csecsy.hu

„Akoluthein” általánosan használt görög ige, melynek jelentése: követni. E szót sokféle módon, sokféle összetételben lehet használni, s valamennyi gazdagabbá teszi a keresztyének számára a szó jelentését. Először vizsgáljuk meg használatát és jelentését a klasszikus görögben.

1. Általában katonáknál volt általános a használata, akik vezetőjüket, parancsnokukat követték. Xenophon szól a tábornokokról, főemberekről, kik vezérüket követték, akiért harcoltak (Anabasis 7).
2. Használták rabszolgára vonatkozóan, ki a gazdáját követi, vagy őt kíséri. Theophrast azt mondja a bizalmatlan ember karakteréről szóló tanulmányában, hogy egy ilyesvalakinek rabszolgára van szüksége, aki előtte megy inkább, mint utána, mint az rabszolgánál szokásos, s ezáltal biztos lehet, hogy a rabszolga nem szökik meg (Characteres 18).
3. Általában használták másvalaki tanácsát, vagy nézetét (véleményét) követni vagy annak engedelmeskedni értelemben. Platón azt mondja, hogy az embernek a filozófiának és az állam vezetésének természetét meg kell találnia és mindazoknak is, akik természettől fogva követésre rendeltettek (Állam 474).
4. Ezt a szót arra is használták, hogy az engedelmességet a törvénnyel szemben kifejezze. Egy város törvényeinek követése a saját, egyéni életre és magatartásra vonatkozó normát jelenti.
5. Továbbá jelenti egy szerződés fő gondolatának, vagy bizonyítási eljárásának követését. Ha Sokrates egy nehezen követhető gondolatmenetet meg akart világítani, azt mondta: “Jöjj és próbálj meg követni és megállapítani, hogy ezt az ügyet megfelelő módon tisztázni tudjuk” (Platón: Az Állam 474).
6. A papiruszokban az „akoluthein” gyakran így fordul elő: valakihez csatlakozni, hogy tőle szívességet kapjon. Valaki tanácsot ad a másiknak: “…Ptollarion-hoz tartsd magad… tartsd magad hozzá és a barátja leszel.” Ennek értelme: valakit követni, míg végül is eléred, amit tőle kívánsz.

Minden egyes szóhasználat megvilágítja a keresztyén élet jelentőségét. A keresztyén ember olyan, mint a katona, aki Krisztust követi és vezérének parancsolatai iránt azonnal engedelmeskedik. A keresztyén éppen úgy él, mint egy rabszolga, ki engedelmeskedik, ha Ura szól. A keresztyének Krisztus által útmutatást és vezetést kérnek és alázatosak, hogy minden irányítását kövessék. A keresztyén szeretné a mennyei királyságban a polgárjogot elnyerni. Ehhez ennek a birodalomnak törvényei szerint kell élnie. A keresztyén egy tanuló és hallgató, ki Jézus szavára hallgat és szándékát követni ezáltal napról napra többet tanul, mesterének bölcsességéből.

A keresztyén mindig olyan ember helyzetében van, ki kegyelmet és segítséget keres, melyet Krisztus adhat számára.

Most nézzük meg, hogy az Újtestamentum az “akoluthein” szót hogyan használja, mert gyakran előforduló kifejezés.

1. Ez vonatkozik a tanítványokra, kik az ő különböző mesterségüket, foglalkozásukat elhagyva, Jézust követték. Ebben az értelemben szól a Péterről és Andrásról (Mt 4,20; Mk 1,18). A Jézust követő két jánostanítványra is alkalmazható, akik követték Jézust mikor Keresztelő János az Isten bárányára mutatott (Jn 1,37). Az evangélium leírja a tanítványok reakcióját a csodálatos halfogás után, akik mindent elhagytak és követték Jézust (Lk 5,11). A Mt 19,27-ben a tanítványok elmondják, hogy ők mindent elhagytak, hogy Jézust kövessék. Az embereknek azt a szándékát is leírja a Mt 8,19 és Lk 9,59.61, mikor Jézus azt tanácsolja, hogy még meg kell gondolni, ha követésének kockázatát magukra vállalják.
2. Jézus ugyanazt a szót használja, mikor az embereket felszólítja követésére. Az Úr ajkán ez a szó egy felszólítás, egy követelés. Ez az Ő parancsa Mátéhoz: “kövess engem” (Mk 2,14; Lk 5,27; Mt 9,9). Ez Jézus hívó szava Fülöphöz (Jn 1,43), végső parancsa Péterhez (Jn 21,19.22), felhívása a gazdag ifjúhoz, aki nem követte (Mt 19,21; Lk 18,22). Az az ő parancsa mindazokhoz, kik őt csak bizonyos feltételek mellett szerették volna követni, hogy vegyék fel magukra a keresztjüket és kövessék őt (Mk 8,34;10,21; Mt 10,38; 16,24; Lk 9,23).
3. Nagy általánosságban arra a sokaságra is használják ezt a szót, mely Jézust követte (Mt 4,25; 8,1; 12,15; 14,13; 19,2; 21,9; Mk 3,7; 5,24; 11,9; Jn 6,2). Itt szoros kapcsolatban áll a szó használata a papiruszokban előforduló jelentéssel, ahol arról van szó: valakihez ragaszkodni, míg kérése teljesül. Jézust a tömeg gyakran azért követte, hogy gyógyító erejét megtapasztalják, gyakran követte Őt, hogy szavait meghallják és gyakran — különösen a földi élete végén — követték Őt azzal az álmélkodó csodálkozással, hogy lássák mi történik vele. Másik példa a szó használatára a Mt 9,27-ben található, ahol is a két vak azt mondja, hogy ők Jézust követték, mert ezáltal szeretnének meggyógyulni.
4. Jézust az emberek gyakran hálából követték. A két vakról, Mt 20,34-ben olvassuk, hogy Jézust követték, miután szemük világát visszanyerték, ugyanez áll a Lk 18,43-ban és Bartimeusról a Mk 10,52-ben. Követték, mert a hála Jézushoz kötötte őket.
5. Mk 2,15-ben szerint a bűnösök követték Jézust. Ez a szónak a legjelentőségteljesebb használata. Jézusnál találták meg azt amire szükségük volt. Egyes farizeusok kerülték volna Őt, de mégis követték, mert tudták, hogy ő ismeri és megérti.

Az “akoluthein” szó különböző használataiból a Jézus követésére nézve 5 megállapítást tehetünk.

1. A tanítványok követték Jézust a világos és kényszerítő felszólítás, miatt.
2. A sokaság követte Jézust, mert olyan dolgokat óhajtottak, amit csak Ő adhatott.
3. A bűnösök követték Őt, mert érezték, hogy az ő törött életüket egyedül Ő tudja rendbe tenni és megújítani.
4. A vakok követték Őt, mert ők látók lehettek, ők csodatévő erőt akartak megtapasztalni.
5. A vak követte Jézust mérhetetlen hálából, mert megnyíltak szemei.

Összefoglalva látjuk, mi tudja az emberi szívet megmozgatni, hogy Jézushoz közeledjenek. Azonban azt is megéri, hogy az “akoluthein” szónak az evangéliumokban való további előfordulását megvizsgáljuk.

1. El kell ismernünk, mit követel tőlünk a követés.
   1. Jézus követése megkívánja a költségek újraszámlálását. Lk 9,59-ben látja Jézus, hogy az embereket visszatartja az ő követésétől, amíg ők nem biztosak abban, hogy ő mit cselekszik. Jézus nem akar olyan követőt, akinek hibás elképzelései vannak és nem akar tisztán érzelmi, meggondolatlan döntéseket.
   2. Jézus követése áldozatot követel. Ismételten rámutat az Írás arra, mi mindent hagytak el az emberek, hogy Jézust kövessék (Lk 5,11; Mt 4.20,22; 19,27). Ennek értelme a következő: Jézus követése azt jelenti, 24 órás munkaviszonyban állani. Ma az a különbség, hogy Jézus követjük, oly módon, hogy őt munkánkkal szolgáljuk és nem munkánk elhagyása által. Az a mi szolgálatunk, hogy ott tanúskodjunk róla, ahová bennünket állított.
   3. Jézus követése a kereszt vállalását, felvételét jelenti (Mt 16,25; Mk 8,34; Lk 9,23). Ennek alapja az, hogy — aki Jézust követi — nem teheti tovább azt, amit maga szeretne tenni.

Jézus követése lemondást jelent a kedvtelésekről, a szokásokról, célokról, nagyravágyó törekvésekről. Jézus követése mindig az önfeladás tényét tartalmazza és az sohasem könnyű.

2. Az is meg kell látnunk, mit ad nekünk Jézus követése. János evangéliumában erre két nagy ígéretet is találunk.
   1. Jézus követése azt jelenti, hogy nem a sötétségben járunk, hanem a világosságban (Jn 8,12). Ha az ember saját útját járja, akkor a bizonytalanság sötétjében jár. Ez az út a bűn sötétségében végződik. Jézussal járni azt jelenti, hogy az ő útját bizonyosságban járjuk és az ő jelenlétében elrejtettek vagyunk.
   2. Jézus követése bizonyosságot ad, hogy az ő dicsőségét elérjük (Jn 12,26). Ez a követésnek a másik oldala. Az áldozat és a kereszt nem értelmetlen. Az örök üdvösségnek ez az ára. Jézus sohasem ígér könnyű utat, hanem olyan utat, melynek végén minden nehézséget elfelejtünk.
3. A követésnek nem kielégítő útja is van.
   1. Mt 26,58; Mk 14,54; Lk 22,54-ben olvashatjuk, hogy Péter távolról követte Jézust, nem mert közelebb menni. Ha Jézus közelében maradt volna, Urát nem tagadta volna meg, s akkor amikor Jézus rátekintett, felismerte (eszébe jutott), hogy ismételt megtagadásával mit cselekedett.
   2. Utolsó jeruzsálemi útján tanítványai teljes félelemmel követték a Mestert (Mk 10,32). Egy szempontból az a legbátrabb tett volt. Ők nem értették a történéseket. Féltek a legborzalmasabbtól és mégis követték Jézust. Vigasztalásunk lehet az, ha arra emlékezünk, hogy mindenki, aki Jézust félve és reszketve követi, gyakran a legnagyobb bátorságot mutatja.
4. Végül arra kell gondolnunk, hogy az ember Jézus követését el is utasíthatja. Ezt tette a gazdag ifjú (Mt 19,21; Lk 18,22). A visszautasítás eredménye, hogy szomorúan távozott. Az elutasítás következménye mindig szomorúság. A hűséges követésnek pedig — bármily nehéz és szorongást (félelmet) keltő is legyen az út — mindig öröm.