A tavaszi szünetben ismét a Bükk felé vettük az irányt: most Noszvaj, Síkfőkút volt a cél.
Ugyan ma került fel az Abonyi Állatkert (GCMZOO) nevű geoláda, mégis csak a hatodik helyet tudtuk megcsípni. Igaz, elsőre kintfelejtettük a GPS-t, így fogalmunk sem volt, hogy a parkon belül merre kéne keresni a ládát - de mikor megtaláltuk, tényleg nem szokványos, de mégis triviális. Elsőre elmentem mellette, annyira triviális... :)
Tavaly május elején Kisújbánya után a pusztabányai üveghutánál is megálltunk hazafelé. Ugyan a réten rengeteg volt a mugli, mégis sikerült a láda hollétét csak azok előtt felfedni, akik amúgy is az üveghutára voltak kíváncsiak, s nem csak a gyönyörű idő miatt menekültek ki valami betondzsungelből.
A Cigány-hegyi kilátó és a falu megtekintése után sort kerítettünk magára a ládára is.
Tavaly május elsején először, s azóta utoljára fordult elő velünk, hogy a kölcsönkapott iGO friss térképéről sikerült lemenni - autóval, ráadásul úgy, hogy nem hagytuk el az utat a Cigány-hegyi kilátó felé menet.
Tavaly a május eleji hosszú hétvégén Pécs körül jártunk be néhány ládát; elsőként a Kökény melletti Malomvölgyi tavat.
Nem volt nálunk a geocachinghez tervezett Garmin kissárga, hanem csak egy legolcsóbb fajta PNA, de "kis" kutakodás (már készítettem a "bizonyító erejű" fotókat ottjártamról, mert igazából sietnünk kellett volna) és bozóttúrás után meglett maga a láda is - a srácok meg addig örülhettek a szép környezetnek, a kilátónak és a szaladgálásnak.
