Pál levele a rómaiakhoz

1. Pál és a római gyülekezet

A római levél és a többi között egy nyilvánvaló különbség van. Mind a levél atmoszféráját, mind módszereit tekintve. Ez abból adódik, hogy olyan gyülekezetnek írt, melynek alapítója valaki más, így semmilyen személyes kapcsolata nincs. Az összes páli levél közül itt a legnehezebb megállapítani a szituációt, amelyben a gyülekezet élt. Inkább egy teológiai műhöz hasonlítható a levél. Míg a többi levélnél szembetűnők a nehézségek, a nyomasztó kérdések, a veszélyes tévtanok, itt inkább Pál apostol teológiájának a szisztematikus kifejtésével találkozunk. Némely teológus a levéllel kapcsolatban két jelzőt használ: “Testámentumszerű és megelőző.” Testámentumszerű, mert az apostol a keresztyén hit lényegét akarja megírni a világbirodalom fővárosában élő gyülekezetnek. Megelőző, mert Pál gyakorta átélte és tapasztalta, hogy a hamis tanítás miatt milyen sok szenvedés és fájdalom éri. Ezekkel szemben a legbiztosabb fegyver, ha a keresztyén hit igazságát ismerjük.

Pált egész életében nem hagyta nyugton, hogy nem járt Rómában. Régi álma, hogy ide eljusson. Amikor arról beszél, hogy Efézusból Macedónián és Akháján át Jeruzsálembe megy, hirtelen ezt olvassuk: “Ha ott már voltam, utána Rómát is meg kell látnom.” (Csel. 19,21.). Amikor Jeruzsálemben igen nehéz helyzetben a végét látja közeledni, felemeli tekintetét, az Úr mellé áll és így szól: “Ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!” (Csel. 23,11.). Ez a Róma utáni vágyakozás a levél első fejezetében is megszólal (1,13.).

58 táján írta a levelet, amikor éppen Korintusban tartózkodott, s egy szép tervet akart megvalósítani. A jeruzsálemi anyagyülekezet elszegényedett tagjai számára gyűjtést rendezett (I.Kor. 16,1.; II.Kor. 9,1.). Ezzel kettős célt akart elérni, egyfelől a testvéri szeretetnek tettekben kell megmutatkoznia, másfelől azt akarja hangsúlyozni, hogy a keresztyén gyülekezetek egységet alkotnak, s egymásért felelősek.

2. A levél célja

Pál tudja, hogy jeruzsálemi útja nem lesz veszélytelen, mert ott ellenségei vannak, akik életére törnek. Mielőtt odamenne, szeretné, ha a római gyülekezet is imádkozna is érte. Mobilizálni akarja a gyülekezetet, hogy őt imádságban hordozzák (Róm. 15,30-31.). Másfelől egy nagy terve volt: Hispániába akart utazni, hogy ott is hirdesse az evangéliumot, ahol azt még nem hallották (15,24-28.). Honnan jött ez a gondolat? Hispánia is római fennhatóság alá tartozott, és a legjelentősebb római irodalmárok és történetírók mind innen valók: Martial, Columella, Seneca. Mi történne, ha ilyen emberek keresztyénné lennének? Ahol ilyen emberek születnek, ott hirdetni kell az evangéliumot. Kiváló stratégának bizonyult Pál, tudja, hogy Róma neve ismerős Hispániában, és így könnyebben tudná elvégezni ottani feladatát.

3. A levél tartalma

Négy nagyobb egységre oszlik:

    1-8. fejezet: A foglalata.

    9-11. fejezet: A zsidóság kérdése a keresztyén hit szemszögéből.

    12-15. fejezet: Gyakorlati életkérdések

    16. fejezet: Ajánlólevél Fébének és személyes üdvözlések.

  1. Ha Pál megigazulásról beszél, ez alatt az Istenhez való helyes viszonyulást érti. Igaz az az ember, akinek zavartalan az Istennel való viszonya. Ennek kifejtését a pogány világnál kezdi, amelynek dekadenciáját és korrupt voltát megismerteti. Ezen az úton nincs megoldás. Majd a zsidók világát tárja fel, ahol kínosan ügyelnek a törvény megtartására. De így sincs megoldás, mert senki sem képes a törvény megtartására. Az ember csak Isten előtt való bűnösségét láthatja meg a törvény által. Így jut el oda, hogy kimondja, nem az a döntő, amit az ember cselekszik Istenért, hanem amit az Isten az emberért. Nem tudjuk kiérdemelni Isten jótetszését. A döntő változás akkor következik be, ha lemondunk a törvény szigorú megtartásának vágyáról, és egész életünket odaadjuk annak, aki minket szeret.
  2. A zsidóság megkeményedése is döntő probléma Pál számára. Sok zsidó élhetett Rómában. Megkeményedésük Jézus visszautasítása miatt következett be. Pál úgy látja, hogy e tény mögött valahogyan Isten áll. A zsidók megkeményedtek, így ajtót nyitott a pogányok előtt, de végül a zsidóság is megtér, és így mindenkit megment az Úr. Még tovább is megy: a zsidóság hivatkozik arra, hogy választott nép és Ábrahám az ősatyja. Pál kimond egy döntő igazságot: Nem az az igazán zsidó, aki vér szerint tartozik Ábrahámhoz, hanem aki Ábrahám hite és engedelmessége szerint él. Az Istenhez tartozás nem faji kérdés, hanem hitkérdés.
  3. A 12-15. fejezetekben az etikai intelmek kerülnek elénk. A gyülekezetben az örök kérdések szólalnak meg. Mindig vannak törvényeskedők, akik bizonyos ételektől tartózkodnak, különböző ceremóniákhoz igazodnak. Amikor erről ír az apostol, maga előtt látja a gyülekezet hitben gyengébb tagjait, és arra buzdítja az erősebbeket, hogy legyenek tekintettel rájuk. Senki sem szabad arra, hogy a hitben erőtlenebb testvérben konfliktust okozzon szabadságával.
  4. Az utolsó fejezetben Fébé részére ír egy ajánlólevelet, aki a kenkreábeli gyülekezet tagja, és Rómába utazik. Végül egy sor üdvözlettel zárul a levél.

4. Két probléma a levéllel kapcsolatban

A 16. fejezet minden időben sok nehézség elé állította a teológusokat. Sokaknak az a véleménye, hogy eredetileg nem is tartozott a levélhez, csak amikor összeállították, csatolták hozzá. Mire lehet ezt alapozni? Huszonhat személyt üdvözöl Pál, akik közül huszonnégyet név szerint megemlít. Intim és szoros a kapcsolata. Ezt írja: “Rufus anyja, aki nekem is anyám.” Lehetséges, hogy 26 személyt ismer Pál egy olyan gyülekezetben, amelyet soha nem látott? Soha nem járt Rómában és több embert köszönt, mint a többi levelében. Ha nem Rómába küldte ezt a fejezetet, akkor hová?

Itt kell megemlékezni Aquilláról és Priscilláról, akik rómaiak voltak, de Claudius császár rendelete értelmében el kellett hagyniuk a fővárost. Igy kerültek Korintusba, ahol Pállal találkoztak és együtt dolgoztak. Majd Efézusba mentek vele. Innen írta két évvel korábban a korintusi levelet (I.Kor. 16,19.). Amikor a pásztori leveleket írta, még mindig ott voltak (II.Tim.4,19.). Sokaknak az a véleménye, hogy a Róm. 16-ban szereplő nevek efézusiak, Epenetusról is szól Pál, aki “Ázsia zsengéje”. De igaz-e ez?

Semmilyen bizonyítékunk nincs, hogy az eredetileg Efézusba küldött levelet a Rómához csatolták volna. Másodszor jól ismert gyülekezetekbe nem ír köszöntő sorokat (Gal., Fil.), ugyanakkor távol eső gyülekezetekbe ír, ahol soha nem volt (Kol.). Harmadszor, ha olyan gyülekezeteknek írt, ahol soha sem járt, igyekszik személyes kapcsolatokat találni. Ezen kívül Aquillán és Priscillán keresztül megismerhetett sok embert Rómában. Az is valószínű, hogy ők Claudius halála után visszaköltöztek Rómába, és rajtuk keresztül kiépíthetett kapcsolatokat. Ily módon nincs okunk, hogy e fejezetet elvitassuk a Római levéltől.

Sokkal problémásabb a fejezet végén lévő doxológia. Általánosságban ez a levelek végén áll. A legrégebbi kéziratokban ezt a 14. rész végén olvashatjuk (Marcion). Másoknál a 15. rész végén. Sőt olyan kézirat is van, amelyik a két utolsó fejezetet egyáltalán nem tartalmazza. A 15. rész végén olvasható áldással befejezettnek tűnik a levél, aztán mégis következik a 16. rész. Lehetséges, hogy két, esetleg három változata volt a levélnek? A legvalószínűbb, hogy eredetileg 16 fejezetet írt Pál, s az utolsó kettőt kizárólag Rómába. A többi 14 olyan jól foglalja össze a keresztyén hit lényegét, hogy azokat bárhol olvashatták, míg az utolsó kettőt kizárólag csak Rómában.