csecsy.hu

A Csécsy család honlapja
Címlap

Szabad Szoftver Konferencia, Szeged

Boobaa, 2009-10-03 11:03

Tegnap Szegeden jártam a Szabad Szoftver Konferencián. Utoljára vagy két éve volt, hogy el tudtam menni - ahhoz képest hatalmas előrelépés volt több területen is.

A helyszín a Tanulmányi és Információs Központ volt, amely nem csak normálisan használható (bár rejtett SSID-jú) wifivel és akár több, párhuzamosan folyó előadás tartására alkalmas térrel rendelkezik, hanem sokkal több jó megjelenésű lány is akadt, mint egy eldugott épület mélyén levő, csak kockák által látogatott helyen.

A program a hagyományos, megszokott volt: aki él és mozog, jártatta a száját, kisebb-nagyobb érdeklődés mellett. Nem mindegyik előadó volt jó előadó, de vagy három-négy előadásra magam is beültem, amit nem bántam még - bár számomra a nap legnagyobb haszna nem az előadásokban, hanem a kapcsolatépítésben és -ápolásban mutatkozott meg.

Összességében nem bántam meg, hogy elmentem - s nemcsak az ötperces Frugalware-bemutató előadásom miatt kaptam egy pólót meg egy gravírozott lézermutatós tollat, hanem a végén a nap folyamán fel nem vásárolt relikviák kisorsolásán is nyertem egy tollat - amit aztán egyből tovább is ajándékoztam. Legvégül pedig a Pronovixtól még egy sört is kaptam.

Új hozzászólás   | PostTagIcon Ország-világ, Boobaa, blog, Frugalware, Szeged, szoftver
  • CV
  • Önéletrajz
  • Boobaa fotóblogja
  • Pankacs gyöngykuckója
  • Könyvek
  • Énekeskönyv
  • Hanganyagok
  • Linkek
  • Címkelista
Új énekek
  • Adjatok hálákat az Úrnak (négyszólamú és akkordos)
  • Úrnak szolgái mindnyájan (háromszólamú)
  • Uram, közel voltam hozzád
  • Úr lesz a Jézus mindenütt (háromszólamú)
  • Testvérek, menjünk bátran
  • Teremts bennem tiszta szívet, ó, Uram
  • Szentlélek Isten, jöjj szívünkbe (négyszólamú)
  • Semmit ne bánkódjál
  • Olyan örömöt, mint a forrás
  • Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk
Új hanganyagok
  • 2012 05 20 Decs Istentisztelet
  • 2012 05 17 Decs Áldozócsütörtöki Istentisztelet
  • 2012 05 13 Decs Istentisztelet
  • 2012 05 06 Decs Istentisztelet
  • 2012 04 29 Decs Istentisztelet
  • 2012 04 22 Decs Istentisztelet
  • 2012 04 15 Decs Istentisztelet
  • 2012 04 09 Őcsény Húsvét hétfői Istentisztelet
  • 2012 04 08 Decs Húsvét vasárnap délutáni Istentisztelet
  • 2012 04 08 Decs Húsvét vasárnap délelőtti Istentisztelet
tovább
Új linkek
  • Dátum- és időkalkulátor
  • Akkutöltő-kalkulátor
  • 30 CSS selectors to memorize
  • Visual Explanation of SQL Joins
  • Concatenate PDF
  • CTools to export'em all @ Stella
  • CTools to export'em all @ CA
  • Drupal: Why SimpleTest
  • PHP debugging with vim+xdebug
  • Drupal Developer’s Toolbox
Belépés
  • Felhasználó létrehozása
  • Elfelejtett jelszó
Készült a KYbest támogatásával