiak a zsidó vallásról úgy beszéltek, mint barbár babonáról (Cicero, Pro Flaco 28). Apion azt állította, hogy a zsidók a menny, a föld és tenger Istenére esküdtek, hogy más nemzet emberével szemben sohasem fognak jóindulatot mutatni, különösen a görögökkel szemben. (Josephus, Apion ellen 1,34; 2,10). A zsidók a pogányokat tisztátalanoknak tartották. A gyűlölettel teljes zsidók a pogányokat nem tartották jobbnak a tisztátalan állatoknál, Istentől gyűlöltek és a pokol tüzére rendeltek. A zsidó exkluzivitás lényeges alkotórésze a zsidóságnak, és az antiszemitizmus nem újkeletű jelenség.

A faji előítéletek és a megkeseredés vasfüggönye nem új.

3. Lehet ellenségeskedés két ember között. Itt a legegyszerűbb az „echthra” szót ellentétes fogalmakkal magyarázni. Az „agape” pontos ellentéte az „echthra”-nak. Az „agape”, a szeretet a legelőkelőbb keresztyén erény, egy ember magatartása, aki keserű gondolatokat egy másik emberrel szemben soha nem táplál, és embertársával szemben mindig a legjobbat akarja, függetlenül attól, hogy mások mit gondolhatnak róla. „Echthra” ezzel szemben olyan gondolkodásmód, mely választófalat emel és kardot ránt. „Agape” jellemzi a kölcsönös bizalomra és barátságra törekvést. Az egyik a test munkája, a másik a Lélek gyümölcse.