2017 07 02 Simontornya

Csécsy István küldte be 2017. 07. 02., vasárnap, 18:19 időpontban

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.

Fennálló ének: 105. zsoltár 1. vers

Derekas ének: 396. dicséret 1-3. vers

A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök és igaz Isten. Ámen.

Lekció: Acta 24:10-21
„Felele pedig Pál, miután intett néki a tiszttartó a szólásra: Mivelhogy tudom, hogy te sok esztendő óta vagy e népnek bírája, bátorságosabban védekezem a magam ügyében, Mert megtudhatod, hogy nincsen tizenkét napjánál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe. És a templomban sem találtak engem, hogy valakivel vetekedtem volna, vagy hogy a népet egybezendítettem volna, sem a zsinagógákban, sem a városban. Rám sem bizonyíthatják azokat, amikkel most engem vádolnak. Erről pedig vallást teszek néked, hogy én aszerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint aki hiszek mindazokban, amik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva. Reménységem lévén az Istenben, hogy amit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak. Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor. Sok esztendő múlva pedig eljövék, hogy az én népemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat. Ezek közben találának engem megtisztulva a templomban, nem sokasággal, sem pedig háborúságtámasztásban, némely Ázsiából való zsidók, Kiknek ide kellett volna te elődbe jőni és vádolni, ha valami panaszuk volna ellenem. Avagy ezek magok mondják meg, vajjon találtak-é bennem valami hamis cselekedetet, mikor én a tanács előtt álltam; Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felől vádoltatom én tőletek e mai napon.”

Imádság

Igehirdetés előtti ének: 161. dicséret 1. vers

Textus: Zs 13:1-6
„Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára. Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam? Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra; Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok. Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
Örömmel fogadtam lelkipásztor testvérem felkérését a mai szolgálatra, hisz jó ideje nem találkoztunk már. Jó most újra közöttetek lenni, hirdetni a változatlan és változhatatlan Igét, Isten hozzánk való aktuális üzenetét.
Megkapva a felkérést elővettem a Szentírást, elolvastam előbb a mai napra rendelt Újszövetségi igeszakaszt, majd az Ószövetségit, s feltettem megszokott kérdéseimet: Mit tanít ez a rész Istenről? Milyennek mutat engem? Rámutat-e valamilyen bűnömre, amit meg kell vallanom vagy el kell kerülnöm? Mire szólít fel? Milyen ígéreteket tartalmaz? Milyen imádságra indít?
A Szentírás nem összefüggéstelen, különböző személyek által, különböző korokban írt szövegek gyűjteménye, hanem Isten kijelentése. Lehet azon elmélkedni, hogy mit jelentett egykor, miről adott hírt, de szerintem sokkal fontosabb – hiszen ezért szólít meg minket – hogy itt és most, a mi helyzetünkben, örömeink és gyötrődéseink között mit kíván mondani nekünk!
Dávid és Pál jelentős alakjai a kijelentés-történetnek, kiken keresztül nem csak szavakat adott nékünk Atyánk, hanem példát is. A ma kapott példák is összefüggnek – hiszen Pál ismerője volt az Ószövetségi iratoknak, így Dávid zsoltárainak is.
Mit tanít ez a rész Istenről? Azt, amiben Pál bizonyos volt! Az Isten Úr mindenek fölött, mégpedig változtathatlan, szuverén Úr.
Erről soha nem feledkezhetünk meg mi sem, még a legkétségbeejtőbb helyzetekben sem! Pált Félix helytartó elé viszik, vádolják. De ő nem a kétségbeesett ember menekülést kereső, remegő szavait szólja, hanem tömören összefoglalja, miért és mivel vádolhatják őt. Tudatában vagy annak, hogy minket-téged mivel vádolnak?
Ő Tudja ezt tenni, mert egy szempillantásig sem kételkedik Isten kiválasztó és oltalmazó szertetetében. „A halottak feltámadása felől vádoltatom én tőletek e mai napon.” Azért vádoltatom, mert nem másoktól függök! Szabad vagyok mindenkitől, mert az én örökévaló életem Istenem kezében van! Nem szabad némáknak maradnunk akkor sem, ha a feltámadásról, az örökéletről való bizonyságtétel miatt bolondnak mondanak is minket!
Milyennek mutat engem a mai Ige?
Én – minden bizonnyal – nem tudnék oly higgadt pontossággal szólni, mint Pál tette. De talán – a kétségbeesés előtt – képes lennék Dávidtól tanulva elmondani egy röpke fohászt, az Urat kérdezve, kérve: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam? Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra; Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok.”
Igen, Testvéreim! A nagy Dávid király kicsinységéből kiált a zsoltár-imádsággal az Úrhoz. Nem félelem van benne, hanem értetlenség, bizonytalanság! Meddig, meddig, meddig, meddig? – kérdezi. Tudjuk, nem feledkezik el rólunk – de megpróbál, hogy megtisztítson – de meddig? Nem eleve elhárít mindent előlünk – hanem a próbatételeinkben éljük át: Ő a szabadító! Dávid nem fél, mint ahogy Pál sem. De nem szeretnék, hogy ellenségeik legyőzzék, s gúnyolják: Hol van a te Istened? Nem magát félti sem Dávid, sem Pál, de nem akarják, hogy ellenségeik az Úron nevessenek: lám, legyőzhető, nem tud megoltalmazni! Mit ér a ti hitetek!? S elgondolkoztam: mi az Urat féltjük, vagy magunkat? Az Ő dicsőségének halványulását, vagy a magunk jólétének, biztonságának csökkenését? Már itt is vagyunk a következő kérdésnél:
Rámutat-e valamilyen bűnömre, amit meg kell vallanom vagy el kell kerülnöm?
Igen, rámutat. Megoldó próbálok lenni, s jön a kudarc kudarc után. Mintha nem bíznék abban, hogy figyelemmel kíséri éltemet az Úr.
Pedig konfirmációnkra készülve megtanultuk, s énekeskönyvünk függelékében is olvashatjuk – nehogy feledésbe merüljön – a Heidelbergi Káté 1. kérdését, válaszát: „Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szent Lelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őnéki éljek.”
Egy hajszál sem eshet le fejemről – ne csak emlékezzünk erre, ne csak mondjuk, higgyük is! Ez ad erős bizodalmat! Ne csupán alkalmankénti vallástétel legyen, hanem mindennapjainkat átható meggyőződés! Késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őnéki éljek! Készségem Tőle van – de hozzá kell tennem hajlandóságomat, naponként!
Mire szólít fel? Bár felszólító módot nem találunk, de a példa követésre indít, bíztat. A többek által talán ismert kánon szavaival: „Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! Ő felruházz és táplál, rád gondot Ő visel! Dicső Király, az ég a föld Ura! Szívünk Tiéd, légy annak is Ura!”
Dávid zsoltárával pedig: „Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!”
Milyen ígéreteket tartalmaz?
Nem az azonnali szabadítás, hanem a gondoskodás igéretét. „Mikor pedig ezeket hallotta Félix, elhalasztá dolgukat, mivelhogy tüzetesebb tudomása volt e szerzet dolgai felől, és monda: Mikor Lisias ezredes alájő, dönteni fogok ügyetekben. És megparancsolá a századosnak, hogy Pált őrizzék, de enyhébb fogságban legyen, és senkit ne tiltsanak el az övéi közül attól, hogy szolgáljon néki, vagy hozzá menjen. Egynéhány nap múlva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá őt a Krisztusban való hit felől. Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged. Egyszersmind pedig azt is reményli vala, hogy Pál pénzt ad néki, hogy őt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hivatván őt, beszélget vala véle. Mikor pedig két esztendő elmúlt, Félix utóda Porcius Festus lőn; és a zsidóknak kedveskedni akarván Félix, Pált fogságban hagyá. (Acta 24:22-27)
Pál fogságban, de szabadon élhetett. Védetten vádlóitól, szabadon az Ige tovább adására. Bizonnyal az a két esztendő sem az Úr dicsőítése és kijelentésének továbbadása nélkül telt el.
Milyen imádságra indít?
Csak a hálaadás az, amire ajkam megnyílhat, megint egy, talán ismert ifjúsági énekkel szólva:

Soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem,
mert velem van az Úr!

Nem volt nélküle boldogságom,
ám most életem véle járom.
Kézen fogva vezet Megváltóm,
róla ezért zeng dalom.

Soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem,
mert velem van az Úr!

Jöjj hát, add a kezed testvérem,
járjunk mind a kereszt fényében.
Éljünk boldogan, békességben,
hisz odaát vár a menny.

Soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem,
mert velem van az Úr!
Ámen.

Imádság

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!

ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.

Záróének: 200. dicséret 1-6. vers

„A világ elmúlik, és annak kívánsága is;de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2:17)

Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.