Dichostasia - Civódás, viszálykodás, széthúzás, harag, ellenségeskedés
„Dichostasia” nem nagyon ismert szó, sem vallási, sem az általános görög nyelvhasználatban. Pál apostolnál fordul elő a Galata levélben és még egyszer a Rm 16,17-ben, ahol az apostol a római keresztyéneket figyelmezteti, hogy kerüljék azokat, akik széthúzást és botránkozást okoznak. Az apokrif iratokban az 1Makk 3,29-ben jelenik meg és nemzeti széthúzást, nyugtalanságot jelent, melyet a múlttal való erőszakos szakítás követ egy új és kíméletlen törvényhozás által.
Herodotos arra a helyzetre használja, mely akkor adódik, amikor egy hadseregben a két parancsnok közül az egyik a harc közben az ellenfélhez pártolt.
Az ilyen cselekedet feltehetően megosztást eredményez. Platon Theognis kijelentését idézi, mely szerint a „dichostasia” idején egy hűséges ember saját súlya szerinti arany súlyának megfelelő értékű. Ez a szó olyan állapotra vonatkozik, amikor (szakadás) megosztottság alakul ki az emberek között, ahol viszály fejlődik és az egység széttört lett. „Dichostasia” szó szerinti jelentése: szétállni s olyan állapotot jelez, melyben minden közösség és együvétartozás felbomlik. Sajnos ez a helyzet az emberek között gyakran előfordul. Megosztottság előfordul egyes személyek között is. Két ember között lehetséges, hogy kapcsolataik annyira szétszakadnak, hogy többé se hallani, se látni nem akarják egymást. Egy közösség munkája a tagok közti viszály miatt nehézzé válik. Osztályok között is lehetséges a szakadás. Valójában politikai világnézetek is vannak, melyek nem máson alapulnak, mint az osztályharc szükségességén. Jézus szavai Mt 12,25-ből ma is olyan megszívlelendő, mint 2000 évvel ezelőtt: „Minden ország, amelyik önmagával meghasonlik, elpusztul és minden város vagy ház, ha önmagával meghasonlik, nem tud megállni.”
Az egység megtart, az egyenetlenség bukáshoz vezet. Ez az igazság maradandó!
Szakadás lehetséges különböző pártokban. Az angol esszéíró, Macaulay így emlékeztet a római köztársaság nagy idejére: „senki sem egy pártért és mindenki az államért volt.” Szomorú látni, amint egy modern demokratikus államban pártpolitikus a nemzet veszélyéből és szerencsétlenségéből tőkét akar kovácsolni és úgy cselekedni mintha a nemzet jóléte csak egy kő lenne a pártpolitika és a pártharc játékában.
Van faji elkülönülés. Még mindig léteznek társadalmi formák, melyek embert bőrük színe miatt kizárnak a közösségből. Kevés szó jellemezheti jobban a keresztyén etika tagadását, mint az „apartheid” szó.
Van teológiai szakadás is. Az „odium theologicum” - teológia megvetése nem új. Éppen a teológia körében fordul elő ismételten, hogy az embereket vezérszavakkal megpecsételnek eretnekké nyilvánítanak.
Akadnak egyházszakadások. A jelenlegi legnagyobb probléma, talán az egyház legnagyobb bűnének látszik a megosztottság, az egység hiánya. Kagawa, a nagy japán evangélista, ekképpen fejezte ki fájdalmát a széthúzáson: „Nem beszélek jól angolul és gyakran, amikor denominációt mondok, azt gondolják, hogy kárhozatot mondhattam - és nekem mindkettő ugyanazt jelenti.”
A „dichostasia” szónak felhívásnak kell lenni, hogy magunkat megvizsgáljuk, mielőtt másokat kritizálnánk. Semmi sem egyszerűbb, mint előtételeket alapelvekkel, s az ostoba makacsságot az állhatatos (kitartó) határozottsággal felcserélni. Egy keresztyénnek gyakran egyedül kell állnia, de jól teszi, ha magát megvizsgálja, ha úgy veszi észre, hogy nézetei attól a közösségtől, melynek tagja, elválasztják. Lehet, hogy igaza van, de ez nagy felelősség, hogy közösségben okot adunk a megosztásra.
