2017 04 30 Szekszárd énekek nélkül

Csécsy István küldte be 2017. 04. 30., vasárnap, 21:14 időpontban

„Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!”

Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.

Fennálló ének: 25. zsoltár 1. vers: „Szívemet hozzád emelem,…”

Derekas ének: 229. dicséret 1-3. vers: „Hű pásztorunk, vezesd …”

A mi segedelmünk, istentiszteletünk megáldása és megszentelése
jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság,
egy, örök és igaz Isten. Ámen.

Lekció: Acta 5:12-16
„Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornácában valának. Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket; Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága. Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök, És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának.”

Imádság

Igehirdetés előtti ének: 463. dicséret 1. vers: „Isten élő Lelke, jöjj, …”

Textus: Zs 115:1
„Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!”

Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!

A Szentírás magyarázza önmagát – az igék kiegészítik, még könnyebben érthetővé teszik egymást.
Hiszen hozzánk itt és most szólnak – így nem azon kell elmélkednünk: mit jelenthettek akkor és ott, hanem arra kell figyelnünk, hogy számunkra mit mondanak.
A mai újszövetségi szakaszt hallva szinte látjuk a történéseket, és – valljuk meg bátran – irigykedünk!
Irigykedünk – mindenkire: az apostolokra, Péterre, férfiakra és nőkre, egészségesekre és betegekre egyaránt! De jó lenne nekünk is átélni, ott lenni, velük, hogy újjá lehessünk! Még jobb lenne, ha mi is olyanok lehetnénk!
Irigykedésünk közben elfeledjük, hogy az apostolok hogyan lettek apostolokká. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket…” – emlékeztette őket Jézus. És most ne mondjuk: bárcsak minket választott volna! Nekik mindent ott kellett hagyni, családot, házat, hálót és vámszedőasztalt – és menni, ki tudta akkor, hogy merre, mire!
Ne mondjuk, mert minket is megszólított: „Jer, kövess engem?” Feleletként követjük Őt, vagy csak ballagunk azon az úton, melyen Őt láttuk-véltük menni? Mert nem minden Jézus után menő volt-lett a követője! Milyen fájó, ha azt kérdi: Most követsz engem, vagy csak utánam jössz? Az én utamat járod, vagy csak azon az úton haladsz, melyen én? Velem vagy, vagy csak a közelemben?
Mielőtt arra vágyakoznánk, hogy bár mi is olyanok lehetnénk, mint az apostolok voltak, lássuk meg, hogy a már említetteken túl sem mindig volt annyira jó nekik. Sőt! Volt, amikor kicsinyhitűségük miatt rótta meg őket Jézus! Nem csak akkor, midőn viharba kerültek a tengeren, vagy amikor a kevés kenyérre hivatkoztak. Mit olvastunk a napi Igéből Húsvét hétfőjén? „Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hivének, És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!” (Mk 16:14-20)
Alkalmankénti hitetlenségeik, kételkedéseik ellenére kaptak megbízatást Jézustól: hirdessék: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.”
Mai Igénket olvasva onnan indultunk: „Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között.” Pedig – a Húsvét hétfőjén olvasottak alapján tudhatjuk, hogy nem csak az apostolok, hanem minden Krisztusban hívő kapta a képességet! „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.”
Szóval, akkor mit is irigylünk? Nem a képességet, hanem a hitet? Vagy csak próbálkozni nem merünk – nehogy a gyógyulások hiánya kicsinyhitűségünk (hogy ne mondjam: hitetlenségünk) bizonyítékává legyen?
Nem, testvéreim! Nézzünk mélyen magunkba! Önmagunkban elrejtve ott találhatjuk annak vágyát: bárcsak mi is sikeres, elismert gyógyítók lehetnénk! Olyanok, akikre figyelnek, akiket keresnek, akikre hasonlítani kívánnak – mint mi az apostolokra.
Az indokok bizonnyal különbözőek: szeretnénk gyógyuláshoz juttatni az amúgy reményt vesztett felebarátainkat! Szeretnénk, ha a mi jöttünket is várnák, hozzánk is sokak jönnének. Szeretnénk, ha híresek, netán irigyeltek lehetnénk. Szeretnénk legyőzni bizonytalankodásainkat. Talán néha, olykor-olykor valami kevés megvalósul vágyainkból – s olyankor jó, melengető érzés fog el: tudtam tenni a másikért, volt eredménye munkámnak, jól láttam meg a megoldást és véghez tudtam vinni!
Mit tehetünk? Mit kellene tennünk? Ebbéli vágyakozásaink között sem feledhetjük Jézus szavát – mintha nem csak a néma lélek által gyötört fiú apjához, hanem hozzánk is szólna: „minden lehetséges a hívőnek.” Hogyan is volt ez? Az apa kért, s mi is gyakran fordulunk Urunkhoz kéréseinkkel: „ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Mk 9:22-24)
Milyen jó, hogy nem megérzéseinkre kell hagyatkoznunk, hiszen a mai ószövetségi Igénk segít helyretenni ebbéli törekvéseinket: „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!”
Nem pacientúrát kell létrehoznunk, s legfőképpen nem magunknak! Nem magunkat kell dicsfénybe vonni! Nem magunkhoz kell hívni az egyre több kiútkeresőt!
„Hívásuk zengjen messze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!”
Nem magunkhoz – az Úrhoz! Ne utánam gyertek, mert nem mondhatom: majd én mutatom az irányt és megoldok mindent! – hanem menjünk együtt az Úrhoz, menjünk együtt az Úrral! Csak így lehet hitele a hívásnak! Felebarátaink bizalmát csak úgy bírhatjuk, ha érzik rajtunk – szavainkból, tetteinkből: „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!”
Igen, idáig kell eljutnunk – de ez csak a Lélek vezetésével lehetséges. Ez valamiképpen olyan, amit Pál apostol így fogalmaz meg: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20)
Ha hitünk bizonyosságával eddig eljutunk, akkor már nem az ÉN a fontos – mert érezhetjük: azért van velünk Krisztus Jézus, azért szeretett és szeret minket, hogy mi is a szükségben lévő mellé álljunk, akinek nem a magunkét kell adnunk, hanem azt, amit mi is kaptunk és naponként kapunk Urunktól! Ekkor jutunk el a dicséret bizonyságtételéig: „Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.” (395-1)
Ha Jézus fohászát sóhajtjuk minden tettünk előtt: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” (Jn 12:28) – akkor a zsoltárt tesszük élővé: „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!” Ekkor és így segítségül lesz mindenkor a mi hitetlenségünknek, hogy ma is gyógyulások történhessenek, megújuló szívek dicsőítsék az Ő nevét! Ámen.

Igehirdetés utáni ének: 445. dicséret 1. vers: „Szólsz hozzám, Istenem …”

Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!

Hirdetések: A kapott hirdetések ismertetése.

Záróének: 236. dicséret 1-7. vers „Mindenek meghallják …”

ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.

A mai napra rendelt zsoltárból szólíttatunk:
„Az Úr megemlékezik mirólunk és megáld minket; Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat. Áldottai vagytok ti az Úrnak, aki teremtette a mennyet és a földet.” Ámen
(Zs 115:12,13,15)

Észrevételeidet, megjegyzéseidet köszönettel fogadom a csecsy.istvan@gmail.com címen!
Kérlek – ha van rá lehetőséged – támogasd a Decsi Református Temetőért Alapítványt.