Kié az igazság?

Boobaa küldte be 2010. 04. 24., szombat, 08:52 időpontban

Tegnap rendkívüli presbiteri gyűlésen vettem részt itt a faluban, ahol az esperes képviselője elénk tárta a tényt, miszerint az egyházközség egyik lelkipásztora benyújtotta lemondását az esperesnek, melyet mind az egyházmegye, mind az egyházkerület vezetősége elfogadott és tudomásul vett.
De mit mond nekünk Isten a mai igében?

Régóta fennálló helyzet az, hogy a fizető egyháztagok száma csökken. Csak azóta, mióta nekem rálátásom van ezekre a dolgokra (kb. 3 éve) körülbelül 30%-kal. A fentiek és ezek alapján gondolom úgy, hogy egyházközségünkre illik az igében található „meddő” és „elhagyott” kifejezés - bár a teljes képhez az is hozzátartozik, miszerint a gyülekezet bizonyos közösségeiben az utóbbi hónapokban lassú létszámnövekedés is megfigyelhető.

Eddig a számok. Mit kell tennünk nekünk? „...Feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz...”

Nyakunkon a templomfelújítás, nyakunkon egy olyan, hosszú évek, sőt talán évtized alatt kialakult helyzet, melyre az esperes is azt írta levelében: „mindenki presbiteri esküjének megfelelően az egyházközség békességét mindenek előtt szem előtt tartva, Krisztust követő lélekkel viselkedjen.”

Nekünk nem az úrvacsoránál jobb- vagy balkéz felől álló lelkészek valamelyike mögé kell felsorakoznunk. Nem kell bólogatójánosok módjára követnünk egyiküket sem (végtére is zsinat-presbiteriánus egyházban élünk, ahol az egyházközség presbitériuma a munkáltató). Nem kell félnünk sem: sem az előttünk álló feladatoktól, sem a kialakult helyzettől: „Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat!” Lehet, hogy még akár a világi média (a helyi újságok, vagy bármi) is a szájára veszi a gyülekezetet, de ennek ellenére Isten azzal biztat minket: „Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.” Nőjünk fel ezekhez, viselkedjünk végre nagykorúan!

Nem szabad azonban azt sem szem elől téveszteni, hogy mindezt - mind a feladatainkat, mind a kialakult helyzetet, de az ilyen körülmények között elhangzó ígéreteket is - kinek köszönhetjük. „Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak.” Nem csak a velünk egy faluban élő, és ugyanazon lelkész törekvéseit támogató embereké Isten, hanem mindnyájunké. Azoké a katolikus testvéreinké is, akik a tegnapi presbiteri gyűlésünk idején összegyűltek, hogy imádkozzanak a református egyházközségért.

Már említettem, miért jutott eszembe ma reggel a napi ige „elhagyott” kifejezésének olvasásakor az egyházközségünk. A Bibliában gyakran Krisztus menyasszonyaként említtetik az egyház. A deutero-ézsaiási Ebed-Jahve énekekben bár Krisztus neve nem hangzik el, mégis szabadítóról van szó, amit - a jeruzsálemi szemétdombon történtek óta, illetve miatt - nehéz másra vonatkoztatni, mint Krisztusra, a mi szabadítónkra. „Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek.” Istennek igenis van mondanivalója számunkra. Még akkor is össze akar gyűjteni bennünket, ha minden hatalma megvolna akár még az atomjaink szétszórására is.

Isten minden vétkeink, mulasztásaink, gondolataink, tetteink és hűtlenségünk ellenére hűséges marad hozzánk. „...a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad.” Lehet, hogy százötvenmillióból nem jön össze, hogy drágakövekből építsünk templomfalakat, zafírokra alapozva, rubin párkánnyal, briliánskapukkal, gyémántkerítéssel - de „fiaid az Úr tanítványai lesznek” (beérik a vetés, amelyet az iskoláinkban hintettünk el), „és nagy lesz fiaid békessége.”

Az elmúlt héten sok emberrel sokat beszéltem egyházi dolgokról (talán túl sokat is). Többen kérdezték, hogy ebből meg abból mi az igaz. Nekik csak annyit tudtam mondani, amennyit én látok. Azonban van nekünk Istenünk, szabadító Krisztusunk, aki ezt mondta: „én vagyok az út, az igazság és az élet.” Őáltala lehetünk erősek, Rá nézve mondja Ézsaiás: „Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. Ha rád támadnak is, nem tőlem lesz az.”

Ez a szabadító Isten biztat bennünket: „Aki rád támad, elesik veled szemben. Hiszen én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti, és fegyvert készít munkájával, én teremtettem az öldöklőt is, hogy pusztítson.” Isten teremtette mindazon látható és láthatatlan fegyvereket, amelyekkel a látható és a láthatatlan egyházat is támadás éri. Ezekről szól: „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled” - de nem a mi érdemeinkért, hanem a teremtő és gondviselő Isten akarata miatt.

Ez a mi örökségünk Isten szolgájaként. Kövessük Őt, az Ő akaratát, hogy végül megláthassuk az igazságot: Krisztust.

Hozzászólások

Gl3am (nem ellenőrzött)

2010. 06. 13., vasárnap, 11:14

Nagyon szép gondolatok, thx boobaa mester:)

Ennyit ragadnék ki:
Régóta fennálló helyzet az, hogy a fizető egyháztagok száma csökken.

Ezt igazából nem pontosan értem, nem az egyháztagok csökkennek, hanem az adakozási kedv?

Közösségbe nem járok, de Biblia olvasó ember vagyok, így megvan a véleményem az adakozásról.

Nem tudom, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek az egyházak az adakozásra, hogyan vezetik fel, vagy csak körbevisznek egy dobozt és mindenki tudja, hogy ide pénzt kell dobni?:)

Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, tehát minden összejövetelkor meg kell értetni az egyháztagokkal, hogy ez az Ő épülésüket szolgálja.
Az adakozás jó illatú ajándék/áldozat az Úrnak. Nagy (akár) anyagi áldásban is részesülhet az adakozó.

Biztos felmerül egy két emberben az a kérdés, hogy - miért adjak én egy fillért is az egyháznak? Nem tudom, hogy mi lesz a pénzemmel, Lehet elgépezi xy -
Ez is megeshet. De azt jó tudni, hogy amíg én adakozok az nekem áldás, aki meg nem megfelelően használja az adományom, annak bizony el kell egyszer számolnia az Úr előtt.

Szóval bátran adakozzunk a kevés pénzünkből, időnkből... mert megéri és megtérül <- Ez tuti, tesztelve:D

Fizető egyháztagoknak azokat szokás nevezni, akik befizetik az egyházfenntartói járulékot (ami a helyi egyházközség presbitériuma által meghatározott, általában minimális éves összeg; nálunk most épp 5000 HUF), mely által felvétetnek a választói névjegyzékbe, azaz pl. a presbitériumot (a helyi egyházközség csúcsszervét) választhatnak.

Az adakozási kedv szerintem ettől független. Ha számszerűsíteni kellene, akkor az adakozási kedvet a templomlátogatók összes száma (tehát ha én minden vasárnap ott vagyok a templomban, de egyéb alkalmakon sosem, akkor 52-nek számítok) és az összes perselypénz és adomány arányával számolnám. Ebből látszik, hogy az adakozási kedv nincs összefüggésben a fizető egyháztagok számával.

A fizető egyháztagok száma szerintem sokkal inkább annak egy számszerűsíthető fokmérője, hogy egy adott egyházközség dolgai iránt mennyien viseltetnek legalább akkora felelősséggel, hogy azt a havi nem egészen egy doboz cigi árát befizessék. Ilyenből nálunk 3 évvel ezelőtt kb. 1000 volt, mostanában meg 700 - azaz 700-an hajlandóak a nevüket adni a dologhoz.

Megint másképp fogalmazva: a fizető egyháztagok által befizetett összeggel lehet számolni (pl. a lelkész fizetésének megállapításakor), az adakozási kedvvel nem, mert az rengeteg egyéb dologtól is függ, azaz nem tervezhető. Ideális esetben az egyházfenntartói járulékokból tudni kéne fedezni az egyházközség alkalmazottainak (sok esetben csak a lelkésznek, de néhol a harangozónak, a hivatali ügyintézőnek, stb.) a bérét és járulékait. Számszerűsítve a mi helyzetünket: 700 ember * 5000 HUF = 3.500.000 HUF. Ez max. 2 ember „tisztességes” fizetésére lenne elegendő, és akkor még nem beszéltünk a felújításokról, fűtésről, stb. Nálunk ennél jóval több alkalmazott van, és a fizető egyháztagok száma csökken.

Hála Istennek, hogy az adakozási kedv viszont ha lassan is, de most már emelkedni látszik - viszont még mindig nem elég arra, hogy ne azon kelljen gondolkoznia az ügyintézőnek, hogy mikor melyik számlára mekkora határidő-túllépést tud még elviselni, mielőtt kikapcsolják az áramot, a vizet, a telefont, a gázt, vagy éppen az APEH nyújt be egy (újabb) inkasszót. Segítségképpen: ha APEH-inkasszó (azaz határidőn túl is kifizetetlen köztartozás) van, akkor a gyülekezet, mint két iskola (és bennük úgy 1000 gyerek, meg vagy 150 dolgozó) fenntartója nem kap fejkvótát.

Szóval lehet beszélgetni adakozási kedvről, meg fizető egyháztagokról, meg bármiről, de amíg nem tudja egy egyházközség tagsága felelősséggel kezelni a rábízottakat (tárgyi, anyagi, emberi és erkölcsi javakat), addig teljesen felesleges. Először tehát a szemeket kéne felnyitogatni, nyíltan beszélni a problémáinkról, majd utána komoly akciótervet kidolgozni s követni a megoldásra.

Ennek csak egyik része kéne legyen a fizető egyháztagok egyházfenntartói járuléka, de a templomi/egyéb adakozás is. A másik, sokkal fontosabb része kéne legyen az Isten iránti hála, aminek csak az egyik kifejezése az adakozás.

A probléma lényege azonban az, hogy nem csak a mi kicsiny falunkban van ez így, hanem, mindenütt ahol az egyház iskolákat tart fenn és ennek okán az elmúlt 15 évben semmi erő és figyelem nem jutott a gyülekezetek épülésére/építésére.
Úgy szeretnék egyszerű falusi pap lenni!

...mint egyszerű, falusi gyerek. Legalábbis ha lenne szavazati jogom, ezt hivatalosan is megtehetném, amíg itt vagyok. Így csak azt tudom mondani: remélem, a nagykőrösi református egyházközség épülésére van és marad itt, s nem kínál neki „jobb” lehetőséget például az ELTE földrajz, földtudomány, környezettan és/vagy biológia tanszéke.

Már ha tudna.

Anomanus (nem ellenőrzött)

2010. 06. 30., szerda, 10:10

Válasz Boobaa üzenetére

Meglatjuk a gyumolcsoket.

Legfeljebb a jogtudomanyi kar tudna jobb lehetosegeket biztositani.

A lelkeszi eskuje tartja vissza, hogy egyszeru falusi pap legyen? Zavaros.

Nem voltam es nem is vagyok lelkesz, igy nem jar ki meg idezojelben sem a fotiszteletu ur megszolitas.